Elemzés: egyetlen hónap alatt 8-10 százalékkal drágult a vásárlói kosár
A legnagyobb mértékben az étolaj és a liszt ára emelkedett.
Egyre inkább elszabadul az infláció, amit jól mutat az élelmiszerárak alakulása. A Ziarul Financiar (ZF) gazdasági napilap 11 termék szeptember 10-i és október 8-i árait elemezte a Versenyhivatal árösszehasonlítója alapján. A ZF az Auchan, a Carrefour és a Kaufland bukaresti, kolozsvári és temesvári áruházaiban vizsgálta az árakat.
Kapcsolódó
Az elemzésből kiderül, hogy az árak alakulása várostól és áruházlánctól függetlenül megegyező tendenciát, erőteljes emelkedést mutat. A 40 dekás fehér vekni ára 3 százalékot meghaladó mértékben nőtt a vizsgált időszakban. A 3,5 százalékos zsírtartalmú tej 1,4 és 11,8 százalék közti arányban drágult.
Az 1 literes étolaj ára az egyik kiskereskedőnél nem változott, a másik kettőnél azonban tetemes arányban, 17,97, illetve 20,92 százalékkal emelkedett. A drágulási rekord a lisztnél következett be, mely az egyik áruházláncban októberben 41,51 százalékkal került többe,mint egy hónappal korábban. Egy másik kiskereskedő kisebb mértékben, 19,05 százalékkal drágított.
A kristálycukor kilója átlagban 4 százalékkal emelkedett egy hónap alatt, a tojásé pedig kb. 8-cal. Az ásványvíz esetében 3,8 százalékkal nőttek az árak, a szénsavas üdítőt pedig egyes kiskereskedők 11,9-14,5 százalékkal adták drágábban. A közepes árfekvésű sör esetében a drágulás mérsékelt, 1,5 százalék körüli volt.
A szebeni szalámi ára, áruháztól függően, 8-12 százalékkal ment fel. A vizsgált termékek közül az 1 kg-os kicsontozott csirkemell volt az egyetlen, amelynek az ára sehol sem emelkedett.
A ZF számításai szerint a 11 termékből álló kosár értéke 8-10 százalékkal nőtt az elmúlt hónapban. Ez egyértelműen jelzi, hogy az infláció tovább fog nőni, könnyen megtörténhet, hogy az év végéig meghaladja az eddig jósolt értékeket. Augusztus végén 5,3 százalékos volt az inflációs ráta, s többgazdasági elemző is 7 százalék körüli értéket tart valószínűnek éves szinten. A Román Nemzeti Bank legutóbbi prognózisa 3,5 százalék volt, ám biztos, hogy azt rövidesen felfelé fogják módosítani.
(Nyitókép: Agerpres)