„A nagy fa árnyékában” – a száz éve született ifjabb Kós Károly mezőségi grafikáit állították ki
Dr. Kós Károly néprajzkutató életútjára jellemző, hogy a születésének száz éves évfordulójára rendezett grafikai kiállításra érkezők közül sokan azt hitték, hogy az építész-író-politikus, a Kakasos templom és a sztánai Varjúvár tervezőjének munkáit látják majd. Ők az erdélyi néprajzkutatás egyik legjelentősebb alakját ismerhették meg a kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékházban csütörtök este megnyílt Mezőségi néprajzi grafikák című tárlat megnyitóján, ahol a leszármazottak is tisztelegtek az ifjabbik Kós Károly emléke előtt.
Jelen volt a néprajzkutató fia, Kós Béla is, aki A nagy fa árnyékában című rövidfilmmel mutatta be apja világhírű, az erdélyi néprajztudományt megalapozó munkásságát. Ifjabb Kós Károly az Erdélyi Néprajzi Múzeum munkatársaként, osztályvezetőjeként és igazgatóhelyetteseként is tevékenykedett.
„Ez a Béla csakis az öreg Kós fia lehet, hiszen mondta, hogy Károly volt az apja...”, „...valami furcsaság lapul a történetben, mert az öreg Kós elég régen élt ahhoz, hogy velünk egyidős fia legyen...”, csíptünk el néhány mondatot a közönség soraiban, mielőtt Szabó Zsolt irodalomtörténész nyitóbeszéde tisztázott volna minden félreértést. A rettentő meleg sem üldözte el a közönséget: a zsúfolt terem ellenére lábon állva is végighallgatták az elmondottakat, a fiatalokból álló Gancos zenekar pedig megalapozta a népi hangulatot. Kiderült, az ifjú Kós Károly legfontosabb műve A mezőség néprajza volt, de ezen kívül több könyvet jelentetett meg a különböző erdélyi vidékek néprajzáról. Az irodalomtörténész szavai szerint „száz évvel ezelőtt született a legkisebbik királyfi”, aki – bár nem indult világjáró útra – azért Erdélyt és a Kárpát-medencét tüzetesen felkutatta, „és mindeközben nagyon messze eljutott, mert ő volt és mindezidáig ő is maradt a legjelentősebb erdélyi néprajzkutató”. Mint fogalmazott, a néprajzkutató szerteágazó munkásságával a természet és az ember kapcsolatát mutatta be, a kettő összeolvadásának megjelenítésére pedig jó példát talált a Mezőségen, „amely egy valóságos megkövesedett márványa nemcsak a magyar kultúrának, hanem a teljes kulturális életnek”.
Dr. Kós Károly nemcsak feljegyzéseket készített a népi eszközökről, építészetről, hagyományokról, hanem mindezeket aprólékosan lerajzolta, így az utókor számára a feljegyzések mellett minden könyvből visszaköszön a hiteles és sajátos ábrázolásmód.Szabó Zsolt szerint az ifjabb Kós Károly a Mezőség-kutatók előtt „már néhány évtizeddel korábban pontosan tudta, hogy neki azon a térségen tevékenykedni kell és, amit csak lát, azt szükséges lejegyeznie”. Bár konkrét néprajzi tájegységekkel foglalkozott, elsősorban Mezőséggel és Kalotaszeggel, kiállított grafikái mindannyiunk nagyszüleinek, déd- és ükszüleinek az életét jelenítik meg, fogalmazott az irodalomtörténész. Arról is szó esett, hogy módszeresen állította össze a könyveit, mert jól tudta, nem elegendő csupán egy szempont alapján megközelíteni a történéseket, és a keresztelőtől a halálig mindent több perspektíván keresztül jelenített meg. „Lényegében az ő munkásságán alapszik a mi modern kultúránk is” – zárta beszédét Szabó Zsolt.Dr. Kós Károly az elsők között jött rá, hogy az árucsere nélkül nem lehet megérteni a hagyományos életmódot, így különböző vásárokon is részt vett, kereskedelmet folytatott ő is az emberekkel, de a falusiak közt végbemenő cserekereskedelmet is vizsgálta. A róla szóló dokumentumfilm érdekes motívumaként említhető az egykori munkatársak visszaemlékezése arról, miként vásárolt az Erdélyi Néprajzi Múzeum számára kellékeket a köztiszteletnek örvendő ifjabb Kós: „addig beszélt és cigarettázott, míg az eladó megunta, így áron alul bocsátotta a rendelkezésére a tárgyat”.
A Somogyvári Rudolf és Kós Béla rendezte dokumentumfilm emberközelivé és szerethetővé teszi a szűkebb körben ismert dr. Kós Károlyt, feloszlat minden kételyt és zavaros gondolatot a kiléte felől, észrevétlenül kiemelve az ifjút apja, a „nagy fa” árnyéka mögül, és nyilvánítja az erdélyi kultúra kiemelkedő alakjává.