Szent László Napok: Operettisimo és Design-hét a váradi várban

A kánikula és a magyar labdarúgó-válogatott meccse sem tartotta otthon a nagyváradiakat a Szent László Napok ötödik napján. Két programponttal várták az érdeklődőket: egy kiállítással és a méltán népszerű kolozsvári Operettisimo fellépésével.

Sepsiszentgyörgy után immár Nagyváradon – a Szent László Napok keretében – is megjelent a Design-hét, melynek célja, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítson fiatal alkotóknak, valamint megismertesse a szélesebb közönséggel is a legújabb design-trendeket.

A szerdai megnyitón elhangzott: az erdélyi tervezők nincsenek lemaradva más, európai társaiktól, a gyártók körében azonban szükségszerű lenne egy átfogó technikai fejlesztés. A nyitóbeszélgetésen elmondták: a Patiumi Keresztény Egyetem már a kezdetektől partnere volt a sepsiszentgyörgyi rendezvénynek, így természetesnek vették, hogy idén Nagyváradon is megszervezik azt, és elhívják a székelyföldieket és termékeiket. Az érdeklődők a Szent László Napok alatt megtekinthetik a kiállított tárgyakat a vár kazamatájában.

Az este folyamán a várbéli Nyári Színház színpadán a Kolozsvári Magyar Opera és a Filharmónia művészeiből verbuválódott Operettisimo szórakoztatta az operett-, musical-, revü- és nótakedvelőket. A zenekar tagjai – Kolcsár Katalin, Plesa Róbert, Rigmányi István, Kolcsár Péter, Deák Albert és Gyenge Zoltán Balázs – pillanatok alatt fergeteges hangulatot teremtettek a magyar operettirodalom legismertebb dalaival. Nem csalódhatott az sem, aki attól tartott, hogy lemarad az Eb legizgalmasabb meccséről, ugyanis a zenészek a gólok számáról is tájékoztatták a nagyérdeműt. 

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?