Jazz in the Park: családias hangulat és festői környezet

Izgalmas zenei felhozatal, jó hangulat, festői táj: így jellemezhető a 11. Jazz in the Park fesztivál, amelyet szeptember 1-je és 3-a között tartottak a Romulus Vuia Néprajzi Parkban. A három nap alatt több mint 35 zenekar és művész lépett fel több mint 15 országból a fesztivál öt színpadján. Az első nap máris 5200 résztvevő élvezte az előadók koncertjeit.

„Próbáljuk a zene felfedezésére ösztönözni az embereket. Megpróbálunk egyrészt egyszerű dolgokat is kínálni, amelyek vonzzák a közönséget, de ugyanakkor elhívunk olyan hangzatos és legendás neveket, amelyeket egy magára valamit adó jazzfesztiválnak legalább egyszer el kell hívnia. Szeretnénk egy intim fesztivált kialakítani, ahol nem érzed úgy, hogy megfulladsz az embertömegtől, ugyanakkor lehetőséget adunk az embereknek, hogy a koncerteken kívül más módon is kapcsolatba kerüljenek a zenével, így nálunk kipróbálhatnak különféle szimulátorokat és hangszereket is” – mondta Alin Vaida, a Jazz in the Park ügyvezető igazgatója.

A fesztivál első napján a tiszta égbolt alatt a Dombszínpadon a legendás Fun Lovin' Criminals, valamint a JazzQuarters Trio, Andra Botez és Alexandru Andrieș emlékezetes zenei előadásának lehetett tanúi a fesztiválozók. Eközben a Backyard színpadon a Daykoda, a Jan Gunnar Hoff Trio, Theo Croker és Billy Cobham izgalmas jazzdallamokkal szórakoztatták a közönséget. A Friends színpadon Socol, a Wanlov the Kubolor & Văzduh LIVE és Andi Moisescu varázslatos hangulatot teremtett, és igazi tánctérré változtatták a környéket. A Barn Stage színpadán Aldaris, Moss Farai és Blanilla gondoskodott a változatos zenei mixről, éjfél után pedig életre kelt a Night Stage, ahol Iorga és a Nightmares on Wax szórakoztatta a közönséget.

A Jazz in the Park második napján a Dombszínpadon a Pantaloons, a Mork, a FUNKorporation, a JazzyBIT és a legendás Mulatu Astatke lépett fel, míg a Backyard színpadon Andrei Irimia, Nani Vazana, a The Heliocentrics és Mansur Brown játszottak, akik zenei sokszínűségükkel gyönyörű élményt nyújtottak a jazz szerelmeseinek.

A zenei élmények mellett érdekes beszélgetéseket és közönségtalálkozókat is kínált a fesztivál. A Music Lounge-ban zenei workshopokat tartottak, a Vinyl Fair bakelit- és hangtechnikai kiállítást, a Play Area pedig egy játszótér szórakoztató zenei szimulátorokkal, amelyeket bárki kipróbálhatott. A kicsik számára a Kids Area és a zenei workshopok álltak rendelkezésre. A résztvevők ugyanakkor dokumentálhatták élményeiket és visszanézhetik azokat a People's Aftermovie-ban. A történelem és a hagyományok iránt érdeklődők számára pedig a Néprajzi Parkban vezetett túrákat is szerveztek.

(Nyitókép: Jazz in the Park Facebook-oldal)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?