A Saul fiát találták a legjobbnak Los Angelesben

A Saul fia kapta szerdán a 15. Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál fődíját, a legjobb rendezését járó elismerést Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója vehette át A szarvassá változott fiú című filmjéért.

Vidnyánszky Attila az MTI-nek telefonon nyilatkozva hangsúlyozta, hogy a nyugati parti amerikai nagyvárosban megrendezett fesztivál nagyon fontos megjelenési helye a magyar filmnek, amely hozzájárul ahhoz, hogy a magyar kultúra minél ismertebb legyen külföldön. "Mi sohasem leszünk gazdasági nagyhatalom, de kultúrában igazán erősek vagyunk, büszkék vagyunk arra, hogy milyen teljesítményekre vagyunk képesek annak sok-sok területén" - mondta.

A magyar művészmozi-hálózatban decemberben műsorra kerülő, díjnyertes filmének eddigi nemzetközi fogadtatásáról elmondta, hogy az nagy sikert aratott egy szentpétervári zártkörű szakmai vetítésen, de külföldi fesztiválon most mutatták be először. Kitért arra, hogy a nyár elején elkészült filmje Juhász Ferenc A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából című elbeszélő költeménye, illetve az abból készült színházi előadáson alapul, amely eredetileg 2003-ban, Törőcsik Mari és a beregszászi társulat közreműködésével jött létre. A darabot ma is játsszák a Nemzeti Színházban és több fesztiválon szerepelt szerte a világban.

"A film teljesen önálló forgatókönyv alapján készült, nem az előadás felvétele, bár benne van a színház, színházi közegben zajlik a történet nagy része. Különleges művészfilm született, úgy gondolom, a magyar művészfilmek, nagy hagyományát folytatva" - mondta a rendező, kiemelve, hogy a magyar filmkultúrából Huszárik Zoltán gyakorolta rá a legnagyobb hatást. "Ez egy különleges film, különleges filmes nyelven, a színházról szól. Úgy gondoltam, ha már színházról szól az egész, akkor a színház felé kellene elmozdítani az egész filmes nyelvet, a megszólalási módot, a színészmozgatást, az egész látványvilágot" - tette hozzá.

Vidnyánszky Attila kedden egy, a Los Angeles-i magyar főkonzulátuson egy, a magyar kulturális életről megrendezett beszélgetésen bejelentette, hogy 2017 tavaszán szeretné a Nemzeti Színházat vendégjátékra elhozni az Egyesült Államokba. A fesztivál közönsége csütörtökön tekintheti majd meg a Nemes Jeles László rendezte Saul fiát. A szavassá változott fiú pénteken kerül bemutatásra.

Kálmán László nagykövet, Los Angeles-i főkonzul a szerdai díjátadó szertartást követően az MTI-nek elmondta, hogy a fesztivál másfél évtizedes történetében nem volt még ilyen rangos fogadtatása a magyar mozgóképnek a film fővárosában. Az eseményen jelen volt Michael Barks, a Sony Classic Pictures társelnöke is.

Kapcsolódók

Kimaradt?