banner_phBMMWg3_970x250_Mol_HU.jpg
banner_6stHcYKY_300x250_Mol_HU.jpg

„Prokrusztész ágya” a gyermekirodalmi lap – László Noémit, a Napsugár főszerkesztőjét kérdeztük

Újfajta papíron, más arculattal jelenik meg szeptembertől az óvodás és kisiskolás korosztálynak készülő két erdélyi gyermekirodalmi lap, a Szivárvány és a Napsugár, illetve megújult a kiadó honlapja is. László Noémivel első főszerkesztői évének merész „húzásairól”, és a pedagógusokból álló terjesztői hálózat előnyeiről és hátrányairól is beszélgettünk. 

A legnagyobb példányszámú nyomtatott erdélyi magyar lap szerkesztőségében ülünk. Jól tudom?

Lehet, hogy ez igaz. A példányszám közben csökkent, de az irodalmi lapokhoz képest még mindig lélegzetelállító példányszámmal jelenik meg a Napsugár és a Szivárvány, ez tény. Most 9000 körül van a Napsugár, és 12 ezer körül a Szivárvány, tehát 21 ezer a két lap együtt. Amikor átvettem tőle, Zsigmond Emese úgy nyilatkozott, hogy 25 ezer a két lap példányszáma. Megszenvedtük mi is a járványperiódust, tagadhatatlanul.

Mekkora területet fed le a megrendelők köre?

Teljes Erdélyt, illetve a Partiumot, de Magyarországon is vannak megrendelőink, sőt Németországban, Svédországban, Finnországban is, így mondhatjuk azt, hogy ahol magyarok élnek, ott akad egy-egy Napsugár- vagy Szivárvány-olvasó is. Ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy nagymúltú a lapcsalád, 1957-ben indult a Napsugár, és mint tudjuk, innen is sokan kivándoroltak, és a világ sok szegletébe kerültek, azok közül pedig, akik gyerekként olvasták ezt a lapot, néhányan szülőként még emlékeznek rá.László Noémi, a Napsugár főszerkesztője megmutatja a kiadó új honlapját és logóját | A szerző felvétele

Annak, hogy kissé visszaesett a példányszám, mennyiben lehet oka, hogy az elmúlt másfél évben sokáig online iskola volt, és így a lapok legfontosabb terjesztői, a pedagógusok nem találkozhattak a gyerekekkel?

Részben ez is az oka, bár az derült ki a járvány időszaka alatt, hogy ez személyiségfüggő, vagyis a bátrabb, bevállalósabb, nyitottabb típusú terjesztők vállalták, hogy a lapokat, annak ellenére, hogy nem találkoznak a diákokkal, eljuttatják hozzájuk. Azt hiszem, hogy akiknek ez amúgy is megerőltető, mert ez végül is plusz energiabefektetés, azok számára könnyű kifogás volt a járvány. Nem biztos, hogy igazam van, de tény, hogy ahol lelkes emberünk van, ott nem csappant meg a példányszám.

Hogy működik ez a terjesztői hálózat?

Minden településen, minden iskolában vannak úgynevezett terjesztők, akik a többi ott dolgozó pedagógusnak továbbadják a lapot. Két alkalmazott járja az országot, havonta két utuk van, kisautóval szállítják a lapokat a helyi terjesztőknek. Szabadkereskedelemben egyelőre nem is kaphatók, mert úgy tapasztalták a szerkesztőségben, hogy ez egyszerűen nem éri meg. Persze kérdés, hogy ehhez hogy viszonyulunk. Én úgy gondolom, hogy megérné, hogy ott legyen a Napsugár és a Szivárvány az újságárusok kínálatában, de a szerkesztőség korábbi tapasztalata az volt, hogy megrongálódtak az odaadott lapok, és nem is térült meg a befektetés. De ezt úgy is fel lehet fogni, mint egyfajta reklámköltséget.

Lehet, hogy változtatsz ezen, és kereskedelemben is kaphatóak lesznek a lapok?

Ilyen gondolataim vannak, de ezek a dolgok nem feltétlenül csak tőlem függenek. Én költő vagyok, korábban lapszerkesztő voltam, az E-MIL írószervezet irodavezetője, illetve tolmács-fordító, tehát annyira nem értek ehhez. Azt hiszem, hogy ezzel olyasvalaki kellene foglalkozzon, akinek ez a szakmája. Ez a személy egyelőre hiányzik a Napsugár szerkesztőségéből.

Szeptembertől megújult a lapok külalakja. Hogy foglalnád össze a legfontosabb arculati változásokat?

A legszembetűnőbb változás a papír minősége. Ez is vitatható: eddig olcsóbb, fényes, műnyomó papíron jelent meg a Napsugár, mert az volt a fő elv, hogy a lehető legolcsóbb legyen, és ily módon minden Erdélyben élő gyerek, társadalmi és anyagi helyzetétől függetlenül hozzájuthasson. Én úgy gondoltam, hogy némiképp a róla alkotott értékítélethez is hozzájárul az, hogy egy lap milyen hordozón jelenik meg. Illetve, ami leginkább szöget ütött a fejemben, az az volt, hogy többször elhangzott spontán közvélemény-kutatások alkalmával, tanítónőkkel, gyerekekkel való találkozók során, hogy nem lehet rajzolni arra a fényes lapra, hogy nem fogja a ceruza, csak a filctoll, vagy a golyóstoll. Ebből kiindulva drágább papírra váltottunk, a lap is drágult, de – mivel újabban a kenyér is drágult –, még mindig egy kenyérnél olcsóbb ez a havilap. Tehát a szülő havonta egy kenyérrel kell, hogy megrövidítse a családi költségvetést ahhoz, hogy a gyerek kezébe kerüljön ez a lap, és hogyha mi büszkék vagyunk a külalakunkra és a tartalmunkra, és méltán mondjuk azt, hogy ez valóban szellemi táplálék, akkor talán mondhatjuk azoknak a szülőknek, akik a szájuktól vonják el havonta azt az egy kenyeret, hogy nem csak kenyérrel él az ember.A szerző felvétele

A világpiacon mutatkozó papírhiányt egyébként mennyire érzi a kiadó?

Éreztük. Más papíron jelenünk meg, tehát természetesnek is vettük, hogy drágább a nyomdaköltség, de azért ahhoz, hogy tartani tudjuk némiképp a szintet, lejjebb adtunk a terjedelemből. Korábban 32 oldalas volt a Napsugár, most már csak 28.

Elődöd, Zsigmond Emese közel 30 éves főszerkesztősége alatt – ahogy egy korábbi interjúban te is fogalmaztál – valódi tehetséggondozást folytatott, nagyon sok erdélyi szerzőt vett rá arra, hogy gyermekirodalmat írjon, illetve rendszeresen foglalkoztatta a helyi illusztrátorokat is. Mennyire bővült vagy változott a szerzők és illusztrátorok köre, mióta te vagy a főszerkesztő?

Az illusztrátorok köre egyáltalán nem változott. Én kissé elmozdultam azok irányába, akik digitálisan dolgoznak. Azt tudom, hogy Zsigmond Emese a hagyományosan alkotó művészek munkáját tartotta igazi értéknek. Én úgy gondolom, hogy nem feltétlenül annak alapján kell megítéljük a művész munkáját, hogy hogyan hozza létre azt a műalkotást, hanem annak alapján, hogy a lapban hogyan néz ki, a világ és a művészet is a digitális eszközök irányába halad, és én úgy gondolom, hogy fel kell ölelni az új technikákat, sőt mi tagadás, nekem ezek tetszenek is. Újabban több ilyen digitálisan létrejött illusztráció található a lapokban, sőt mind a két lapban lett képregény, és mindkettő digitálisan dolgozó alkotó képi világát hozza.

Ami a szövegeket illeti, ott változott a szerzők köre?

Azt figyeltem meg, hogy kezdetben Zsigmond Emese is merészebb volt, kísérletibb azoknak a számoknak a tartalma, amelyek az ő főszerkesztőségének a kezdeti időszakában születtek, és nyilván ugyanez tapasztalható az én munkámban is, hogy egy kicsit bevállalósabban állok hozzá ehhez a dologhoz.

Így indult szeptemberben a Napsugárban Szabó Róbert Csaba A cipzárkovács című sorozata, amire lehet, hogy azok, akik a lap korábbi tartalmi szintjéhez szoktak, azt mondják, hogy nyegle, vagy túl magas szintű egy elemista gyerek gondolkodásához. Tény, hogy kicsit elrugaszkodtam azoktól a célkitűzésektől, amelyek korábban voltak jellemzők a lapra, és némiképp bátrabb, pimaszabb a tartalom is, talán korban idősebbeknek való, de az a tapasztalatom, hogy a mai gyermekek valahogy eleve koravénebbek. Úgy látom, hogy van egy óriási katyvasz, amiben élünk, aminek jó része digitális, és igen, jó része nem gyereknek való, de ha úgy nézzük, akkor az egész világ nem gyereknek való, és akkor mit csinálunk, meddig óvjuk a gyereket a világtól?

Nehéz megtalálni a középutat, hogy mennyire sokkolhatjuk a gyereket, mennyire kell védeni őket, egy gyermeklap pedig ennek a középútkeresésnek a tipikus területe. És hát az ember friss főszerkesztőként merészkedik, aztán majd valószínűleg a körmére koppintanak, és akkor majd átmegy klasszikusba.

Az is lehet, hogy a gyermekeknek jobban bejön majd a merészebb tartalom.

Igen, kérdés, hogy egyáltalán így is nem gondolják-e majd azt, hogy ez a lap még mindig olyan ódivatú. Mindenképpen hozzá kell újulni a mai gyerekgenerációhoz, ami már egyáltalán nem az az anyag, ami tíz éve volt. Ezt mi nem téveszthetjük szem elől.

Újdonság a Napsugárban például egy átdolgozás-sorozat Oscar Wilde Canterville-i kísértet című, horrorba hajló humoros novellájából, ami a te munkád.

Igen, ezt neveztem korábban képregénynek. Amikor terveztük a lap megújítását, összeállítottunk egy kérdőívet, és arra a kérdésre, hogy mit változtatnának, nagyon sok szülő válaszolta, hogy legyen képregény, mert ez olyan népszerű ebben a korban. Mondtam, hogy jó, akkor csináljunk fából vaskarikát: nevezzük képregénynek, de ne szövegbuborékok legyenek benne, hanem egy kis szövegkazetta, és mint a régi kódexekben, egy ilyen ici-pici területen legyen ott a tömör szöveg, és azt bontsa ki az illusztrátor több képkockába. Így alakult ki az új típusú Napsugár-középlap, amelyet Vass József illusztrál. Eszembe jutott a Canterville-i kísértet, ami egy vicces-rémséges kísértettörténet: az Angliába költözött szkeptikus amerikai család vakmerő gyermekei kínozzák az angol kastélyban kísértő néhai lordot, van benne csontváz, pisztolylövés, éjszaka, lepedő, szóval szerencsés keveredése a rémségesnek és a viccesnek, a felnőttesnek és a gyermekesnek. Még nem érkeztek levelek a rémült szülőktől, hogy, jaj, mit tettünk a gyermekekkel, de még csak november van, úgyhogy lássuk. A terv az, hogy elfeledett magyar és világirodalmi ifjúsági regényeket népszerűsítsünk ebben a kódex-képregény formában.

Az erdélyi szerzők mennyire tekintik gyermekirodalmi kísérleteik terepének a Napsugarat? 

Például Szabó Róbert Csabával megbeszéltük még június elején a kolozsvári könyvhéten, hogy majd ír a Napsugárba, mondta, hogy már ki is találta a főhőst és az alaphelyzetet. Ez sorozat lett, én mindig írom neki, hogy két hét múlva várom a következő részt, és ő akkor írja meg, tehát most kalapál össze valamit, amiből, ismerve őt, valamikor valószínűleg könyv lesz. Szántai János is küldött felkérésre egy nagyon hosszú verset, ez a novemberi számban jelent végül meg. Mondtam neki, hogy milyen érdekes, csináljunk belőle egy kétoldalas valamit a Napsugárban. A vers részleteiben véleményem szerint roppant értékes, tehát nagyon lírai, igazi költői alkotás, de hát gyermeklapban kétoldalas vers enyhén hajmeresztő, így szétszabdaltuk, és Karda Zenkőt kértük, hogy illusztrálja.

Kicsit a maga módján ő is hajmeresztő, sötétebb és modernebb, goth-szerű képi világa van. A vers a kékfestőről szól, aki az eget festi kékre, úgyhogy a Zenkő alapvetően fekete, szürke, szigorú világába berobbant ez a kék, és elképesztő, hogy milyen érdekes oldal lett belőle. Nem vagyok teljesen meggyőződve róla, hogy minden gyerek örömujjongással nézi, de ez némiképp mézesmadzag. Nekünk az egyik alapvető feladatunk az, hogy ne hagyjuk, hogy a gyermekek elfelejtsék azt, hogy a vers öröm. Erre jó a Napsugár, hogy megmutassuk, hogy itt jön ez az „őrült” Szántai János, aki két oldalon keresztül versel, és az mégis jó. Ez is egy ilyen kísérleti jellegű dolog volt.A szerző felvétele

De ott van az új szerzőnk, akivel remélem, hogy egy hosszú barátság vette kezdetét, Ozsváth Zsuzsa, az Újvárad szerkesztője, aki mi tagadás, más hangon ír, mint ami a Napsugárban bevett, lezserebb, vagányabb, merészebb regiszterben, és hát bevállalósnak kell lenni ahhoz, hogy betegyük az ő versét a Napsugárba, de én bevállaltam, és kíváncsian várom, hogy hova alakul ez a kísérlet is.

Mivel az iskolán keresztül kapják meg a gyerekek a lapokat, lehet, hogy fennáll annak a veszélye, hogy akárcsak a kötelező olvasmányokat, fenntartásokkal kezeljék. Mit lehet ezzel kezdeni?

Nem tudom... Az a helyzet, hogy ahogyan most terjed a Napsugár, az egy pedagógusokra kalibrált rendszer, az egész azon áll vagy bukik, hogy milyen a tanító jelleme, személyisége, munkamódszere. Már az is nagy dolog, ha egyáltalán megrendeli a Napsugarat vagy a Szivárványt a gyermekeknek. Kérdés, hogy ha megrendelte, akkor hogyan használja, hogyan képes beépíteni a tanmenetbe. Például örültem annak, amikor láttam, hogy van olyan első osztályos tanítónő, aki a gyerekekkel betűvadászatot rendez a Szivárvány lapjain, vagyis ki kell festeni az A betűket egy adott oldalon. Milyen jó, hogy az új Szivárványt fogja a ceruza! Az egy dolog, hogy az ember mit ad ki a kezéből, és hogyan képzeli el, hogy azt majd használják, de akkor dől el minden, amikor használatba kerül. Mivel bennünket tanítónők, óvónők, tanítók, óvóbácsik terjesztenek, azon áll, vagy bukik a lap sorsa, hogy ők hogyan látnak benne fantáziát.A szerző felvétele

A pedagógusokkal sokat egyeztettek is, szerveztek közös nyári tábort is. Mennyire próbálsz az ő igényeiknek vagy a tantervnek megfelelni?

Ez egy ilyen Prokrusztész-ágy. Meg kell találni a középutat a tanítók elvárásai és az én elképzeléseim között, arról, hogy szerintem mit jelent egy irodalmi lap, mert ez végül is az. Ha engednék a tanítók elvárásainak, akkor a Napsugárból foglalkoztató füzet lenne, mert végül is nekik az a hasznos. Az volna az ideális állapot, hogy a gyereknek a tanító rendeljen foglalkoztató füzetet is, irodalmi lapot is, kifestőst is, képregényfüzetet is, de hát ugye a szülők ezt nem bírják se zsebbel, se cérnával. Igen, az elvárások java része arra vonatkozik, hogy több olyan tartalom legyen a lapban, ami elősegíti azt, hogy a gyereknek odaadjuk, elpiszmogjon vele, és esetleg még tanuljon is valamit belőle. Különösen a Szivárvány esetében, aminek az olvasótábora tipikusan olyan gyerekekből áll, akik még nem tudnak olvasni. De hát ez irodalmi lap, nem csinálhatok belőle se kifestőt, se feladatfüzetet, mert az a feladatom, hogy az óvodásoknak és az előkészítősöknek könnyítsem meg az utat a magyar irodalom fele, tehát nyilván én olyan magyar prózát és magyar verset fogok abba a lapba szerkeszteni, amiről azt gondolom, hogy számukra emészthető.

Persze azért kompromisszumot kötünk, tettünk bele kifestős oldalt, és mindig is volt a Napsugárban és a Szivárványban is – ebben Müller Kati és Zsigmond Emese profik voltak – kézimunka, hajtogatás, fejtörő, rejtvény, vicc, társasjáték. Már így is eltolódtak a lapok a foglalkoztató irányba, de nem szabad szem előtt téveszteni, hogy ezek magyar gyermekirodalmi lapok, és ilyen értelemben egyediek is a Kárpát-medencében.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?