Három éven át dolgozott kollégájával a gernyeszegi Teleki-kastély belső tereinek restaurálásán Molnár Zenta. A fiatal restaurátor számára ez a munka egy jóval korábban kezdődött történet része. Restaurátor édesapja mellett már tizenhat éves korától műemlék-felújítási munkákban vett részt, kastélyok restaurálásában dolgozott, oltárképek helyreállításában segített, és így egyre inkább érdekelni kezdte a festészet és a művészetek világa. A családi kötődés még régebbre nyúlik vissza: nagyapja Molnár Dénes ismert erdélyi grafikusművész, festő és tanár volt. 

– Három év munkája van a gernyeszegi Teleki-kastély most megnyitott termeiben. Mit jelentett ez a restaurálás?

– Több évig tartott a munka, viszont voltak szünetek, mert télen a körülmények sokszor nem tették lehetővé a munkavégzést. A páratartalom nagyon fontos tényező, és ha a falak hűvösebbek, akkor nem lehet megfelelően dolgozni rajtuk. Ha a restauráláshoz használt anyagok nem tudnak megfelelően megszáradni és megkötni, később repedezés vagy leválás is kialakulhat. Nagyon kell figyelni a környezeti tényezőkre, a hőmérsékletre és a páratartalomra is. Ezért inkább szezonálisan, tavasztól őszig dolgoztunk.

– Hányan végeztétek a restaurálást?

– Ketten dolgoztunk, Szász Lajos kollégám és én, a díszteremben és a festett teremben.

– Amikor egy látogató most belép ezekbe a termekbe, a kész felületet látja. Hogyan kezdődik valójában egy ilyen munka?

– Úgy a legjobb, ha fentről lefelé haladva végezzük a munkát, hogy közben ne sérüljenek a már elkészült felületek. Fent is kellett hiányosságokat pótolni, például a pilasztereknél. A pilaszter tulajdonképpen egy falból kiemelkedő féloszlop.

Ezeknél először restaurátori pótlóanyaggal kellett kiegészítenünk a hiányzó részeket, és csak ezután következhetett a retusálás. Meg kellett vizsgálni az eredeti festékrétegek anyagát is, hogy a restaurálás során azokhoz leginkább illeszkedő anyagokat használjuk. Az olajretushoz több színből kellett kikevernünk a megfelelő árnyalatot, dammárlakkal és különböző oldószerekkel próbákat végeztünk. Próbafelületeket készítettünk, hogy lássuk, melyik módszer adja a legjobb eredményt.

– Melyek a lépései egy restaurátor munkájának?

– Először az előkészítés, utána a hiánypótlás, és csak ezután következhet a retusálás. Szépen felépítve, lépésről lépésre kell haladni. Nagyon időigényes munka. A lábazati elemeknél és a kazettáknál például nagyon nagy hiányok voltak. Ezeket több lépésben tudtuk csak pótolni. Ki kellett keverni a restaurátori habarcsot vagy tömítőanyagot, rétegesen felvinni, megvárni, amíg megszárad, majd újra folytatni ugyanazt a folyamatot, amíg fel nem építettük a hiányzó részt. Csak ezután kezdődhetett a retusálás.

– Mennyire lehet „láthatatlan” a restaurátor munkája? Az a cél, hogy senki ne vegye észre, hol nyúltatok hozzá az eredetihez?

– Nem szabad teljesen ugyanolyan legyen, mint az eredeti, mert ez a restaurálás egyik alapvető etikai elve. A kiegészítésnek megkülönböztethetőnek kell maradnia az eredetitől, ugyanakkor normál nézési távolságból nem zavarhatja az összhatást.

– A munka során olyan festés is előkerült, amelyről korábban a család sem tudott. Hogyan lehet több festékréteg alatt megtalálni valamit?

– Minden szobában kötelező módon feltárást kellett végeznünk. Ez úgy történik, hogy restaurátori szikével, illetve más mechanikai feltárási módszerekkel óvatosan eltávolítjuk a felső festékrétegeket egészen addig, amíg elérjük a korábbi rétegeket. Az egyik teremben körülbelül tíz festékréteg alatt találtuk meg az eredeti díszítőfestést.

Ez egy kazettás terem. Nem lehet pontosan tudni, hogy mit ábrázolt, viszont virágmintás kazettákat és két címert találtunk. Ezek valószínűleg a család címerei lehettek. Levelek és virágok is előkerültek, ezért feltételezhető, hogy egy késő barokk, virágmintás kis szalon lehetett. Nem tudjuk pontosan, mi volt a helyiség funkciója, de a művészettörténészek vizsgálatai és a mintavételek remélhetőleg pontosabb információkat adnak majd róla.

– Mit lehet tenni akkor, amikor az eredeti festésnek már csak egy része maradt fenn?

– A hiányzó részeknél tratteggio technikát alkalmaztunk. Ilyenkor finom, egymás mellé húzott vonalkákkal egészítjük ki a hiányokat. A kiegészítés így optikailag egységessé teszi a felületet, ugyanakkor közelről jól megkülönböztethető marad az eredeti festéstől.

– Az előtérben is találtatok érdekes nyomokat.

– Igen. Az előtérben, a két boltívnél, ahol a fogasok vannak, grafittal felrajzolva találtuk meg a stukkók helyét. Kis Lóránd festő restaurátor javasolta, hogy végezzük el ezt a feltárást. Elég szépen kirajzolódott ott is egy virágmintás felület. Jól látható, hogy az egyik motívum egy fejjel lefelé fordított tulipán lehetett. Egy kagyló is látható halvány vonalakkal, és levelek, virágok is előkerültek. Itt stukkók, vagyis térbeli díszítőelemek lehettek. Ahová ilyen elemeket helyeztek, előzetesen grafittal felrajzolták a helyüket, hogy pontosan hová kerüljenek. Valószínűleg több elemből építették fel őket. A másik boltívnél, a jobb oldali fogasnál is sikerült valamennyit feltárni, viszont ott már nem olyan jól látható. Ott is levelek és egy virág nyomai látszanak.

– Hogyan lettél restaurátor?

– Ez családi vonal. Édesapám ifj. Molnár Dénes grafikus és restaurátor. Már tizenhat éves korom óta részt veszek restaurálási munkákban. Édesapám mindig vitt kastélyokba, otthon pedig oltárképeken dolgozott, én pedig segítettem neki a munkálatokban. Nagyon lelkesen csináltam, és nagyon megszerettem ezt a hivatást. Mindig is közel állt hozzám a festészet és a művészetek világa.

Nagyapám rajzaival és metszeteivel örökítette meg Erdély régi templomait, várait és kastélyait, megőrizve emléküket az utókor számára. Édesapám restaurátorként ezeknek a történelmi értékeknek a megmentésén dolgozik. Én pedig úgy érzem, az ő nyomdokaikat követve viszem tovább ezt a családi örökséget: nemcsak megörökíteni, hanem megőrizni is szeretném múltunk épített emlékeit.

– A gernyeszegi Teleki-kastély bizonyára kiemelkedő helyet kap majd a portfóliódban. Voltak más nagyobb munkáid is?

– Igen. Nemrég a mikházi Limes Park múzeumi termében freskótechnikával kellett elkészítenem egy falfestést, amely szintén nagyon meghatározó munka volt számomra.

Kapcsolódó

Megnyílt a mikházi Limespark

Újra megnyitotta kapuit a felújított és kibővített mikházi régészeti park, a Limespark.

UNESCO világörökség Mikháza római limes

Édesapám mindig mellettem állt, és a kezdetektől figyelemmel kísérte a munkámat. Gyermekkorom óta rendszeresen vitt kiállításokra, leggyakrabban a nagyapám, Molnár Dénes emlékére rendezett családi tárlatokra. Számos alkotótáborban is részt vettem, így már fiatalon a művészet természetes része lett az életemnek. Édesapám testvére, Molnár Krisztina szintén képzőművész. Nemrég Budapesten, az V. kerületi galériában nyílt egy családi kiállításunk, ahol nagyapám, Molnár Dénes, édesapám és Molnár Krisztina alkotásai is láthatók voltak. A kiállítást a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora nyitotta meg.

Úgy érzem, én is szeretném továbbvinni ezt a művészeti örökséget. Jelenleg a restaurálás áll hozzám a legközelebb, hiszen ebben nőttem fel, ugyanakkor a művészet számos más területe is érdekel. A továbbtanulás során még formálódhat, hogy a képzőművészeten belül melyik irányban szeretnék elmélyülni, de biztos vagyok benne, hogy a jövőmet is a művészet világában képzelem el.