Megszólalt a héten a Kárpátaljában Ferenc Viktória, nyelvész, főiskolai oktató, kisebbségkutató, aki június 9-et követően a kárpátaljai magyar közösséget fogja képviselni a Fidesz-KDNP delegációja tagjaként az Európai Parlamentben és interjút adva a lapnak összegezte eddigi életpályáját, a figyelemreméltó tudományos és közéleti tevékenységét, amelyek révén kiérdemelhette ezt a megtisztelő jelölést.

Ebben – többek közt – elmondta: „Ugyan néhány éve már Magyar-országon élek, de ezer szállal kötődöm Kárpátaljához, kutatom a közösség anyanyelvi jogait, magyar tannyelvű oktatását, társadalmi helyzetét, emellett pedig gyakran utazom Kárpátaljára, oktatok a beregszászi főiskolán. Pontosan ezért a béke és ezen belül a békés kárpátaljai hétköznapok helyreállítása a legfontosabb cél számomra.”

Emellett kitért arra is, hogy megválasztását követően a képviselői munkájában mire kíván leginkább összpontosítani. Majd arról szólt: nagy kihívást jelent neki az uniós parlamentben dolgozni, mert elődje, Bocskor Andrea „magasra emelte a lécet”, hisz „sokban neki köszönhetően vált Európában és a világban ismertté a kárpátaljai magyarság ügye.

„Tíz év után nem folytatom a munkát az Európai Parlamentben” – jelentette be múlt hónap elején a beregszászi volt főiskolai tanár, a KMKSZ-es Bocskor Andrea, aki két mandátumot kitöltve a Fidesz-KDNP határon túli képviselőjeként volt tagja az uniós törvényhozásnak 2014 óta. Búcsúüzenetében nemcsak megköszönte a magyar kormánypártok EU-delegációjának a támogatását és úgy értékelte: „az elmúlt tíz év tele volt kihívásokkal, nagy küzdelmekkel a kisebbségvédelem területén, de számtalan sikerrel és felemelő pillanattal is! Jó volt együtt, nemzetként gondolkodni, dolgozni a magyarság érdekében.” Abban arról is szólt: a brüsszeli és strasbourgi tapasztalatai erőt fognak adni számára a folytatáshoz, hogy továbbra is a kárpátaljai magyar közösség érdekében dolgozzon. Végül hozzátette, már meg is van az utóda, hiszen a Fidesz országos elnöksége a KDNP-vel egyetértésben döntött a két párt 2024-es európai parlamenti listájának javaslatáról, melyen ezúttal is a befutónak számító 7. helyen szerepel egy kárpátaljai jelölt, Ferenc Viktória a nyelvtudományok doktora, a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanára, a Magyar Tudományos Akadémia Külső Köztestületi Tagja személyében. (Ugyancsak befutó, azaz a 8. helyen szerepel e listán a vajdasági magyarság leendő uniós képviselője, a VMSZ alelnök és volt államtitkár Vicsek Annamária, aki a szintén tíz év után leköszönő Deli Andort fogja váltani az EP-ben.)

Ferenc Viktória nevére sok esztendővel ezelőtt akkor figyeltem fel, amikor olvasva az utóbb e rovatban általam ismertetett, első átfogó jellegű, 800 ukrán és 400 magyar lakos részvételével végzett kárpátaljai szociológiai felmérés, a Tandem 2016 nagy visszhangot kiváltó beregszászi bemutatóján tartott előadásáról, a következő mondatával szembesültem: „A kutatás rávilágított arra, hogy Kárpátalján az ukránok körében is egy erősödő, pozitív Magyarországkép van kialakulóban.”

Nem tagadom, jóleső érzéssel éltem meg, hogy ennek a hiánypótló tudományos vállalkozásnak, mely egyszerre és azonos szempontok alapján vizsgálta Kárpátalja magyar és ukrán felnőtt népességét, az egyik kulcsszereplője ráerősített azokra a bíztató személyes tapasztalataimra, melyeket 1991 óta számos alkalommal megfordulva Kárpátalja sok településén megszereztem.  Azt se hallgathatom el, hogy ez a kedvező viszonyulás mára az ismert politikai okok miatt sajnos elillant, ami már egy egészen más történet, melyben nyertes nincs és nem is lesz, viszont vesztes annál több.

Anélkül, hogy ennek részleteibe belemennék, annyit viszont mégis rögzítenem kell: az ukrán-magyar államközi viszony mélypontra süllyedése aligha fogja megkönnyíteni Ferenc Viktória elkövetkezendő négy évét az uniós törvényhozásban, ahol a budapesti kormánypártok EP-képviselőjeként annak a kárpátaljai magyar közösségnek kell európai szószólója legyen, ahonnan vétetett. Ráadásul Bocskor Andrea öröksége kötelezi, hisz az előd rengeteget tett azért, hogy „Kárpátalja felkerüljön a politikai térképre.” Ezzel jól sáfárkodni nem akármilyen kihívást jelent, főleg, hogy eközben még folyamatosan egyensúlyoznia is kell, ami elkerülhetetlen lesz számára.

Ezúttal tehát őt, a most 40 éves Ferenc Viktóriát kívánom bemutatni annak a Kárpátaljában megjelent, Badó Zsolt által készített interjújának segítségével, mely az elmúlt napokban ukrán fordításban is napvilágot látott.

Kettőjük dialógusának elején megtudjuk, hogy a magyar-szlovák-ukrán hármas határmente kistelepülésén, Pallóban született, ahol szülei számára nem volt kérdés, hogy lányuknak a magyar tannyelvű iskolában van a helye. Döntésük helyességét visszaigazolta az élet, hisz – amint elmondja –, már a kezdeteknél „lelkiismeretes tanáraim segítségével megtapasztaltam a tanulás örömét és a benne rejlő lehetőségeket.”

Ezután következett az érettségi, majd a beregszászi Rákóczi-főiskola ahol angol–történelem szakra jelentkezett. Itt, aktív szervezőként közszereplővé vált, mert hamarosan a Hallgatói Önkormányzat elnöke lett. Számára sorsmeghatározónak bizonyult az akadémia morális tartást nyújtó légköre. Erre visszaemlékezve most, így sommázta élete nagy élményét: „A főiskolai közeg, a vezetőség, a tanáraim attitűdje, de még a falak néma kétnyelvű táblái is azt üzenték: kisebbségi magyarként is lehetsz valaki, van helyed a világban!”

Amit ehhez hozzátesz, az is sokat elárul Ferenc Viktória felfogásáról, világlátásáról: „Ebből az indíttatásból csatlakoztam a Hallgatói Önkormányzat elnökségéhez is, előbb kulturális ügyvivőként, majd elnökként. Nagyszerű élmény volt ebben a kreatív és lelkes csapatban dolgozni, vezetni a magyar diákságot, létrehozni a saját magyar világunkat, megtapasztalni az erőnket, amivel teremteni tudunk.”

2011-ben alapító elnöke lett a kárpátaljai doktoranduszok szervezetének, a Momentum Doctorandus (MD) egyesületnek.  Ez a lehetőség is az élet ajándékának bizonyult számára, aminek jelentőségét ekképp idézi meg:

„2006-ban doktori tanulmányokat kezdtem a Pécsi Tudományegyetem Nyelvtudományi Doktori Iskolájában, és ahogy a tanulmányi évek leteltek, készültem a szigorlatra, gyűjtöttem a disszertáció megírásához az anyagokat, aktívan kutattam és publikáltam. Ennek köszönhetően kialakult egy erős kapcsolati hálóm nemcsak a kárpátaljai doktori hallgatókkal, de a Kárpát-medence más magyar közösségeinek doktoranduszaival is, akiknek ebben az időben már volt saját szervezetük, és biztattak, hogy mi is hozzuk létre a sajátunkat, így lehetőség nyílna az együttműködésre szervezeti szinten is.

Nagyon büszke vagyok a szervezet sikereire és az utódok kitartó munkájára, aminek eredményeként 2021-ben Bonis Bona díjat nyert az MD kiváló tehetséggondozó szervezet kategóriában. Ezzel párhuzamosan nemzetközi szinten is foglalkoztam a doktoranduszok érdekképviseletével, alelnöke voltam a Postgraduates’ International Networknek, amely egy, a fiatal kutatók szervezeteit tömörítő, budapesti székhelyű nemzetközi ernyőszervezet.”

Ezt követően jöttek a különböző külföldi utak, melyek közül kettőre emlékszik vissza a legszívesebben, hisz azok az épülését szolgálva váltak hasznára. A tallinni magyar nagykövetségen eltöltött két hónapos ösztöndíj révén a közigazgatás számára hasznosítható jó gyakorlatokat gyűjthetett. Ennél is többet nyújtott neki úgy szakmailag, mint emberileg is az a lehetőség, hogy mint a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasa Argentínában tölthetett el huzamosabb időt az Argentínai Magyar Intézmények Szövetsége vendégeként.

Utóbbiról szóló szavai önmagukért beszélnek:

„A tengerentúli helyszínen – bár mindenki ismerte Puskás Pancho nevét – kihívást jelentett megértetni a helyiekkel, hogy Ukrajnában születtem, de magyar vagyok. Ez a körülmény arra sarkallt, hogy válasszak olyan beszédmódot, használjak olyan ismertebb kisebbségi példákat, amelyekből ők is megértik a származásom főbb jellegzetességeit: megtanultam nemzetközi szinten gondolkodni erről a témáról és így képviselni származási közösségemet. Argen­tína lakosságának jelentős többsége (főleg spanyol és olasz) bevándorlók leszármazottja: értik és saját bőrükön tapasztalják, hogy nem mindig az a nyelv az anyanyelvük, ami az állam nyelve, nem mindig az a családjuk kultúrája, ami az ország kultúrája, de ez a kettő jól megfér egymás mellett.”

E személyes hangú „pályám emlékezete” fináléjában a leendő EP-képviselője arra tér ki, ami az elmúlt éveit meghatározta, és aminek köszönhetően neve bizonyára nem cseng ismeretlenül jó néhány erdélyi fül számára sem:

„2013 februárjától a Nemzetpolitikai Kutatóintézet főállású kutatójaként kezdtem el dolgozni, ahol főleg a Kárpátaljával kapcsolatos kutatások, illetve az oktatást, az oktatás nyelvét érintő kérdések tartoztak feladatkörömbe. Ezenkívül az elmúlt években több olyan kutatócsoport munkájában is részt vettem, illetve önálló kutatást is vezettem, amelyek egyszerre négy régióra (Erdély, Felvidék, Vajdaság, Kárpátalja) kiterjedő, Kárpát-medencei szintű összehasonlításra törekedtek többek között a magyar szülők többségi iskolaválasztása, a magyar iskolák pedagógusainak utánpótlása, család- és ifjúságkutatás témákban.

Őszintén hiszem, hogy az így felhalmozott tudás és tapasztalat hozzájárult ahhoz, hogy én kaptam az EP-képviselő-jelöltség megtisztelő lehetőségét, hiszen ez a „csomag” minden bizonnyal hasznosítható az európai parlamenti munkában is.”

A jelölti bemutatkozásnak részét kell képezze az is, hogy aki magára vállalja a sokat próbált kárpátaljai magyarság európai képviseletét annak üzenni ildomos azok számára, akiknek szószólója akar lenni az unió parlamentjében. Erre vonatkozóan a bevezetőben már idéztem egy részletet a mondanivalójából. Viszont az a korrekt, ha ezt hiánytalanul is megteszem.

„Ugyan néhány éve már Magyarországon élek, de ezer szállal kötődöm Kárpátaljához, kutatom a közösség anyanyelvi jogait, magyar tannyelvű oktatását, társadalmi helyzetét, emellett pedig gyakran utazom Kárpátaljára, oktatok a beregszászi főiskolán. Pontosan ezért a béke és ezen belül a békés kárpátaljai hétköznapok helyreállítása a legfontosabb cél számomra.

Büszkeséggel tölt el, hogy száz év megpróbáltatásai után is számottevő kárpátaljai magyar közösségről beszélhetünk, és még a mostani helyzet sem tudta megtörni az itteni magyarság szívósság.

Ha megengedi, kiegészíteném a kérdésfeltevést, és nemcsak a Kárpátalján élő, de a Kárpátaljáról elszármazott közösséget is arra hívom, hogy támogassa szavazatával június 9-én a nemzeti listát, ezzel származási közösségét. A kárpátaljai magyarok közössége akkor is közösség marad, ha földrajzilag most épp nem egy helyen tartózkodnak a tagjai.”

Hasonlóképpen fontosnak ítélem, hogy helyet kapjon ebben az interjúbemutatásban az is, hogy mit felelt Ferenc Viktória arra a riporteri kérdésre, miszerint képviselői munkájának melyek lesznek a legfontosabb prioritásai?

Zárásképpen álljon itt az erre adott válasza:

„Az eddigi tevékenységeim (kutatási tapasztalat, közösségszervezés, társadalmi munka) során szerzett képességeimet szeretném az EP-ben is hasznosítani. Küldetésemnek tekintem az ukrajnai és kárpátaljai, nemzetpolitikai szempontból fontos események figyelemmel kísérését, a külhoni magyarok anyanyelvhasználata és anyanyelvű oktatása szempontjából elengedhetetlen jogi keretek megteremtését, fenntartását és alkalmazását a Magyarországgal szomszédos országokkal szoros együttműködésben.

Eltérő vélemények vannak a Kárpátalján maradt magyarok számát illetően, de egyet leszögezhetünk: ha már csak egy maroknyi magyar élne is Kárpátalján, ugyanúgy jár számukra a szabad identitásválasztás, a saját érdekképviselet, az anyanyelvű iskolaválasztás, a hivatali anyanyelvhasználat joga és a hatékony államnyelv-elsajátítás lehetősége. Szeretnék az Európai Parlamentben hangot adni a kárpátaljai magyarok itt felsorolt jogos igényeinek, folytatva ezzel elődöm, Bocskor Andrea munkáját.”