Szebeni Zsuzsa színház- és irodalomtörténész a századforduló Kolozsvárjának legvarázslatosabb nőalakjáról gyűjtött össze egy kötetnyi dokumentumot. Szilvássy Caroláról van szó, arról a nőről, aki nélkül „a fű se nőtt” az erdélyi kulturális és társasági életben, ahogyan ez a kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékházban megrendezett könyvbemutatón elhangzott. A gondolat nem eredeti, ezt már kortársai is felismerték, és szállóigeként maradt az utókorra, ezzel is bizonyítva azt, hogy valóban egy kivételes személyiségről van szó. A Kendőzetlen történetek Kolozsvárról remélhetőleg csak az első kötete egy olyan sorozatnak, amely a századforduló Erdélyének ezt az ízig-vérig modern nőalakját a maga teljes, máig rabul ejtő komplexitásában kívánja bemutatni.

Immár hagyománnyá vált, hogy ha Kolozsvári Magyar Napok, akkor a Györkös Mányi Albert Emlékházban a Szépmíves Könyvek könyves műhely legfrissebb kiadványával vagy akár kiadványaival ismerkedhet meg a kolozsvári közönség. A teltház, és a zsúfoltságot, meleget, kényelmetlenséget sem bánó vendégek is hozzátartoznak a megszokott képhez. Mindez a kiadó profiljával magyarázható, ugyanis Kovács Attila Zoltán irodalomtörténész, a Szépmíves Könyvek műhelyének a vezetője, aki mindig elkíséri a könyveit Kolozsvárra (ugyanis jómaga is  kolozsvári születésű) a 19. és 20. századi emlékiratok, naplók, kultúrtörténeti munkák kiadására specializálódott. 

A rejtőzködő kéziratok kiadója

Kovács Attila Zoltán elsősorban a kiadatlan vagy elfeledett kéziratok feltárását és kiadását tűzte ki célul. Ismert nevek ismeretlen írásai, grófok, miniszterek, grófnők, bárónők visszaemlékezései, naplói és levelezései kapnak helyet a sorozatban. Hihetetlen érzékkel és energiával kutatja fel a levéltárakban, magángyűjteményekben, sőt ládafiákban szunnyadó kéziratokat vagy azokat a szakembereket, akik ismerik az illusztris személyiségek kiadatlan munkáinak lelőhelyét. Így kerülnek napvilágra levelezések, diáriumok és útirajzok, kiadatlan irodalmi művek. Az aránylag fiatal műhely néhány éves működése alatt ötven kötet kiadásával büszkélkedhet, közöttük olyan irodalom- és kultúrtörténeti csemegékkel, mint Csinszka naplója, Bánffy Miklós időskori levelei, Széll Kálmánné Vörösmarty Ilonának, a nemzet költője leányának az emlékiratai, Jókai fogadott leányának a memoárja, Szendrey Júlia levelezése, és még sorolhatnánk.

Amint az előző felsorolásból is kitűnik, a kiadó felvállaltan biztosít teret a női emlékirat-irodalomnak, és ezen belül is az erdélyi irodalmi és művelődéstörténeti kuriózumoknak. A Szilvássy Carola emlékkötet, ahogyan a bemutatón elhangzott műfaji besorolása a friss publikációnak, nem véletlenül jelent meg tehát a Szépmíves Könyvek sorozatban, hiszen egy nem mindennapi erdélyi nőről szól, aki „mindenhez is” értett.

A kötet anyagát felkutató és sajtó alá rendező Szebeni Zsuzsa, valamint az annak megjelenését biztosító kiadóvezető, Kovács Attila Zoltán mellett Farkas Adrienn budapesti újságíró, szerkesztő, illetve Román Eszter, a nagyváradi Szigligeti Társulat színésznője foglaltak helyet a közönséggel szemben. A bő egy órás könyvbemutatón elkápráztató történetekkel, szívbe markoló szövegrészletek felolvasásával és igazi fotótörténeti csemegékkel lett gazdagabb a hallgatóság. A szerencsésebbek a kötetet is beszerezhették, ezek természetesen az előrelátók kategóriájába tartozó olvasók voltak, mert a bemutató végére egyetlen példány sem maradt eladatlanul. És akkor lássuk a történetet.

Bánffytól Carolához vezetett az út

Szebeni Zsuzsa személyes érintettségéről beszélt a bevezetőben, elmondta azt, hogy színháztörténészként Bánffy Miklós munkásságát kutatta, és így kezdett egyre többször, egyre gyakrabban találkozni Szilvássy Carola nevével. Minél többet tudott meg róla, annál inkább a hatása alá került, és annál többet szeretett volna megtudni. Első kiállítását, amelybe belesűrítette mindazt, amit kutatásai során Szilvássy Caroláról megtudott, szintén itt, Kolozsváron mutatta be 2014-ben. A nagyközönség ekkor szembesült először azzal, hogy milyen sokoldalú egyéniségről van szó. Addig ugyanis többnyire csak a Bánffy Miklóshoz fűződő kapcsolatát ismerte a közvélemény, annak is bulváros aspektusait.

Holott Szilvássy Carola jóval több volt ennél – mondta el Farkas Adrienn, akit nemcsak a könyvbemutató moderátoraként, hanem az időközben megalakult Carola Egyesület oszlopos tagjaként is kívülről-belülről ismeri ennek a rendkívüli nőnek a rendkívüli életútját. Hozátette azt is, hogy végre elérkezett az idő, hogy ezek a nők a figyelem középpontjába kerüljenek, meghalgattatik az ő történetük is, ugyanis eddig a tudományos, történelem- és irodalomkönyvek lapjain legtöbbször férfinevekkel találkoztunk, nőkről ritkán emlékezik meg a história. Pedig történelmünk bővelkedik kiemelkedő nőalakokban.

Sokféle szöveg az ezerarcú nőről

Kitérve a kötet tartalmára Szebeni Zsuzsa elmondta, hogy nagyon sokféle műfajú írás keveredik a kötetben. Olvasható benne Szilvássy Carola háborús naplója, ugyanis az erős szociális érzékenységű nő ápolónőként tevékenykedett a nagy háború idején. Természetesen ezek a feljegyzései szűkszavúak, hisz nem várható el a napi tizenkét órán keresztül a műtőben asszisztáló, kötéseket cserélő, sebesült katonák nevében leveleket író asszonytól, hogy utána szépirodalmi jellegű szövegekkel töltsön meg oldalakat. Ennek ellenére a naplóbejegyzések dokumentumértékűek, pontos képét adják annak, hogy mi történt Carolával a fronton. A háborút aztán novellákban is megírta: szívenütő drámaisággal tudta megfogalmazni a fronton harcolók tragédiáját éppen úgy, mint az otthon maradottak idegtépő várakozását. Román Eszter felolvasásában ismerte meg a közönség a következő novellarészletet:

Szilvássy Carola novellái és versei mellett helyet kaptak a kötetben Szilvássy Carolához írt levelek, és Szilvássy Caroláról írt szövegek is. Mindez csak az első merítést jelenti – tette hozzá Szebeni Zsuzsa, hiszen meggyőződése, hogy rengeteg kiadatlan és eddig talán felfedezetlen anyagot találhatnak majd, ha folytatják a kutatómunkát. Ebből az első kötetből is azonban élesen kirajzolódnak a galíciai front pokolbéli napjai majd a húszas évek kolozsvári kultúrtörténete, számos kevésbé ismert részlettel gazdagítva a helytörténet iránt érdeklődők kíváncsiságát.

Hihetelennek tűnő, igaz történetek

Farkas Adrienn Szilvássy Carola egyéniségének sokféleléségére hívta fel ezek után a figyelmet. Merész volt, vállalkozó szellemű, semmitől sem riadt vissza. Egyik legextrémebb vállalkozása ugyanis az volt, amikor unokatestvérével elindult Dél-Afrikába, hogy megkeresse az ott mindössze 20 éves korában, a második búr háborúban elesett unokatestvére, Wass Albert sírját. Hajón és lóháton utazva keresték fel a sírhelyet a helyi törzsek lakta területen, és erdélyi földet vittek rá.

Ennek köszönhetően, folytatta Szebeni Zsuzsa, egy 2018-as expedíció alkalmával a Carola Egyesület megbízásából vállalkozó szellemű felfedezők járták végig ugyanazt az utat, és kutatták fel gróf Wass Albert sírját.

Farkas Adrienn azt is fontosnak tartotta elmondani, hogy azon túl, hogy Szilvássy Carola volt az első nő, aki repülőre szállt Blériot-val, de hegyet mászott és biciklizett is ( tandem bajnok volt, egészíti ki Szebeni Zsuzsa), és remekül főzött (a Carola Egyesület tagjai a szakácskönyv receptjei alapján készült ételeket felvonultató főzőversenyen is zsűriztek – erről itt olvashatnak), gyermekotthont, aggmenhelyt működtetett és támogatott, de a szépségápolás terén is stílusvezető volt, divatosan öltözködött, intenzív társasági életet élt, pertinens véleménye volt a kortársa magyar irodalomról, és nem mellékesen, négy nyelvű olvasónaplót vezetett.

Kovács Attila Zoltán az Erdélyi Helikon irodalmi köréhez kapcsolódó szerepét emelte ki, elmondva azt is, hogy a híres-neves Szilvássy Carola-féle recepteskönyv története, amelyet 2015-ben mutatott be a Carola Egyesület Kolozsváron szintén az Erdélyi Helikonhoz kapcsolódik, ugyanis az erdélyi főúri konyha válogatott finomságait egybegyűjtő könyvecskét Carola a marosvécsi háziasszony báró Kemény Jánosné Augusta Paton számára állította össze, aki skót származása miatt nem ismerte a „transzilván cuisine” titkait.

Szebeni Zsuzsa arra is rámutatott, hogy számos író, mielőtt a kiadóhoz küldte volna el kéziratát, először Szilvássy Carolának adta oda véleményezésre, többek között Szerb Antal is, nemcsak Bánffy Miklós. De kimerítő irodalmi levelezést folytatott  többek között Kós Károllyal és Szántó Györggyel is. Említésre méltó ugyanakkor a más művészeti ágakhoz való vonzódása: zenélt, rajzolt, sőt színésznőként is kipróbálta magát. A színpadon a Janovics Jenő által rendezett Nóra címszerepében láthatta a kolozsvári közönség , az alakításáról szóló kritikák helyet kaptak a kötetben. Ezekből olvasott fel – többek között – Román Eszter színésznő egy rövid részletet:

Levéltári ritkaságok „az apache nő”-ről

​És végül, de nem utolsó sorban alig jelenik meg a mozgókép Kolozsváron, a segédrendezői feladatokat és női főszerep eljátászását vállalja el „Az apache nő szerelme”  (korabeli helyesírással) című filmben, amely nem maradt fent az utókorra, viszont fotókon örökítették meg egyik-másik jelenetét a filmnek. A fényképek kivetítését elősegítő Szebeni-Szabó Róbert jóvoltából a közönség is megcsodálhatta ezeket a kultúrtörténeti ritkaságokat, amelyek nemrég kerültek elő az Erdélyi Református Egyházkerület Gyűjtőlevéltárából. Szebeni Zsuzsa Sipos Gábor levéltárosnak, az Erdélyi Múzeum Egyesület egykori elnökének is köszönetet mondott a kutatómunkában nyújtott segítségért, kifejezve abbéli reményét, hogy ahol ennyi értékes anyagot lehetett fellelni, biztos ismeretlen kincsek is rejtőködnek, érdemes tehát a keresést folytatni. Azt is elárulta, hogy a következő kötetek egyikében Bánffy Miklós és Szilvássy Carola komplex viszonyának méltó ábrázolását szeretné megvalósítani, egy másikban pedig azt a kiterjedt levelezést próbálja meg összegyűjteni, amelyet a báróné a kor jeles személyiségeivel folytatott.

Mi lehet a titka ennek a nőnek? A boldogtalanság

Szebeni Zsuzsa a sok rendkívüli történet után fölvetette azt a kérdést, hogy mindenre kiterjedő műveltségén, tájékozottságán, korlátokat nem tűrő egyéniségén túl, mi lehetett a mozgatórugója Szilvássy Carola sokszor regénybe illő tetteinek? A válasz szerinte boldogtalan házasságában keresendő, ugyanis a báró Bornemissza Elemérrel kötött frigye gyermekük, Hubert halála után, aki négy éves korában skarlátban hunyt el, teljesen tönkrement. Gyermekének elvesztését soha nem tudta kiheverni, ezt mutatja az a tény is, hogy a második világháború végén, idős korában szervez mentőakciót, hogy a szebeni árvaházban magukra maradt csecsemőket a lángoló városból kimenekítse. Ha egyebet soha nem is tett volna, már emiatt a gyermekmentő akciója miatt is kiemelkedő helyet érdemel a kollektív emlékezetben.

Epilógus

Szebeni Zsuzsa Hunyady Sándor Carola-jellemzésével fejezte be mondanivalóját, akinek leírása szerint, amikor a báróné a New York kávéházba bevonult, mindenki felfigyelt rá. Az író „kék orchideának” nevezte Szilvássy Carolát:

„A békeidők kolozsvári New York-ja csakugyan az ország egyik legjobb, legúribb, legápoltabb étterme volt. Építésével, tejüveg plafonjával hasonlított valamennyire a pesti Hungáriára. Az étterem egyik sarkában néhány asztal bordószín girlanddal volt elválasztva a többiektől. Amikor már a feketekávénál tartottunk, mintha léghuzam támadt volna a hirtelen kinyitott ajtóból, magas, elegáns, előkelően energikus fiatalasszony lépett be a homályos étterembe. Hosszú, gyors, angolos lépésekkel végigsuhogott a parkettre fektetett keskeny, piros szőnyegen. Nemcsak a ruháján, a válltartásán, a profilján látszott, hogy odatartozik a bordó zsinóron túlra. Arra is ment, egyenesen, biztosan, szinte forradalmasítva agresszív előkelőségével maga körül a levegőt.”