Szimpózium a lovagkirályról és A lovasíjász a Szent László Napokon

A városalapító szent király került a középpontba csütörtökön az immár hatodik napjánál tartó nagyváradi Szent László Napokon – a június 18–26. között immár negyedik alkalommal megszervezett kulturális fesztivál nevéhez méltóan a városalapító lovagkirály világi kultuszának ápolását tekinti első számú feladatának, és keretet szeretne biztosítani a legújabb kutatásokról szóló párbeszédnek is. Ennek jegyében a Magyar Polgári Egyesület, a Partiumi Kutatóintézet és a Hajdú-Bihar megyei és Debreceni Honismereti Egyesület Szent László és kora címmel szimpóziumot szervezett.

Szilágyi Ferenc, a Partiumi Keresztény Egyetem oktatója által moderált előadássorozat keretében dr. Pósán László (Debreceni Egyetem, Történelmi Intézet) Szent László és a lovagi kultusz címmel, dr. Györkös Attila (Debreceni Egyetem, Történelmi Intézet) Szent László, az európai uralkodó címmel, Porsztner Kitti (Nagyvárad, régész) pedig Szent László székesegyháza a 14-16. században címmel értekezett. Érdekfeszítő, adatgazdag előadások hangzottak el, melynek nyomán a műértő közönség is számos kérdést fogalmazott meg. Jelen volt és hozzászólt az elhangzottakhoz a Debreceni Egyetem geográfus professzora, Süli-Zakar István is. Az előadás-sorozatot ősszel folytatják a szervezők.

Dokumentumfilm Kassai Lajosról, a lovasíjászat magyarországi meghonosítójáról

A koraesti órákban teltház előtt mutatták be az idén januárban megjelent, és azóta is nézettségi rekordokat döntő A lovasíjász című filmet a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében. A vetítést követően Kaszás Gézától, a film rendezőjétől kérdezhettek a jelenlévők.

A Kassai Lajosról, a lovasíjász sport magyarországi meghonosítójáról, szóló látványos, közel két órás dokumentumfilmre sokan voltak kíváncsiak a Szent László Napokon. A film – témáját tekintve – hiánypótlónak számít, s talán ezzel is magyarázható, hogy a bemutatást követő hónapban már több mint 30 ezren voltak kíváncsiak a három évig forgatott alkotásra.

A vetítést követő beszélgetésen Kaszás Géza elmondta: maguk sem számítottak ekkora sikerre, azt azonban hatalmas eredményként értékeli, hogy a filmnek köszönhetően ugrásszerűen megnőtt a lovasíjászat iránt érdeklődők száma, s széles tömegek ismerhették meg – ha csak a vetítővásznon keresztül is – Kassai Lajos munkásságát és életfilozófiáját. A jó hangulatú közönségtalálkozón a rendező beszélt a film kulisszatitkairól, valamint jövőbeli terveiről is.

Az esemény végén Kaszás hosszasan dedikálta a film plakátjait, majd ígéretet tett arra, hogy következő filmjével is ellátogat Nagyváradra.  

Kapcsolódók

Kimaradt?