HátraArc – Kiállítás a Saul fia szereplőinek portréiból

Nemes Jeles László Saul fia című filmű, Oscar-díjra nevezett filmjének szereplőiről készített portrékat a forgatás szüneteiben Hermann Ildi, ebből az anyagból látható kiállítás HátraArc címmel vasárnaptól Budapesten, a Kortárs Fotográfusok Háza – Mai Manó Házban.

Hermann Ildi a Saul fia fotográfusaként készített standfotókat a film forgatása közben, itt azonban nem ezekkel a felvételekkel találkozhat a látogató – mondta el a kiállítás pénteki sajtóvezetésén Csizek Gabriella kurátor.

Hermann Ildi felidézte, hogy a forgatás első napján Nemes Jeles László rendező és Erdély Mátyás operatőr adták a kezébe a Tomasz Kizny által szerkesztett, La grande terreur en URSS 1937-1938 című fotóalbumot, melyben szovjet halálraítéltekről kivégzésük előtt készített portrék láthatók, ez a kötet szolgált a munka kiindulópontjaként.

A film fontosabb szereplői és statisztái között a kiállítás nem tesz különbséget, az alakok életnagyságúra nagyítva veszik körbe a Mai Manó Ház termeibe belépőket, akik szinte a szemébe nézhetnek a film jelmezeiben feltűnő, őket "körülvevő" embereknek.

A kiválasztott harmincegy portré alkotta kiállítást három olyan archív felvétel egészíti ki, amelyeknek a negatívjait az Auschwitz-Birkenau Állami Múzeumban őrzik. A film egyik jelenetében Saul egy fényképezőgéppel az ajtónyíláson keresztül készíti el ezt a néhány felvételt, amit aztán szerencsésen el is tud rejteni, mint ahogyan az a valóságban is történt 1944 nyarán. Közülük az egyik a filmben pillanatnyi állóképként is feltűnik. A terem falán azokból a szövegekből olvashatók részletek, amelyeket auschwitzi foglyok és sonderkommandósok írtak és rejtettek el.

A kiállítás január 3-ig látható a Mai Manó Házban, majd több külföldi helyszínen, a tervek szerint először Párizsban és Brüsszelben.

Kapcsolódók

Kimaradt?