Astra filmfesztivál: egyelőre nem maradnánk a virtuális világban
Babzsákban fekszel a szebeni Nagypiacon, feletted pedig égbolt helyett Bábel tornyának falai magasodnak. Hirtelen elindul veled a babzsák, kirepülsz az egyik ablakon, és hullámvasút-szerűen érkezel meg a lascaux-i barlang bölényei közé. A látvány tudatmódosító szerek nélkül is bármikor előhívható az Astra Nemzetközi Filmfesztivál full-dome mozijában. A kupola-mozit és más új médiaformákat próbáltunk ki az október 16. és 22. között megszervezett nagyszebeni dokumentumfilm-fesztiválon.
Második éve állítanak fel a Nagypiac téren fehér kupola-mozit az Astra filmfesztivál keretében. Idén 18 full-dome, azaz a teljes látómezőt kitöltő film szerepelt az Astra programjában, ezek között sok volt a csillagászati-tudományos téma – az égbolt ábrázolására kifejezetten alkalmas ez a forma –, az alkotások mögött pedig gyakran valamilyen tudományos kutatóintézet pénze áll, illetve különböző planetáriumok vásárolják meg vetítésre.
A Németországban készült Journey to a Billion Suns című film 45 percen keresztül taglalja a csillagászati mérések titkait, de a látványos ábrák, animált mitológiai történetek intermezzói ellenére nem tud lekötni a film, amihez nagyban hozzájárul a kerettörténet: „mester” és „tanítvány” meglehetősen erőltetett párbeszéde.Pörgősebb és mozgalmasabb Paulina Majda lengyel animációs rendező Hello Earth című full-dome ismeretterjesztő filmje az emberi kommunikáció történetéről az írás megjelenésétől a jelenig. A varsói Heavens of Copernicus Planetárium megrendelésére készült tartalom vizuálisan tényleg lenyűgöző: a néző fekszik, mégis úgy érzi, mintha száguldozna a kamerával együtt, és ehhez nem kell kényelmetlen 3D-szemüveget viselnie. A vetítés után viszont gondolatok, kérdések, információk helyett inkább csak ez a szédületes érzés marad. (Filmlőzetes itt).
A virtuális valóság határai
Ebben az évben a Nagypiac térre helyezték át a VR-szemüvegeket az Astra filmfesztivál szervezői, de a központi helyszín ellenére az új technológia inkább csak mellékes programpont maradt a fesztiválon. Pedig a kínálat változatos volt: kísérleti filmtől újságírói próbálkozáson át mindenfélét tartalmazott.
Négy produkció foglalkozott az új „afrikai perspektívákkal”. Ezek közül egy kenyai filmes, Jim Chuchu tízperces Figyelmeztetés/Let This Be a Warning című alkotását láttam. Az idegengyűlölet témájából kiinduló, címének megfelelően figyelemfelkeltő szándékkal készült alkotás jól indul: a szemüveget feltéve a sivatag közepén találjuk magunkat, mint kiderül, egy idegen bolygón, a helybéliek pedig lassan, fenyegetően közelednek, bármerre is forduljunk – a film tehát kihasználja a 360 fokos teret és szereplőként von be a helyzetbe. A hiteltelen színészi játék és didaktikus szöveg viszont sokat ront az összhatáson.Miután nemrég az új médiaformákat kutató bukaresti Cinetic központ munkatársa vázolta a Maszolnak a VR-ban rejlő lehetőségeket, kíváncsi voltam a programban szereplő két romániai alkotásra.
Az AI elvtárs/Tovarasul AI a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál VR-workshopján készült, Ioana Mischie, Ioana Trifu és Daniel Oaida közreműködésében. Már a címből is sejthetjük, hogy a ’89 előtti Románia virtuális valóságába kerülünk, a csavar azonban az, hogy ebben a világban anakronisztikus módon jelen van a mesterséges intelligencia: az AI elvtárs. A Ceausescu-korszak kölcsönös megfigyelésen alapuló társadalma és a személyes felelősség kérdése is felmerül a rövidfilmben, amely egy egyszerű helyzettel tehát viszonylag komplex üzenetet fogalmaz meg, hátránya csak az, hogy kevésbé használja ki a teret: ha körbefordulunk, lemaradhatunk a történésekről.
Alexandru Berceanu eredetileg egy színdarabhoz készítette el a Jilava-i mészárlás/Masacrul de la Jilava című VR-alkotást, amely a jilavai erdőben lemészárolt zsidók történetét eleveníti fel. Nem az események valósághű reprodukcióját kísérelte meg a rendező, inkább virtuális installációt tervezett: miközben egy színész az egyik túlélő történetét tolmácsolja, szomorú, téli erdőben sétálunk, amelyben a kopár fák jelenítik meg az áldozatokat.Milyen szerepet játszik a történetben az, aki a VR-szemüveget felteszi? Erre a kulcskérdésre próbálnak egyedi választ adni a VR-filmek, több-kevesebb kreativitással. Az előfeltevésem az volt, hogy a klasszikus mozivászonhoz képest egy VR-filmben sokkal nagyobb a nézői szabadságom, hiszen arra fordulok, amerre akarok. Egyik film sem felelt meg azonban teljes mértékben ennek az elvárásnak: a térben nem lehet mozogni, a kronológia miatt pedig többnyire fontos, hogy abba az irányba nézzek, amerre a filmkészítők irányítanak, például azzal, hogy a „hátam mögött” nem történik semmi.
Az viszont egyértelmű, hogy van jövő az új médiaformában, elképzelhető, hogy néhány év múlva már külön versenyszekciót nyitnak VR-filmeknek a romániai filmfesztiválok is.