Iliescu halálával nem zárult le semmi, az államszocialista múltból általa átmentett eszmék tovább élnek, a tartalom nélküli formák világa, a hatalmi önkény, a demokratikus deficit, a kisebbségek nemzetbiztonsági veszélyként való tételezése, a politika által gerjesztett félelmek menedzsmentje továbbra is velünk maradt, csak ezeket most Georgescu vagy Simion neve fémjelzi – véli Székely István politológus. Az RMDSZ  társadalomszervezésért felelős ügyvezető alelnöke a Maszolnak elmondta: az egykori államfő a marosvásárhelyi történésekben lehetőséget látott a ‘89 decemberében felszámolt titkosszolgálatok saját vezetése alatti újjászervezésére, hatalmi gépezete további erősítésére.  

– Percekkel Ion Iliescu halálhíre után azt írta a Facebook-oldalára, hogy az államszocialista rendszer utolsó két évtizedéből nehezen emelkedhetett volna ki alapvetően más karakter, mint ahogyan tömegtámogatásra sem számíthatott egy virtigli demokrata. Kifejtené ezt részletesebben?

– Talán egy bibliai történettel tudnám mondanivalóm legjobban példázni: az egyiptomi kivonulást követően a zsidó nép negyven évet vándorol a pusztában, mert az Ígéret földjére nem léphet be olyan személy, aki még emlékszik a rabszolgaságra. A Ceauşescu-rendszer utolsó két évtizede egy klasszikus pártállami diktatúra volt, ezt nem is kell részleteznem. Nem termelhetett ki egy olyan alternatív, nyugatos elitet, amely az 1989-es változások élére álljon. A rendszerváltást a pártállami nomenklatúra vezényelte le. Átvették a demokratikus intézményrendszer formai elemeit  azok tartalmi összetevője nélkül, kedvencem e téren a titkosszolgálatok parlamenti felügyelete. Maradnak a pártállami reflexek, immár gazdasági hatalommal társulva és a Homo sovieticus, a rendszer által indoktrinált tömegek által nyújtott legitimitással. Ha a folyamatnak nevet kellene adnunk, akkor arra talán az Iliescu-rendszer jó alternatíva.

– Milyen politikus volt Iliescu? Értette, átlátta azt a történelmi folyamatot, amelybe Románia került a kilencvenes évek elején?

– Karizmatikus vezető volt, aki sikeresen ötvözte az ázsiai típusú politikai kultúrák cár atyuskáját a „szegény, de tisztességes” politikus képével. Politikusi horizontja azonban csak a gorbacsovi reformokig terjedt: peresztrojka és glasznoszty, az állampárt hatalmának megőrzésével. Az 1991-es augusztusi, moszkvai puccskísérletig – ellenállva a strukturális reformoknak – kivár, majd inkább sodródik a közép-kelet európai történések közepette. A Ceauşescu-rendszer indoktrinált lakosságára támaszkodva fékezője az intézményi-gazdasági átalakulásnak, elnöksége alatt Románia ráerősít a térségen belüli sereghajtója pozíciójára.

– Hogyan viszonyult, mi volt az alapszemlélete a magyar közösséggel kapcsolatban?

– Nehéz erre a kérdésre válaszolni. Iliescu professzionális, de erkölcsi aggályok nélküli politikus volt, aki – kiszolgálva az 1989 előtt a lakosságba nevelt magyarellenességet – mindig kijátszotta a magyar kártyát, ha az hatalmi érdekeit szolgálta. Tette ezt a Bolyai egyetem felszámolásakor, vagy közvetlenül az 1989-es fordulat után, amikor úgy gondolta, hogy a magyarok elleni fellépéssel konszolidálni tudja frissen megszerzett hatalmát. Hogy személy szerint mit gondolhatott a magyarokról, arra van néhány visszaemlékezés, de nem ez a meghatározó.

Kapcsolódó

Iliescu, a „szeparatizmus” fogalmának átmentője 

Domokos Gézához hasonlóan Iliescu is moszkvai „továbbképzésben” vett részt, a Molotov Energetikai Főiskolán tanult, ám mérnöki tanulmányait inkább a politikai életben kamatoztatta.

rendszerváltás Ion Iliescu fekete március bányászjárás

– Nincs konszenzus arról, hogy milyen szerepet játszott a fekete március néven ismert marosvásárhelyi eseményekben. Ön miként ítéli meg az ő akkori lépéseit?

– Azt gondolom, hogy a marosvásárhelyi történésekben lehetőséget látott a ‘89 decemberében felszámolt titkosszolgálatok saját vezetése alatti újjászervezésére, tehát hatalmi gépezete további erősítésére. Határozott fellépése minden bizonnyal elejét vehette volna a pogromnak, de ehelyett inkább taktikázott, halogatott, majd az egészet „magyar szeparatizmusként” keretezte.

– A magyarok többsége egyértelmű ellenszenvvel viszonyul Iliescuhoz. Lazán átsiklunk afölött, hogy tíz évvel a fekete március után, 2000-ben a magyarok egy emberként szavaztak rá Corneliu Vadim Tudor ellenében az elnökválasztáson.

– A 2000. évi elnökválasztáson a magyarok nem Ion Iliescu személyére szavaztak, hanem a „kisebbik rosszat” választották. A fogalom népszerűségét is neki köszönhetjük – sokszor használta, csak közben megfeledkezünk arról, hogy a kisebbik rossz is rossz.

– Aligha kérdéses, hogy Ion Iliescunak viszonylag kiemelt helye lesz a román történelemkönyvekben. Megjósolható, hogy évtizedek múlva milyen jelzőkkel illetik majd Iliescut?

– A történelmi távlat még nem adott, azonban az elmúlt napokban több értékelés is napvilágot látott Iliescu politikusi hagyatékával kapcsolatban, ezek közül két állítást vitatnék. Az egyik szerint Iliescunak kiemelkedő, pozitív szerepe volt az ország NATO- és EU-s integrációjában, holott a szükséges reformok halogatásával inkább lassította azokat. Nézzük a tényeket. A NATO-ba történő csatlakozási szándékukat a volt államszocialista országok egységesen 1994-ben nyilvánítják ki (kivétel: Horvátország, Montenegró és Észak-Macedónia), azonban az 1997-es madridi NATO-csúcstalálkozón Romániát nem hívják meg a szervezetbe, mert Iliescu elnöksége alatt nem halad a hadsereg orosz kapcsolatokról történő leválasztása és a hadsereg NATO-kompatibilitásának megteremtése. Erre csupán 2002-ben kerül sor, ami a tényleges tagságot is késlelteti a visegrádi országok belépéséhez képest.

Ami az EU-tagságot illeti: Iliescu elnöksége itt is lassabb integrációt eredményez. Románia csak 1995-ben nyújtja be csatlakozási kérelmét, 2000-ben kezdi el a tárgyalásokat, és 2007-ben lesz ténylegesen az Unió tagja, miközben még a tengernyi gonddal küszködő balti államok is beelőzik.

A másik állítás Iliescu halálában egyféle korszakhatárt lát – az átmenet ellentmondásos, zavaros történelmi idejének lezárását. Nem gondolom, hogy Iliescu halálával bármi is lezárult volna: az államszocialista múltból általa átmentett eszmék tovább élnek. A tartalom nélküli formák világa, a hatalmi önkény, a demokratikus deficit, a kisebbségek nemzetbiztonsági veszélyként való tételezése, a politika által gerjesztett félelmek menedzsmentje továbbra is velünk maradt, csak ezeket most Georgescu vagy Simion neve fémjelzi, amíg át nem adják a stafétát valaki másnak. Mint ahogyan mi magunk is meg kell küzdjünk a bennünk élő „Iliescuval”, ami időnként nem is egyszerű feladat…