Kiderült, hogy kik az áldozatai a pénteki szörnyű balesetnek

Két férfit gázolt halálra egy kamion pénteken Iaşi megyében, a baleset mindössze három másodperc alatt történt, így az áldozatoknak esélyük sem volt a túlélésre. A tragédiát okozó kamionsofőr épségben megúszta a balesetet, és jelenleg rendőrök hallgatják ki.

Mint ismert, szörnyű baleset történt egy Iaşi megyei úton pénteken: két férfit halálra gázolt egy kamion, amely elsodorta az autójukat. A tragédia mindössze három másodperc alatt következett be. Az áldozatoknak nem maradt idejük a menekülésre.

A szerencsétlenség egy kanyarban történt, Iaşi és Suceava megye határán. A sofőr elveszítette uralmát a vizes úton haladó kamion felett, a pótkocsija inogni kezdett, és a vezető nem tudta egyenesbe hozni a több tíz tonnás járművet.

Mindeközben az ellentétes sávban érkező autós láthatta, hogy a hatalmas jármű feléjük közeledik, és fékezett, ezzel próbálta meg elkerülni az ütközést. Amikor már majdnem le tudott volna hajtani az útról, az autót a kamion összezúzta. A kamionsofőr fülkéje letört egy közlekedési táblát, és mély nyomokat hagyott a mezőn. Az autóban két Suceava megyei férfi ült, akik a helyszínen életüket vesztették. Egy biztonsági kamera rögzítette a borzalmas pillanatokat.

„Hétfőn műteni kellett volna daganat miatt” – mondta Mihai Toma, az egyik áldozat édesapja.

A két áldozat traktorokkal dolgozott. Segítették egymást, mindketten bálázással foglalkoztak: az egyik a traktorral dolgozott, a másikuk bálázott. Volt egy közös gazdaságuk – nyilatkozta az egyik ismerős az ObservatorNews-nak.

A kamionsofőr túlélte a balesetet, és a rendőrök jelenleg vizsgálják a tragédia körülményeit. A sofőr egyébként eszméleténél volt és együttműködött a mentőkkel és a hatóságokkal a balesetet követően – mondta George Onofreiasa, az Iaşi Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség szóvivője.

A férfit alkoholszondával tesztelték, az eredménye negatív lett, és az ügyben vizsgálat folyik gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja miatt – ezt már Adina-Ioana Ciobanu, a Iaşi Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte.

A gépjárműoktatók figyelmeztetnek, hogy ebben az évszakban nő a balesetek kockázata, amikor az útfelület nedves. „Csökkentenünk kell a sebességet, nem szabad hirtelen fékeznünk, mert ezek mind a gépjármű megcsúszásához vezethetnek. A reakció kulcsfontosságú az ilyen helyzetekben. Nagyon fontos, hogy ilyenkor ne essünk pánikba, vegyük le a lábunkat a gázról, és óvatosan kontrolláljuk a csúszást” – mondta Marian Neneștean autóoktató. Tavaly egyéként több mint 1400 ember vesztette életét Románia útjain.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?