A színház és film világában kamatoztatható többnyelvűségről beszélt Molnár Levente (Kecske), a Comedy Cluj fesztivál rövidfilm-szekciójának egyik zsűritagja a kolozsvári Bulgakov Irodalmi Kávéházban csütörtök este. A Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze az elmúlt hónapokban a Saul fia kapcsán vált közismertté: a 2015-ös cannes-i fesztivál nagydíját elnyerő holokauszt-filmben Molnár Levente játssza Ábrahám szerepét.

Románul focizás közben, németül az iskolában, angolul a filmekből, majd később az Egyesült Államokban mosogatás közben tanult meg – mesélte Molnár Levente, közismertebb nevén Kecske a Comedy Cluj fesztivál keretében szervezett beszélgetésen. A színész tekintettel volt a szemle külföldi vendégeire, így angolul beszélt, és ez akkor sem változott, amikor a közönség csak angolul értő tagjai elhagyták a termet. Így legalább a román és a magyar ajkú hallgatóság egyenlő távolságra érezhette magát az előadástól, amelynek éppen a többnyelvűség volt a témája.

Molnár Levente úgy érzi: csakis előnye származik kisebbségi létéből, abból, hogy muszáj volt megtanulnia románul. „Számos színházi és filmes projektben annak köszönhetem részvételemet, hogy több nyelvet beszélek” – jelentette ki, hozzátéve, hogy véleménye szerint az erdélyi magyar színészek (és nem csak) esélyeiknek 50%-ától elesnek, ha nem hajlandók megtanulni rendesen románul.

Elmesélte azt is, milyen élmény volt jiddisül beszélni a Saul fiában. Ő maga tanult a középiskolában németül, de saját bevallása szerint német ajkú társaságban csak akkor meri beszélni a nyelvet, ha már legurított egy-két sört. Az európai zsidóság nyelvével azonban nem volt gondja, mert „minden szereplő más akcentussal szólalt meg jiddisül.” Az auschwitzi dráma ugyan nem illeszkedik a vígjátékok fesztiváljának profiljába, de Kecske nem lenne Kecske, ha nem szórakoztatta volna a közönséget jónéhány ropogós anekdotával, amelyek a más- illetve többnyelvűség kapcsán estek meg vele. Mesélt édesanyjáról, aki remekül tud kommunikálni bármilyen külföldi vendéggel: „Ilyenkor hangosabban beszél, és többet mosolyog. És amikor azt kérdi magyarul: Finom? – azt még a kínai is megérti…” Mesélt román anyanyelvű színész barátjáról, aki székelyesen beszél magyarul, de akcentus nélkül megtanult finnül. „Minden elismerésem az övé” – tette hozzá Molnár Levente. És elmesélt egy bizarr történetet is, amikor egy reggel a kutyáját sétáltatta, és egy járókelő – akinek a (román nyelvű) parancsára nem engedelmeskedett a színész Dzsumbuj nevet viselő ebe – számonkérően nekiszegezte a kérdést: „Nem tud románul??” Mármint a kutya.

A viccet félretéve, a színészi munkáról és az egyre gyakoribb koprodukciókról azt mondta: bármilyen anyanyelvű is a rendező, ha nagyon figyelnek egymásra, megértik a szándékát, „átjön az energiája”. „A nyelv a legkevesebbet nyom a latban, amikor az alkotói folyamatról, az együtt-dolgozásról van szó” – vallja Molnár Levente.