Nemzetközi belügyminiszteri konferencia: hatékonyabban kell fellépni a pedofília ellen

Közös nyilatkozatban tettek hitet a gyermekek szexuális bántalmazása elleni hatékonyabb fellépés mellett az Európai Unió, az Egyesült Államok és a nyugat-balkáni országok belügyminiszterei pénteken.

Az EU Tanácsának soros elnökségét betöltő Szlovénia eredetileg Brdo pri Kranjuban tervezte megtartani a konferenciát, de a koronavírus-járványra való tekintettel később úgy döntött, a tanácskozást virtuális formában rendezi meg.

Ales Hojs szlovén belügyminiszter a sajtónak nyilatkozva elmondta: a közös közleményben a megelőző intézkedések és a figyelemfelhívás fontosságát hangsúlyozták, de kifejezték politikai támogatásukat is annak érdekében, hogy megfelelő eszközöket találjanak a gyermekek szexuális bántalmazása eseteinek felderítésére és kivizsgálására. „A pedofília különösen súlyos bűncselekmény, amelynek hosszú távú következményei vannak az áldozatokra nézve” – mondta.

Ylva Johansson, az Európai Bizottság belügyi biztosa a célratörő és gyors fellépés fontosságát hangsúlyozta, mivel a szexuális visszaélések száma exponenciálisan növekszik. Nem megfelelőnek minősítette a jelenlegi rendszert – amely szerint a techcégek önkéntes alapon jelentik be a gyermekek online szexuális zaklatását –, és kötelező adatszolgáltatást sürgetett helyette. Elmondta: azt tervezi, hogy javaslatot tesz egy új európai gyermekbántalmazás-megelőzési központ felállítására, amely segítené a bűnüldözést.

A konferencia résztvevői egyetértettek abban, hogy a fejlett informatikai eszközök, köztük a mesterséges intelligencia alkalmazása kulcsfontosságú a visszaélések elleni küzdelemben.

A szlovén belügyminiszter a konferencia előtt azt hangsúlyozta, hogy a gyermekek védelme és a szexuális zaklatás minden formája elleni küzdelem abszolút prioritás a soros szlovén EU-elnökség számára.

(Címlapkép: Pixabay)

Kapcsolódók

Kimaradt?