Merre tart az Európai Unió és milyen értékek mentén halad előre? Erre a kérdésre keresi a választ, valamint a véleménynyilvánításnak ad teret az Európa jövőjéről szóló konferencia, amely azzal a céllal indult, hogy bevonja az EU polgárait a jövő tervezésébe. Mennyire hallják a polgárok hangját Brüsszelben? Milyen értékek és érdekek tartják össze az uniót? Rodrigo Ballester tapasztalt uniós diplomatát kérdeztük, aki a Mathias Corvinus Collegium (MCC) vendégoktatójaként látogatott Kolozsvárra.

Közel hat hónapja zajlik az Európa jövőjéről szóló konferencia. Mit gondol fél év távlatából, mennyire sikeres a kezdeményezés?

Ennek a gyakorlatnak a sikere az európai polgárok részvételétől függ. Ahhoz, hogy a konzultáció túllépje a felszínt, mindenkinek komolyabban kell vennie ezt a kérdést. Biztosítanunk kell, hogy minél többen hallatni tudják a hangjukat Brüsszelben. Kétségeim vannak azzal kapcsolatosan, hogy az európai intézmények hogyan dolgozzák majd fel a kapott információkat. Mindent kérést és javaslatot figyelembe vesznek, vagy csak azokat a véleményeket, amelyeket ők akarnak? Az ötlet önmagában nem rossz, de meg kell győződnünk arról, hogy minél több véleményt meghallgatnak. Ennek a kezdeményezésnek nemcsak egy szlogennek kell lennie, valóban tudnunk kell, hogy figyelembe veszik az emberek véleményét.

Rodrigo Ballester uniós diplomata és jogász, egyetemi oktató, aki jelenleg a budapesti Mathias Corvinus Collegium (MCC) Európai Tanulmányok Műhelyének vezetője. Spanyolországban született, Franciaországban nőtt fel, majd 17 évet töltött Brüsszelben, ahol az Európai Parlamentben, főként az Európai Bizottságban, legutóbb Navracsics Tibor uniós biztos kabinetjében dolgozott. Többek között európai versenyjoggal, oktatáspolitikával és migrációval foglalkozott, de átfogó ismeretekkel rendelkezik az Európai Unió működéséről is.

Milyen reformokra van szükség az Európai Unió politikájában?

A kérdés az, hogy egyáltalán most szükséges-e reformokat végrehajtani. Ez nagyon nehézkes eljárás, évekig tartó tárgyalásokat és ratifikációs folyamatokat jelenthet. Bölcs dolog lenne ezt most megtenni, amikor a világjárvánnyal vagy épp a gazdasági válsággal kell foglalkoznunk? Valószínűleg nem. De sok olyan fontos téma van, amivel foglalkoznunk kell. Kérdés az is, hogy föderalista Európát kell létrehozni, vagy egy teljesen más formátumút. Úgy gondolom, a migrációs politika megváltoztatása nagyon fontos. Fontos, hogy inkább abba az irányba induljunk, ahol a tagállamok nagyobb szerepet játszanak, és az Európai Unió is pragmatikusabban működik; kevésbé legyen megszállottja egy bizonyos típusú értékrendnek és erkölcsi megközelítésnek. Ugyanakkor vissza kellene térnünk az EU eredetéhez: 17 évig pragmatizmusban éltünk, a hatáskörök egyértelmű megkülönböztetésére lenne szükség. Jelenleg nincs egyértelmű meghatározás a hatáskörök kiosztására vagy átruházására vonatkozóan, ezek elmosódtak, ezért nagy nyomás nehezedik ránk.

Fontos, hogy jobban összpontosítsunk a gazdasági kérdésekre és a versenyképességre, ahelyett, hogy olyan témákra fókuszáljunk, amelyekben nincs konszenzus, ilyen például a megkülönböztetés-mentesség. Én is szeretnék egy olyan Európai Uniót, amely valóban elfogadja sokszínűségét. A sokszínűség alatt a politikai és kulturális sokféleséget értem. Nem arra vagyunk hivatottak, hogy ugyanazokat az erkölcsi értékeket és ugyanazokat a politikákat alkalmazzuk. A sokféleség nemcsak a szexuális kisebbségekről szól, hanem a politikai gondolkodásról, és arról is, hogy néhány azonos kérdésben különbözőek a nézőpontok.

Mi az, ami manapság összekapcsolja az Európai Uniót? A politika és az értékek vagy a gazdasági szempontok?

Elsősorban a közös érdekek. Ez a szövetség akkor működne jobban, ha minden egyes tagállam úgy érezné, hogy valódi hozzáadott érték lehet a nemzeti érdek. Hajlamosak vagyunk sokat foglalkozni az értékekkel. Úgy gondolom, az érdek valójában sokkal szilárdabb szegmens, összetartó erő az Európai Unióban. Ugyanakkor van egy sor közös szabály, amelyeket szerződések rögzítenek a tagállamok és az unió között.  Az egyik ilyen szabály az Európai Unióról szóló szerződés Közös Rendelkezésének 5. cikkelye, amely az Unió hatáskörére vonatkozik. Ez kimondja, hogy az Unió kizárólag a tagállamok által a szerződésekben ráruházott hatáskörén belül járhat el. Nem az a kérdés, hogy tetszik-e ez a törvény vagy sem, hanem az, hogy az EU-nak van-e hatásköre bizonyos témákban, ügyekben beavatkozni. Szerintem nincs, de mégis beavatkozik, legyen szó erkölcsi vagy jogi elvekről. Én egy olyan Európai Uniót részesítek előnyben, ahol a jogi elvek érvényesülnek, beleértve azokat is, amelyeket Brüsszel elfelejtett, például Lengyelország vagy Magyarország esetében.

Tehát az EU-t az érdekek és az értékek tartják össze. Ezek az értékek nagyon sajátos politikai ideológiai értelmezést kapnak, ami Európa egyik részének megfelel, a másiknak pedig nem. Az értékek alapvető tényezők lehetnek, ha nem használjuk őket politikai fegyverként. Ha akként használjuk őket, akkor eluralkodhat a megosztottság, ami most is történik. Koncentráljunk inkább az érdekekre, a versenyképességre. Nem hiszem, hogy az EU-nak a feladata lenne ilyen mértékben az értékekre koncentrálni. Az Unió egy nemzetközi szervezet, amely azért van, hogy jobbá tegye az európai polgárok életét, nem pedig erkölcsi tekintély, erre ott vannak az egyházak.

Különösen érdekelne a véleménye az EU-s oltási stratégiájával kapcsolatban. Társadalmi és gazdasági szinten is érezhető a koronavírus negatív hatása. Hogyan tudja helyreállítani az EU a károkat, amelyek az elkövetkező időszak legnagyobb kihívásai?

Az a benyomásom, hogy az Európai Unió és különösen az Európai Bizottság elég jó munkát végzett a védőoltások alkalmazása terén. Elegendő oltóanyagot biztosítottak ahhoz, hogy az európai lakosság 70 százaléka be legyen oltva: ezt ígérték, és ezt teljesítették. Látom a hozzáadott értéket is, például a zöldigazolványban, amely lehetővé teszi számomra, hogy az Európai Unió összes országában biztonságban utazhassak.

A világjárvány kiváltotta gazdasági válság hatalmas és példátlan mértékben nyilvánul meg. Az EU a helyzet megoldására 750 milliárd eurót biztosított a tagállamok számára, ezt nevezzük mi most helyreállítási tervnek. Ez egy nagyon ambiciózus és merész terv volt. Néhány jogi kivétellel, ez valóban egy történelmi lépés, amelyben a tagállamok között is többé-kevésbé egyetértés született. Számomra a kérdés a pénzekkel és a célkitűzésekkel kapcsolatban merül fel. Én inkább átalakítási tervnek hívnám. Ez a terv nem a gazdaság helyreállítására, hanem a gyors változásra irányult. Hangsúlyosan foglalkoznak a digitális- és a zöldpolitikával, de az az érzésem, hogy a digitális és a tengervédelmi hangsúlyt egy kicsit túljátsszák. Egy másik kérdés a feltételesség kérdése. Ez egy diszkrét, néma föderalizmus, ami azt sugallja, hogy ezt a pénzt kontrollálva lehet csak felhasználni. De nem szabhatunk sok feltételt azoknak a tagállamoknak, amelyek ezt megkapják. Az egyik oldalon ez méltányos érték, abból a szempontból, hogy az EU ellenőrzi, hogy mire költik a tagállamok ezt az összeget, de függ attól is, hogy hol fogják meghúzni határokat. Amikor a korrupció ellenőrzéséről van szó, teljesen egyetértek, viszont, az már problémásabb, amikor a pénzeszközöket és az értékeket kezdik összemosni. Problémám van ezzel, mert nem hiszem, hogy az EU-nak az lenne a feladata, hogy erkölcsi tekintélyt játsszon, különösen, ha olyan pénzről van szó, amely minden európai emberé, az európai adófizetőké. Nem könnyű több milliárd eurót hatékonyan elkölteni, ehhez szükség van a tagállamok adminisztratív kapacitására, amivel sajnos nem minden ország rendelkezik. És még egyszer hangsúlyozom, a zöldpolitikák fontosak, a digitális politikák fontosak, de nem lehetnek csak ezek a fókuszban.

Enyhíthető a Kelet és a Nyugat ellentéte az unión belül?

Megosztottság van Kelet és Nyugat között. A legnagyobb szakadék azonban ma nemcsak politikai, hanem kulturális is. A volt kommunista országok és a többiek között van a legnagyobb szakadék. Ez pedig egyre csak nő, ami aggasztó az európai kohézió megvalósulására nézve. A megosztottság néha azt a benyomást kelti, hogy ez már nem egy mindenkit érintő projekt, hanem azoknak szól, akik úgy gondolják, hogy az Európai Unió egy liberális klub.

Nyugat-Európa nem ismeri Közép-Európa keleti oldalát, még mindig egyfajta felsőbbrendűséggel tekint rá. Fogalmuk sincs a történelmükről, a kultúrájukról, a hagyományaikról, szinte semmiről. Például a nyugati országok a kommunizmusra elhibázott gondolatként tekintenek, de nincsenek tisztában azzal, hogy ez az ideológia mennyire káros és drámai tud lenni. Még mindig úgy kezelik a kommunizmust, mint egy egzotikus dolgot, ami a társadalom egy részében megtörténhet. Közép- és Kelet-Európában az emberek pontosan tudják, hogy ez az, ami pragmatikusabbá és reálisabbá tette őket. Közép- és Kelet-Európában a sztálinizmus és a nácizmus egyenrangúak, de nem biztos, hogy ez mindig így van Nyugaton. Kettős mérce van, és ez valóban nagyon-nagyon irritáló lehet a közép- és kelet-európai országok számára. És azt kívánom, hogy az Európai Unió politikailag is sokszínűbb legyen. El kell fogadni, hogy egyes országok konzervatívabbak, mint mások, de nem kötelező olyanoknak lenni, mint a Benelux államoknak. Senkinek sem kell olyan liberálisnak lennie, mint például Hollandiának, Belgiumnak vagy Luxemburgnak, ahogyan senki sem követeli meg tőlük sem, hogy konzervatívak legyenek. A nyugati országoknak jobban meg kell ismerniük és hallgatniuk Keletet. Nem szabadna a saját erkölcsi felsőbbrendűségét ráerőltetniük olyan országokra, amelyeknek más a történelmük, de attól még ugyanolyan európaiak ők is. Így könnyen bele lehet esni „a jó európaiak és a rossz európaiak” játékába. Ezek a játékok ölni tudnak, és megölhetik az Európai Uniót is.

Mit gondol, melyik a három legmeghatározóbb probléma, amelyekkel az európai fiatalok szembesülnek? Milyen megoldásokat kínál ezekre az EU?

Elsősorban az államadósság. Attól tartok, hogy a fiatalok az előző generációk hibáiért fognak fizetni. Ez egy olyan dolog, ami ellen az Európai Uniónak tennie kell valamit. Az „eltörlés kultúrája” (cancel culture: a kiközösítés modern formája, amikor valakit kiszorítanak a társadalmi vagy szakmai körökből – szerk. megj.) is egy hatalmas probléma. Ha nem adjuk meg a fiataloknak Európában a lehetőséget a kritikus gondolkodásra, az eszmecserére, a konfrontációra, alapvetően lobotomizáljuk, vagy tudatlanabbá tesszük őket. Ez hatalmas veszélyt jelent.

Negyven évvel ezelőtt az eszmecsere képessége – a kultúrán, a tényeken és a kritikus gondolkodáson alapuló gondolkodás – tette naggyá Európát. Ez ma már nincs jelen sem a nyugati sem az európai egyetemeken. Fontos lenne, hogy a fiatalok valódi oktatásban részesüljenek, ne pedig indoktrinációban. Az Európai Uniónak néha nincs meg a kompetenciája erre, de egyre inkább igyekszik átvenni ezt az ideológiát, ami valójában méreg.

A harmadik probléma a munkanélküliség, ami leginkább Közép-Kelet-Európa déli országaira jellemző. A másik nagy probléma az úgynevezett agyelszívás („brain-drain”: magasan képzett munkaerő elvándorlása olyan országba, ahol magasabb munkabéré vagy/és előnyös munkafeltételek adottak). Ez szintén jellemző, mivel a fiatalok számára sok esetben nem biztosított a feltétel ahhoz, hogy otthon maradjanak és karriert építsenek, ezért külföldre, vagy az Európai Unión belül más országokba mennek dolgozni.

Az egyik legjobb dolog, amit nyújtanak a fiataloknak, az a mozgáslehetőség. Erre jó példa az Erasmus program is, amely lehetőséget biztosít arra, hogy eszmét és tudást cseréljenek, majd esetleg visszatérjenek hazájukba a fiatalok. Ez egy nagyon pragmatikus program, ami óriási értéket hozott több mint 30 éve az Európai Unióba, de hadd tegyem hozzá, hogy bármit is tesz az EU, azt saját hatáskörének teljes tiszteletben tartásával kell tennie, hiszen az unió feladata az, hogy létrehozzon egy Erasmus programot, az viszont nem, hogy bármit is változtasson az oktatás tartalmának terén. 

Nagyon bízom a fiatalabb generációban. Persze félek a társadalmi/szakmai kirekesztéstől is, de éppen ezért lenne fontos, hogy sokkal több lehetőséget biztosítsunk a fiataloknak. Ezt nem szabad elfelejtenünk. Ezzel nem azt akarom üzenni nekik, hogy ők mindennek az áldozatai és nincs jövőjük az Európai Unióban. Ha burokba zárják őket, a végén megölik az ambíciójukat és a rugalmasságukat. A fiatalok sokkal ellenállóbak és mentálisan is jóval felkészültebbek, szemben az olyan idealistákkal, akik ugyanígy vélekednek saját magukról.