Megrázó feltételezés a nyomozóhatóságok részéről – Így érhetett véget a két fiatal élete
Megrázó feltételezés látott napvilágot a szépvízi víztározónál az autóban holtan talált fiatal pár ügyében. Nem zárható ki, hogy a lány ölte meg a barátját, majd önkezével vetett véget életének. A fiatal nő szombaton, vagyis jelen cikkünk megjelenésének napján ünnepelte volna a 20. születésnapját, a családja pedig már a bulira készült.
Toni és Bianka életét egy olyan pisztoly oltotta ki, amelyet általában vágóhidakon használnak. A boncolás szerint mindketten hétfőn haltak meg, kevesebb mint 24 órával azután, hogy elszöktek otthonról.

A közel 20 éves lány mellkasán olyan sebet találtak, amelyet állatok kábítására használt pisztollyal lőttek, ugyanezzel az eszközzel okozott seb volt a fiatal férfi koponyáján is. Az ObservatorNews értesülései szerint a legfrissebb vizsgálatok alapján a nyomozók azt valószínűsítik, hogy a lány saját magának okozta a halálos sebet. A nyomozás előzetes adatai szerint a fiatal nő lelőtte 20 éves barátját, majd önmagával is végzett.
„A nyomozás folytatódik az eset pontos körülményeinek tisztázása érdekében, családon belüli erőszak és emberölés bűntettének gyanújával” – közölte Maria Plumbu, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Kapcsolódó
A fiatal pár családja és barátai számára a gyilkosság és az öngyilkosság egyaránt felfoghatatlan. Majdnem egy éve alkottak egy párt, és azt tervezték, hogy Hollandiába költöznek. Bianka szülei nem örültek annak, hogy a lányuk több ezer kilométerre költözne tőlük, de a lány hajthatatlan volt. Abbahagyta az iskolát, hogy valóra váltsa az álmukat.
„Nagyon rendes lány volt.” „Nagyon jól viselkedett.” „Jó szomszédok voltak. A fiú most jött ide, jó gyerek volt” – mesélték a szomszédok.
Biankát az édesapja mellé temetik, aki 2020-ban hunyt el.
CSAK SAJÁT