A lövétei származású Györgypál Albert, vagy ahogy akkoriban ismerték, Berci atya mindössze 33 évet élt. Tízéves szolgálata alatt olyan pédaértékű utat járt be, amely mai napig irigylésre méltó. Kevesen vannak már, akik emlékeznek rá, neve mégsem merülhet feledésbe. Serfőző Levente, a Szeged-Csanádi Egyházmegye Kateketikai Intézetének főigazgatója az ifjú vértanú életét dolgozta fel legújabb könyvében, melyet kedden mutattak be Kolozsváron.

Györgypál Albert életútja ma már aligha ismerős valakinek, pedig Nagyváradon évtizedekig őrizték az emlékét. Halála után 40 évvel még mindig friss virágot és égő gyertyát helyeztek el a sírján. De ki is volt a mindössze 33 évet megélt fiatal pap, aki tízéves szolgálata alatt ilyen mély nyomot hagyott a közösség szívében? Életútját Serfőző Levente, a Szeged-Csanád Egyházmegye Kateketikai Intézetének főigazgatója, oktatási püspöki helynök dolgozta fel Rongyosan az Isten előtt című könyvében.

Györgypál Albert, azaz Berci, majd Berci atya egy lövétei család gyermeke volt. Szülei a bánsági Melencére költöztek, ő már ott született, majd Trianon után Békéscsabán nevelkedett, amely akkor a csonka váradi egyházmegye területéhez tartozott. Itt végezte általános és középiskolai tanulmányait, majd innen jelentkezett az egyházmegye papnövendékeinek sorába. Telógiai tanulmányait a Szegedi Egyházmegyeközi Szemináriumban végezte, majd 1937. május 2-án a szegedi Dómban szentelte pappá Glattfelder Gyula püspök.

Györgypál Albert már teológiai tanulmányai alatt kitűnt diáktársai közül. Német jezsuita irodalmat fordított, egy valódi alkotó egyéniség volt, akinek már a Szemináriumban írt dolgozatai is valóságos teológiai tanulmányoknak számítottak. Ifjúsági csoportot vezetett, zenekarban játszott és komoly szerepet vállalt a helyi betegellátásban. Pappá szentelése után Orosháza lett első szolgálati helye, ahol ideje legnagyobb részét a hitoktatásra és az ifjúság nevelésére fordította. Ott töltött négy éve alatt olyan erős közösséggé kovácsolta a kisebbségben lévő katolikus gyülekezetet, hogy a ’90-es években még mindig voltak olyanok, akik misét mondattak érte.

Orosházán tölött néhány éve után, 1943-ban tábori lelkészként került a frontra. A 108-as számú kórházvonaton teljesített szolgálatot, ahol befogadta, ápolta, és sajnos gyakran temette is a hozzá kerülő katonákat. Az ott töltött hónapok alatt titkos, pár soros üzenetekben kommunikált orosházi gyülekezetével, akik minden alkalmat és lehetőséget megragadtak arra, hogy kapcsolatba lépjenek szeretett papjukkal. Még ebben az évben hazalátogatott Erdélybe, és az Erdélyi Lapok újságban megjelentetett három cikket az Oroszországban látottakról. Ezekben az írásokban a kommunizmus valódi arcát mutatta meg, a mély nyomort, az éhezést és a szenvedést.

1944-ben szerelt le és visszatért az egyházmegyébe. Nagyváradon kezdett szolgálatot, ahol nem sokkal később elővették a korábban publikált írásai miatt. Berci atyának nem volt tudomása arról, hogy pontosan mi is van készülőben ellene, de erős megérzés hatására 1944. december 15-én az Úr színe előtt felajánlotta az életét az egyházért és az ifjúságért. Másnap letartóztatták, a következő év februárjában pedig elítélték.

Kilenc hónapon át egy lágerszerű börtönben tartották fogva. Sokáig rejtély volt, hogy pontosan mit műveltek ott vele, később egy régi barátjához került a lelki naplója, az azokban leírtak pedig a rendszer minden aljas megtorlására fényt derítettek. Berci atyát olyan súlyosan bántalmazták a börtönben töltött hónapok alatt, hogy vese-, máj- és szívproblémák alakultak ki nála. Folyamatos fájdalmak és kínok közt élt, állapota annyira leromlott, hogy szeptemberben inkább kiengedték, mintsem hogy bent haljon meg.

Bár már gyógyíthatatlan volt, állandó erős fájdalmai ellenére még hónapkon át tanított, nem hagyta magára a nagyváradi ifjúságot. Amikor már egyedül mozogni is képtelen volt, a Vincés nővérekhez került a Szent József Intézetbe. Utolsó heteit már morfiummal élte le, 1947. július 19-én pedig végleg elaludt.

Berci atya alig több mint három évtizedes életútja egy méltatlanul ismeretlen történet. Serfőző Levente minél jobban belemélyedt a felkutatásába, annál több személyes kapcsolódási pontot talált az ifjú vértanúval. Mint mondta, szolgálatban töltött tíz éve alatt Györgypál Albert annyit tett az emberekért, mely a legtöbbeknek öt-hat évtized alatt sem sikerül. Szerette a közösséget, és a közösség is szerette őt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a Vincés nővérek beszámolója alapján mindenki, aki az ifjú pap halála után bejutott a ravatalhoz, vagy elmehetett a temetésre, kivágott egy pici darabot a reverendájából, aki pedig tehette, még a hajából is. Ez a gesztus ihlette a róla íródott könyv címét is: Berci atya rongyosan járult Isten színe elé. Habár a családjából senki nem lehetett ott, mégis ők őrizték meg az egyetlen ma ismert darabot abból a reverendából. A nagyváradiak évekig titokban őrizték az emlékét, ám 40 éven át még minden nap friss virág került a sírjára, 50 év után pedig még mindig szóltak érte misék a közösségben.

Györgypál Albert boldoggá avatásának folyamatát 2003-ban kezdték el. Idén van a születésének 110., életfelajánlásának 80. évfordulója. Grezsa Csaba főkonzul, a könyvbemutató egyik főszervezője úgy fogalmazott, hogy a mai világban mindenki valamivel szemben, valami ellenében határozza meg magát, miközben itt van ez az ifjú pap, a vértanú, aki bár nem akart meghalni, mégis, amikor kellett, nem valami ellen, hanem valamiért adta oda az életét.

A könyvbemutató a Krónika Intézet, a Szeged-Csanádi Egyhézmegye és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának közös, másfél éves programjának keretében jött létre, amely vértanúvá vált, kommunizmusban meghurcolt papok életművét hivatott bemutatni. A Rongyosan az Isten előtt című kötet első bemutatójára a szegedi dómban, Berci atya pappá szentelésének helyszínén került sor, Erdélyben most láthatta először a közönség. Az eseményen részt vett Róth Márton, a Szeged-Csanádi Egyházmegye nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója és Kassai Ildikó, a Krónika Intézet vezetője is. A bemutatót zenével kísérte Szilasi Alex zongoraművész, a hallgatók között pedig nem más ült, mint Györgypál Albert egyetlen élő unokatestvére. Az ő segítségével, épp a kolozsvári bemutató napján egészülhetett ki még jobban a fiatal pap életének ismertetése, ő volt ugyanis, aki Berci atya Erdélyben, Lövétén tett látogatása alkalmával készült fotóin felismerte saját családja több tagját is.