Duplájára nőtt a cellulóz ára, drágul a vécépapír

Egyes papírfélékből máris hiány van, ami egyelőre főleg a nyomdaipart sújtja.

Egyre nagyobb hiány mutatkozik a világpiacon papírból, ami előbb-utóbb a kiskereskedelem kínálatában is éreztetni fogja a hatását. Jelenleg főleg a nyomdaipar szenvedi meg a helyzetet. Az egyik erdélyi magyar nyelvű napilap a megszokottnál valamivel kisebb formátumban jelenik meg, más nyomdák pedig nem tudnak keménykötésű könyveket készíteni, de előfordul az is, hogy késnek a leszerződött munkák elvégzésével az alapanyaghiány miatt. „Arról volt szó, hogy karácsonyra kijön a könyvem, de a jelenlegi helyzetben erről szó sem lehet” – mondja az egyik szerző.

„Vannak olyan papírtípusok, amelyekből egyáltalán nincs a piacon” – nyilatkozta a Maszolnak Voiticsek Árpád, a nagyváradi Litera Print nyomda tulajdonosa. Elmondása szerint a papír drágulása már hónapokkal ezelőtt elkezdődött, a beszerzési nehézségek pedig néhány hete jelentkeztek. Az év eleje óta a nyomdák által használt papírok ára 40-45 százalékkal nőtt.

A helyzet több ok együttes hatásának tudható be. Kína a papírpiacon is fontos szereplő, ezért globális hatású az, hogy a távol-keleti országot sújtó áramhiány miatt sok gyártó kénytelen volt visszafogni a termelést. Az egyszer használatos műanyag termékek hatósági eszközökkel való visszaszorítása is ludas a krízisért, mivel azokat általában papírból készült helyettesítőkkel váltják ki. Mindezt tetézi, hogy az elszabadult energiaárak miatt negnőttek a termelési költségek.

Káosz van a piacon

A papírpiacon „a háború óta nem volt ilyen káosz”, nyilatkozta a közelmúltban Bodrogai Ferenc, a Magyar Piszke Papír Kft. cégvezető-tulajdonosa a G7 gazdasági hírmagazinnak. Tömeges áruhiányra ugyanakkor nem kell számítani, semmi értelme készleteket halmozni  fel vécépapírból, mint a koronavírus-járvány kitörésekor.

Vajda Attila, a vezető magyarországi vécépapírgyártó vállalat, a Vajda-Papír Kft.ügyvezető igazgatója a Magyar Távirati Irodának (MTI) kifejtette, hogy nem fenyeget hiány a higiéniai termékekből. A vécépapír alapanyaga a friss cellulóz, amiből van elegendő a világpiacon, azonban az ára az év eleje óta duplájára emelkedett. A friss cellulóz nem helyettesíthető más anyaggal, ezért elkerülhetetlen lesz a végtermék árának az emelkedése, főleg, hogy az energia drágulása miatt más termelési költségek is nőttek. A vécépapír számottevő mértékű drágulása globális jelenség lesz, Erdélyben éppúgy megtapasztalják majd a vásárlók, mint Magyarországon.

Az egyetlen szegmens, ahol érzékelhető ellátási hiány mutatkozhat rövidesen, az olcsó vécépapíroké. Ezeknek az előállításához nagy arányban használnak újrahasznosított papírt, abból pedig máris nagy a hiány a világpiacon. A szalvéták és a papír törlőkendők sem tűnnek el a polcokról, hacsak a lakosság nem kezd pánikszerű felvásárlásba, azonban valószínűleg csökken majd a választék. Elképzelhető ugyanakkor, hogy hiány lesz papír csomagolóanyagokból.

A szakemberek arra számítanak, hogy a cellulóz ára jövőre is emelkedő tendenciát mutat majd, ezért a papírtermékek több hullámban bekövetkező drágulására készülhetünk fel.

(Nyitókép: AdobeStock)

Kapcsolódók

Kimaradt?