677 lapszám, 17 ezer oldal – így summázható a Napsugár gyermekirodalmi folyóirat elmúlt hatvan éve. Zsigmond Emese, a Napsugár főszerkesztője szerint a folyóirat szembemegy a kordivattal: őszinte párbeszédre hívja a gyerekeket ahelyett, hogy csili-vili képekkel, szövegekkel ámítaná őket. 

A főszerkesztő szerint egy kiadvány értékét tartalmi súlya – a komolyság, a hitelesség és az igényesség – határozza meg. Interjúnkban Zsigmond Emese a cenzúra éveiről is beszélt, és arról is, hogy milyen eszközökkel lehet megragadni a mai gyerekek figyelmét.

Az idén hatvan éves Napsugárnak ön 1992 óta, huszonöt éve főszerkesztője. Miért választotta ezt a pályát?

Magyar-francia szakos tanár vagyok, magyart tanítottam Kolozsvár Hóstáti negyedében tíz éven át, de már diákkorom óta nagyon érdekelt a sajtó, inaskodtam a Marosvásárhelyi Rádiónál, a kolozsvári Szabadság napilapnál, egyetemi éveim alatt a Visszhang Diákrádió szerkesztője voltam. A Napsugár szerkesztőségében adódott egy szerkesztői állás, elfogadtak engem, én meg boldogan váltottam, mert úgy éreztem, hogy az eddigi hivatásomtól nem távolodom el, irodalmat tanítok gyermekeknek, csak nem olyan formában, nem magyarórák keretében, és nem annak a korosztálynak – tanárként V–VIII. osztályosokat tanítottam, most pedig az óvodások és az elemisták a „célközönségünk”. Érdekes, nehéz, nagy kihívást jelent és felelősséggel jár, de ugyanakkor rengeteg szép élménnyel ajándékoz meg ez a munka is. Úgy érzem, ma is azon az úton járok, amin elindultam: a magyar irodalom, a magyar nyelv értékének, erejének megértése, átadása és a nevelés.

A Napsugár szerkesztőségében indult többek között Kányádi Sándor, Bajor Andor, Szilágyi Domokos, Fodor Sándor, de ma is igazán neves kortárs írókkal és költőkkel találkozhatunk a folyóirat szerkesztői között. Mit jelent ez a lap számára? Felelősség? Büszkeség?

Mindkettőt természetesen. Rangot: ez adja meg a lap rangját. Manapság inkább a példányszámmal szokták mérni egy kiadvány súlyát, elsősorban anyagi okokból, mert annál drágábban tudja eladni a reklámfelületeit, minél nagyobb példányszámban jelenik meg. Tőlünk ez teljesen távol áll, mert soha egyetlen négyzetcentiméter reklám sem jelent meg a Napsugárban és a Szivárványban. A példányszám számunkra visszajelzés: hányan szeretnek, és persze az életben maradás feltétele is. De túl a példányszámon, minden kiadványnak a tartalmi súlya, a komolysága, a hitelessége, az igényessége határozza meg az értékét. Egy nevelői célzatú gyermeklapnál még inkább – itt a felelősség szó felerősül –, mert gyermeket rosszal, igénytelennel, giccsel fertőzni óriási bűn. Az megmarad benne: rossz ízlésű ember lesz később is, és fordítva: az igényességre szoktatott gyermek felnőtt korában is megőrzi ezt az igényességet az olvasmányaiban, kép- és grafika-befogadásában. A nevelés egyik legfontosabb eszköze és közege az igényesség.

Ami a büszkeséget illeti, a mi lapunk mindig a legnagyobb szerzőkkel és a legnagyobb grafikusokkal dolgozott, ez hatvan éve változatlan. Olyanok indultak lapjainkon, akik akkor ismeretlen nevek voltak, például Markó Béla és Kovács András Ferenc, de a lap indulásakor Kányádi Sándor sem volt még ismert költő, a Napsugár hasábjain vált azzá, illetve párhuzamosan természetesen a felnőtt irodalomban is. Vagy Fodor Sándor nemzetközi hírét is a Csipike hozta meg, az pedig a Napsugár lapjain indult, ott jelent meg először. Manapság nem is kell nekünk keresnünk az írókat, befutott és induló szerzők, grafikusok keresnek meg minket. Ők a mi „büszkeségeink”, ők adnak rangot két folyóiratunknak, és fordítva: számukra is rangot jelent nálunk közölni.Ez a fő érvünk mindenkivel szemben, aki úgy gondolja, hogy ideje lenne valami újra lecserélni a 60 éves Napsugárt, vagy azt mondja, hogy „ej, a Napsugár napjai is meg vannak számlálva, hiszen ma már senki sem olvas írott sajtót”.

A lap a Román Kommunista Párt kezdeményezésére jött létre 1957-ben, engedményként a magyar írók felé, az 1956-os magyarországi forradalom romániai hatásának csillapítására – ahogy a jelenlegi különszámban fogalmaztak –, hogy „fényt gyújtson az ijedt gyermekek szemében”. Ma már más a társadalmi kontextus, kevésbé találkozhatunk ijedt gyermeki tekintetekkel. Egyrészt hogyan változott a Napsugárnak ez a fajta küldetése a gyerekekkel szemben, másrészt pedig hogyan változtak a gyerekek hatvan év alatt?

Mindig óriási tisztelettel és főhajtással mondom el, hogyan, miért született a lap, hiszen áldozatból született, az ötvenhatos hősök áldozatából. Mivel gyermeklap, nyilván nem ez határozza meg a szellemiségét, ez a felnőtteknek szóló üzenet, történelmi tanulság. Az indulás hátterének tragikumát ismernünk, őriznünk kell. Megérdemlik az ötvenhatos hősök, hogy a Napsugár születését is az ő nagyszerű harcuk és iszonyú szenvedéseik eredményei közé soroljuk.

A gyermeknek mindezt nem kell tudnia. Nekik még a háborúban is kell tudniuk nevetni, játszani, hiszen lételemük az öröm, a játék, a mosoly. A gyermeklapnak pedig alapvető feladata, hogy ezt a derűt nehéz időkben is segítsen megtartani, olyan élményeket, tartalmakat nyújtson kis olvasóinak, amelyek mosolyt fakasztanak. Születésekor és később is, a kommunizmus boldogságot hazudó évtizedeiben a Napsugár hiteles derűt sugárzott, őszinte, igaz meséket mondott kis olvasóinak.Ma sem ámítjuk a gyermekeket csupa-szirup, csupa-rózsaszín, csili-vili képpel és szöveggel, bár ez a kordivat, ez csorog rájuk képernyőkről, könyvekből, magazinokból, ruhákról és ételekből. Gyermekkényeztető, de korántsem gyermekbarát korunkban úgy folytatunk párbeszédet a gyermekolvasókkal, hogy igaz legyen minden szavunk, minden rajzunk. Kiszűrjük a szennyet, de megmutatjuk a gondot, a bajt, a nehézséget, és – ami a legfontosabb – mindig nyújtunk megoldást, biztatást. Hiszünk a jó győzelmében.

Ezért tudunk őszintén együtt nevetni a gyermekekkel, miközben mi felnőttek bőrünkön érezzük, és sokszor alig tudjuk leküzdeni a gondokat, nehézségeket. A kommunizmusban a cenzúra korlátozta keményen a szerkesztői szándékot. Akkor virágnyelven kellett írni mindenről, ami nemzeti, sőt emberi, és mégis jelen voltak a lapban mindezek a tartalmak, sőt a lázadás is. Volt néhány kötelező oldala a lapnak, ezt a kompromisszumot vállalni kellett azért, hogy egyáltalán megjelenhessen. Követni kellett a párt ünnepeit, irányelveit, de ezt a Napsugár szerkesztői mindig nagyon bölcsen oldották meg, néhány vezércikkel, a kortárs román irodalomból lefordított versikékkel, három-négy oldalnyi úgynevezett kötelező anyaggal. Ezeket a legtöbb olvasó átlapozta. A többi oldal igényes, értékes magyar és egyetemes gyermekirodalom volt, népmese volt, sőt, magyar történelmet, néphagyományt, kultúrtörténetet is ügyesen becsempésztek a lapba az akkori szerkesztők. Ezért vállaljuk azokat az éveket is, a 60 évnyi töretlen folytonosságot, és büszkén állítjuk, hogy a lapnak a nagyobbik, jelentősebb része mindig is értékes, időtálló tartalmakat közölt.

Visszatérve arra, hogy a gyerekek hogyan változnak. Változnak, természetesen. Alapvető céljaink ugyanazok, mint hatvan évvel ezelőtt, de ezeket egészen más eszközökkel kell elérnünk. Türelmetlenebbek, felületesebbek a mai gyerekek, kisebb szövegeket hajlandóak elolvasni, sok kép kell, föltétlenül színes kép. Még ha anyagi okokból a szerkesztő le is mondana a négyszínes nyomdatechnikáról a kétszín- vagy egyszín nyomásra, ez egy gyermeklap számára öngyilkosság lenne, mert színekhez, sőt túl harsány színekhez vannak szoktatva. Az igényes grafikát is csak színesen lehet hozzájuk eljuttatni.A közhiedelemmel ellentétben, miszerint a mai gyerekek nem olvasnak, a kolozsvári Napsugár köszöntőn azt mesélték a kisiskolások, hogy nagyon szívesen és nagyon sokat olvasnak. Ön is úgy látja, hogy a mai gyerekek igenis szeretnek olvasni? 

A mi olvasóink igenis szeretnek olvasni, különben nem vennék meg a lapot. Nem kötelező megvenni egyetlen kiadványt sem, ma már nem is szabad kötelezni erre a gyerekeket, a tanító nénik ajánlják nekik, vagy az ügyes tanító nénik meghozzák a kedvüket hozzá, szemelgetnek belőle, érdekes feladatokat adnak fel, rászoktatják őket a Napsugár-olvasásra. Persze mi is igyekszünk a kis olvasók kedvét keresni: érdekes játékokat, versenyeket, pályázatokat hirdetünk nekik, amivel nyerni lehet, mert ki nem szeret ma nyerni? Ez is benne van a levegőben, semmit nem csinálunk ingyen, csak jutalomért.

Az tény, hogy fájdalmasan érezzük: a gyerekek egyre kevesebbet olvasnak, és egyre kevesebbet rajzolnak. Azelőtt nem győztük közölni, és raktározni a rajzokat, alig egy töredékük fért be a lapba, akárcsak a hozzánk beküldött versikéknek, meséknek. Most sokkal kevesebb levelet kapunk, sokkal kevesebbet rajzolnak, írnak, és bizonyára kevesebbet is olvasnak. Mindez a képernyőfüggőség miatt. De mi még szerencsések vagyunk, mert – úgy szoktam mondani –, hogy kegyelmi korosztállyal dolgozunk. A kisgyermek még olvas, később szokik át teljesen az okostelefonjára vagy a táblagépére, az internetre, a tévére, és taszítja el magától – a tankönyvön kívül, bár azt is ritkán veszi kézbe – a papír alapú olvasnivalót. Ez korjelenség, és csak romlik napról napra, számolnunk kell vele, szembe kell ússzunk az árral.

A Napsugárnak fontos közösségépítő szerepe is van. Szerveznek táborokat, versenyeket, sportvetélkedőket is. Mi ezeknek a programoknak a története?

Az az igény szülte meg ezeket – valamennyit a felsoroltak közül –, hogy élő kapcsolatba is kerüljünk az olvasóinkkal és a tanító nénikkel. Ezért szervezzük huszonhárom éve az illyefalvi Napsugár-tábort, ahová minden nyáron 60–70 gyereket és tanítót hívunk meg ingyen, ajándék- és köszönetképpen. Pályázatok révén szerezzük meg hozzá a pénzt, hogy vendégeink lehessenek a legkitartóbb, leglelkesebb gyerekek és tanítóik.

Van egy ugyancsak ingyenes, pedagógusoknak szóló módszertani rendezvényünk is. Ez a tanítókkal, óvónőkkel folytatott párbeszédet szolgálja. 23 éve szervezzük meg, közel két évtizeden át Illyefalván, egy ideje pedig Válaszúton azért, hogy könnyebben elérjék az ország minden pontjáról. Válaszút ugyanis Erdély kellős középen van.A kisiskolás versenyek egy részét mi magunk szervezzük, például az imént említett sportversenyt, az Öttusa Bajnokságot. Ez látszólag egy kicsit idegen a Napsugár irodalmi jellegétől, de pont amiatt, hogy a gyerekek egyre kevesebbet mozognak, játszanak az udvaron, hanem bent, a képernyők előtt töltik az idejüket, fel akartuk őket állítani a székről, és mozgásra serkenteni. Nagyon vidám bajnokságot találtunk ki, óriási a népszerűsége, egyre többen neveznek be. Sok ezer gyerek vesz részt játékos öttusánkon, természetesen az elődöntőkön sokan kiesnek, és végül az országosra tizennyolc, egyenként négytagú csapatot tudunk meghívni, valamint mindegyik csapattal egy tanítót és egy tornatanárt.

Az anyanyelvi versenyt az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségével közösen szervezzük évtizedek óta, a mesemondó verseny ugyancsak AESZ-Napsugár közös rendezvény. Aztán van egy sereg olyan verseny is, amelyeknek nem mi vagyunk a szervezői, de bírálóbiztosként és ajándék-, jutalomvivőként ott vagyunk ezeken a vetélkedőkön, mert mindig több száz gyerekkel tudunk találkozni.

A másik útja a kapcsolattartásnak a levelezés. Rengeteg levelet kapunk, havonta több száz érkezik szerkesztőségünkbe, vagy e-mailben vagy borítékban. Ez utóbbiakat a két terjesztő kollégánk hozza havonta, ők járják az országot, osztják szét a lapokat, találkoznak a gyerekekkel, tanítókkal és óvó nénikkel.

Hogyan kell folytatni a munkát ahhoz, hogy még legalább hatvan évig, vagy kétszer ennyi ideig fennmaradjon a Napsugár?

Erre semmiképpen nem azt felelem, hogy haladni kell a korral, hiszen a kor nem afelé halad, hogy megmaradjon az írott sajtó. Azt hiszem, hogy az igényességből nem szabad semmiképpen sem engedni. Lehet ugyan, hogy a könnyűre, a csupán szórakozásra vágyó fogyasztói réteg nem minket választ, de remélni szeretném, hogy a tanítói és az óvónői társadalom ezentúl is igényes marad, az egyre nagyobb kínálatból ki tudja választani az értéket, és ránk szavaz. A szülők is igyekeznek gyermeküknek értékes szellemi, lelki táplálékot nyújtani, és bennünket választanak. Azt mondanom sem kell, hogy az igazi művészek, a jó szerzők, illusztrátorok végképp csak színvonalas kiadványra bízzák alkotásukat. Egy sekélyes gyermekmagazinban nem fog közölni sem László Noémi, sem Csillag István. Tartalmi, esztétikai, képi, nyomdai igényességet és minőséget szegezünk mi szembe az elmúlással.Van még három olyan jellemzője a Napsugárnak, amit át szeretnék adni az utódaimnak, mert én is így örököltem: az őszinteség, a hitelesség és a szeretet. Olyan minőségek ezek, amelyek ma szintén nem divatosak, de csodálatosan megfogalmazódnak a gyerekek meg a tanítók leveleiben.

Az 50. évfordulóra így summázta értékeinket az egyik kis olvasó: „A Napsugár tanít, a Napsugár játszik, a Napsugár szeret minket”. 55 éves évfordulónkra azt írta egy gyermek: „A Napsugár tele van okossággal és boldogsággal”, 60. születésnapunkon pedig így jellemzett egy nagyváradi osztály: „Napsugár-ország lakói: hit, hála, csend, szeretet, béke, remény, öröm, jóság”. Ezek olyan értékek, amelyek világunkból hiányoznak, de a lélek és a kisgyermek nem bonthat szárnyat nélkülük. A Napsugárban viszont megtalálja őket, aki rájuk szomjazik. Hogyha a lap ezeket a minőségeket fogja közvetíteni, akkor nem féltem a további életét.