Öt könyv – öt lépés, avagy hogyan tanultam meg Bécsben járni című „könyvfelmutatásra” és beszélgetésre kerül sor szerdán 18.30-tól a kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékházban. Másréti Kató Zoltán íróval, a Maszol.ro publicistájával Demény Péter beszélget szerzővé válásról és a szavak embereiről.

„A szerzővé válás évtizedes monológokkal kezdődik” – válaszolta Másréti Kató Zoltán arra a kérdésre, hogy miként jutott el oda, hogy írónak tartsa magát. Elmondása szerint a legtöbb emberben megvan az igény arra, hogy észrevegyék. Mindenkinek van egy saját hangja, és úgy látta, az övére kíváncsi a közönség, melyet talán azzal tud magyarázni, hogy mindig is kimondott olyan dolgokat, amelyeket más nem, vagy éppen úgy mondta ki, ahogy azelőtt senki. Elmondása szerint minden szerző úgy kezdi, hogy évekig mesél magának, aztán mesél a hozzá közelállóknak, és abban a pillanatban, amikor elkezd irodalommal próbálkozni, többé nincs megállás.

Másréti Kató Zoltánnak bútorrestauráló műhelye volt Bécsben. Mint minden hasonló vállalkozásnak, ennek is voltak jobb és rosszabb időszakai. Elmondása szerint éppen a rossz időszakok adtak teret művészete kibontakozásának, hiszen míg várta – néha egészen sokáig – az új klienst, ő festett, fotózott és írt. A tevékenységek sorrendje lényeges, tette hozzá. Elmondása szerint Bécsbe félig-meddig egy véletlen folytán, zaklatott előélettel került, a rengeteg új inger miatt pedig sokáig nem tudott „megnyugodni”. Ezekben az időszakokban – saját elmondása szerint – igencsak érdekes festményei és fotói készültek, majd mikor a dolgok kezdtek lecsendesedni körülötte, írásban folytatta a kibontakozást.

Demény Péter íróval, költővel és szerkesztővel körülbelül harminc éve ápolnak jó barátságot, amely – és elmondása szerint ez az ő szakmájukban ritka – együtt jár azzal is, hogy rendszeresen olvassák egymás munkáit, és megvitatják azok központi kérdéseit. Másréti Kató Zoltán úgy emlékszik vissza, hogy talán épp egy ilyen beszélgetés során, minden bizonnyal Bécsben született meg az ötlet, hogy ezt a diskurzust Kolozsváron is folytatni kellene.

Másréti Kató Zoltán szorosan kötődik a kincses városhoz. Édesanyja kolozsvári, ő maga ide járt egyetemre, és tíz évig élt is a városban. Meghatározó emlékei közt tartja számon, amikor egy nagymamánál töltött nyári vakáció során itt, egy fa tövében olvasta el a Móra Ferenc Csili Csali Csalavári Csalavér című művét. Az utóbbi időszakban évente egyszer jut el ide, ám most úgy érezte, itt az ideje annak, hogy látogatását megszólalással is egybekösse. Ennek, és mindezidáig megjelent öt könyvének a „felmutatására” vár mindenkit szerda délután.

Kérdésünkre, hogy miről is lesz szó, hangsúlyozva, hogy azért a poént ne lőjjük le, azt felelte, hogy az ő esetében a poént sosem lehet lelőni, mert az mindig annyira spontán születik, hogy ha akarná, akkor sem tudná elmondani, pontosan mire is számíthat az, aki végigköveti a Bécsben tett öt lépését. Talán a kulcskérdés az lehetne, hogy miként válik az emberből szerző, és a szerzőből ember. A beszélgetés pontosan arról fog szólni, amit a cím mond: a lépésről lépésre haladásról az írás, és ezáltal az önismeret útján.

Óraátállítás című kötetének, mely 2020-ban jelent meg a Romanika Kiadónál, igencsak érdekes története van. Másréti Kató Zoltán egy jó barátja, az író tudta nélkül küldte el az anyagot a budapesti kiadónak, amely magánkiadásban meg is jelenttette volna a munkáját, ám ezt akkor anyagi okokra hivatkozva visszautasította, mert az irodalmat pénzzé tenni soha nem akarta. Néhány nap elteltével a főszerkesztő felhívta, hogy „akadt egy kis gond”: a gyerekei semmi mást nem kérnek esti mese gyanánt, mint az Óraátállításban szereplő tárcanovellákat, karcolatokat és elbeszéléseket. Felajánlotta a féláras magánkiadást, így született meg az első kötete egy olyan szerzőnek, aki egy pillanatig sem akart gyermekirodalmat írni.

Másréti Kató Zoltán napjainkban a Maszol.ro és a Brassói Lapok aktív publicistája, és az évek során visszasodródott a bécsi magyar kulturális életbe is. A Bécsi Napló szerkesztőjeként úgy gondolja, írni sokan tudnak, de a közösségi ügyekben és a kultúraszervezésben szerepet vállalni már kevesen mernek. A kolozsvári beszélgetésre egyik fő üzenetként azt igyekszik elhozni, hogy minden emberben ott lapul egy szerző, és az ilyen alkalmak talán jó lehetőségek arra, hogy az emberekben évek óta tartó monológok felszínre kerüljenek, ezáltal bárki elindulhasson a szerzővé válás útján.