Mi volt a teendő, ha megromlott az ecet vagy a kávé? Hogyan készítettek gyógyító tinktúrákat? Hogyan űzték el a rágcsálókat? Hogyan fehérítették a ruhákat? Hogyan készítettek illatos szappant vagy éppen pánkót? A Heliox Media Kiadó gondozásában megjelent Hasznos házi jegyzetek című kötet betekintést nyújt a 19. századi arisztokrácia mindennapjaiba: megmutatja, milyen tudással, praktikákkal és leleményességgel oldották meg a mindennapi élet során felmerülő feladatokat. Rhédey Mária grófnő étel- és gyógyírrecepteket, szépségápolási szerek elkészítésének módjait és egyéb értékes, gyakorlatias tanácsokat mondott tollba, férje, gróf Mikó Imre pedig saját kezűleg jegyezte le azokat. A kéziratot sajtó alá rendezte, a bevezetőt és a szómagyarázatokat Somogyi Gréta irodalomtörténész, a művelődéstörténeti előszót pedig Borbély Éva gasztroesztéta írta. Őket kérdeztük.

Somogyi Gréta, a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum tudományos munkatársa az elmúlt évtizedben alaposan beleásta magát gróf Mikó Imre hagyatékába. A grófot az utókor „Erdély Széchenyije”-ként emlegeti, hiszen fáradhatatlanul dolgozott a térség politikai, kulturális, gazdasági és tudományos felemelkedésén. Magánlevelezéséből kiderül az is, hogy szerény ember volt, jó férj és apa volt, aki korán elvesztette szeretett feleségét, Rhédey Máriát, és három gyermekét is eltemette. 

„A 19. század derekán nem volt könnyű feladat egy főnemesi családban a feleség és háziasszonyi szerep. Gróf Mikó Imre is nagyon sokat volt távol a családtól hivatali teendői miatt, így a teljes háztartás vezetése hitvese, Rhédey Mária feladatköre volt. Akkoriban nem úgy működött, hogy leszaladtak a boltba és megvették, ami éppen hiányzott, hanem mindenről előre kellett gondoskodni. A kötetből kiderül, hogy a gyógyszereket, kozmetikumokat, különböző tisztítási eljárásokat jó előre megtervezték, mivel többnapos vagy akár többhetes folyamat volt a kivitelezés. Hűtőszekrény sem volt, ezért külön művészet volt az is, hogy tárolni tudják a beszerzett vagy megtermelt alapanyagokat” – meséli az irodalomtörténész.

A kézirat, amelyet a feleség diktált, a férj pedig lejegyzett

Somogyi Grétát és Borbély Évát egymástól teljesen függetlenül csigázta fel a kézirat, amellyel a kolozsvári Lucian Blaga Egyetemi Könyvtárban találkoztak. Luffy Katalin, a könyvtár munkatársa mutatta meg nekik külön-külön a kék szövetborítású füzetet, melynek címe rögtön az első oldalakon olvasható: Hasznos házi jegyzetek, és az 1842-es évszám is ott díszeleg.

„Ennek a kéziratnak az az érdekessége, hogy a Rhédey-Mikó házaspár első gyermekének születése előtt keletkezett, és felesége szavait maga gróf Mikó Imre jegyezte le. A kéziratot olvasva lelki szemeim előtt láttam, ahogy az odafigyelő, gondos férj meg akarta kímélni várandós feleségét az írástól, ezért átvállalta ezt a műveletet. Úgy képzelem, hogy a felesége egy fotelben ülve, lábát feltéve egy kis sámlira, diktálta mindazt a tudást, amit ő is generációkon keresztül örökölt” – elevenítette fel első benyomását a kéziratról Gréta. Ebben az időszakban még magas volt a gyermekhalandóság, így feltételezhető, hogy Rhédey Mária számolt azzal is, hogy valamelyikük, vagy akár egyikük sem éli túl a szülést, emiatt pedig nem fogja tudni személyesen átadni gyermekének mindazokat a praktikákat, amelyeket felmenői hagyományoztak neki.

Rhédey Máriának volt egy jelentős, 965 tételből álló könyvtára, ebből tizenhét kötet kifejezetten gyógyászattal foglalkozott. A legfontosabbak megjelennek saját kéziratában is, hiszen akár emberi életbe is kerülhetett, hogy volt-e megfelelő gyógyszer vagy tinktúra kéznél, ameddig az orvos kiért a házhoz. A grófnő könyvtárának egyik sokat lapozott darabja volt Fáy Andrásnak a szintén Hasznos házi jegyzetek című munkája, ami korábban, 1828-ban látott napvilágot. Ebből Rhédey Mária átvett hetven praktikát, amit szó szerint diktált a férjének a könyvből, viszont ezt kiegészítette, így ő összességében 329 tételt jegyez le a kéziratában.

Borbély Évát is lenyűgözte a kézirat, és Grétától függetlenül is gondolkodott azon, hogy ezt a munkát meg kellene mutatni a széles közönségnek, hiszen általa egy valóságos időutazásra indulhat az olvasó. Elkészített két fogást is a gyűjteményből, illetve saját fotókkal igyekezett visszaadni az olvasók számára a 19. századi hangulatot.

Szavak és mértékegységek egy letűnt világból

A könyv visszarepíti az olvasót a 19. század közepére. Rhédey Mária grófnő munkájának átirata a korabeli helyesírást tükrözi, ezzel is megőrizve az adott kor nyelvezetét. Grétának „Nagyon tetszett, hogy sokszor használta az ügyelj szót leírásaiban, és sok recept kezdődik úgy, hogy Üss fel például 20 tojást, de olyan megjegyzés is van benne, hogy Holdfogytán használva sikeresebb ezen gyógyszer. Nagyon odafigyelően írt le minden instrukciót, hogy mit és hogy kell előállítani” – magyarázza Gréta. Ezen kívül a pánkó (fánk) szót kifejezetten jólesett olvasnia, hiszen saját gyermekkora köszönt vissza a három pánkó recept által,  az viszont meglepte, hogy már 1842-ben is a murok szót használták a sárgarépa helyett.

A mai olvasónak komoly kihívást jelentene a praktikák értelmezése, amennyiben nem készült volna hozzá szómagyarázat, illetve az egykori mértékegységeknek a feloldása. Kevesen tudják ma már, hogy pontosan mennyi egy icce vagy egy kvintli, esetleg egy könting, de a mértékegységes táblázatból ezek mind kiderülnek. Egyetlen egy „mértékegységet” nem sikerült megfejtenie Grétának, ami főleg a gyógyszerek elkészítésénél fordul elő. Az instrukció így hangzik: Végy a boltból 6 krajcárra ilyen-olyan hozzávalókat. Hogy hat krajcárra pontosan mennyi alapanyagot lehetett vásárolni annak idején, lehetetlenség volt dekódolni.

A múlt ízei napjaink tányérján  

Éva elkészített egy sós és egy édes fogást a jegyzetekből. Az egyik a pityókapástétom, ami nem olyan jellegű étel, mint amire elsőre gondolnánk. „Valójában egy pite, ami két tészta között krumplit, sonkát, sajtot és tejfölt tartalmaz. Bár mi egy kenhető ételre gondolunk első hallásra, a francia pâte szó tésztába foglalt tölteléket jelent, innen származik a pástétom megnevezés.” A pityókapástétom a próbát kiállta, a recept teljes mértékben használható, követhető, a pite igazán ízletes, a mai asztalokon is megállja a helyét.

A másik készítmény egy édes, ánizsos sütemény volt, az apró nádmézperecek. „Ennek az volt az érdekessége, hogy a recept nem tartalmazott semmilyen térfogatnövelő szert. Abban az időben élesztőt használtak, a sütőpor még nem volt általánosan elterjedt, a szódaport sem használták gyakran sütéshez. Ebből a süteményből valamiért kimaradt az élesztő. Ennek eredményeképpen bár az íze nagyon finom lett, állagra keményre sikeredett perecek lettek belőle” – meséli Éva, aki hozzátette, hogy talán utólag puhultak meg, vagy kávéba, esetleg teába áztatva fogyasztották.

Az egyik legmeglepőbb eljárás, amit a kéziratban olvasott  egy ruhafehérítési módszer, amely marhaganéjjal történt. Igen, nem tévedésről van szó, a marhák ürülékét fehérítőként is használták, és miután a tisztítás megtörtént, a szagot is eltávolították. A teljes procedúra, amely legalább három hétig tartott, elolvasható a könyvben.

És bár Gréta még nem készített el a könyvben leírt praktikák közül egyet sem, van olyan, amit kipróbálna: az egyik a hajnövesztőszer, ami disznózsírba szórt petrezselyemmagból áll. Rhédey grófnő szerint nemcsak megerősödik tőle a haj, hanem új szál is nő az elhullott helyén. „Ami szintén tetszett, hogy halat élve, három napon keresztül hogyan lehet szállítani. Pálinkás kenyeret tettek a hal szájába, berakták egy üvegedénybe, azt hermetikusan lezárták, és állítólag ettől elkábult a halacska, és csak három nap múlva tért magához a célállomáson, amikor levették az üvegedényről a hártyát”.

Amit átmenekítenének: a türelem művészete

Beszélgetésünk végén feltettem azt a kérdést is, hogy mi lenne az, amit átmenekítenének a mába abból az életből, amit annak idején éltek. Gréta válasza így hangzott: „Érdemes egy picit megállni és lassítani. Szánjunk időt és figyeljünk oda egymásra, próbáljunk kicsit előrelátóbbak lenni, ne csak a mának és holnapnak éljünk, hanem egy picit előre is gondolkodjunk, tervezzünk”. Éva is hasonlóan vélekedik a dolgokról: „Ha belelapozunk a kéziratba, egyértelművé válik, hogy az akkori emberek teljesen más viszonyban álltak az idővel és az őket körülvevő természetettel. Azt a fajta rohanást, kapkodást, sietséget, ami ma olyannyira áthatja az életünket, hírből sem ismerték. Akkoriban mindennek megvolt a maga ideje, mindent ki kellett várni. A tinktúrák elkészítését nem lehetett siettetni. Ugyanakkor egy egyszerű használati tárgy előállítása is időbe telt, ezért mindent sokkal jobban megbecsültek. Megvigyázták, javították, tisztították a tárgyaikat. Mindazt, ami körülvette őket. Ez elgondolkodtató, és arra ösztönözhet bennünket, hogy a saját tárgyainkhoz, fogyasztási szokásainkhoz más szemmel viszonyuljunk”.