Negyvenmillió védőoltást vásárol a szegényebb országoknak a WHO

Megállapodott az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a Pfizer amerikai gyógyszergyárral arról, hogy az általa a BioNTech német céggel közösen kidolgozott vakcinából 40 millió adagot vásáról, így a jövő hónapban a COVAX program keretében a kis és közepes jövedelmű országokban megkezdődhet a koronavírus elleni oltási kampány – jelentette be pénteken Genfben az ENSZ egészségügyi szervezete.

A WHO vezetésével a védőoltások méltányos elosztására létrehozott COVAX kezdeményezés keretében eddig több százmillió adag vakcinára kötöttek szerződést, de az oltások még nem kezdődtek meg. A Pfizer/BioNTech vakcina eddig az egyetlen vakcina, amelyet a WHO sürgősségi felhasználásra engedélyezett.  A Pfizerrel megkötött szerződés értelmében februárban megkezdődhet az egészségügyi dolgozók oltása - közölte pénteken Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója.Fotó: Kocsi B. János

Albert Bourla, a Pfizer vezérigazgatója közölte, hogy a pénteken bejelentett 40 millió adagot "önköltségi áron", nonprofit alapon értékesítik és az első negyedévben szállítják. Bourla szerint ez csak az első megállapodás, a COVAX részére további adagokat értékesíthetnek a jövőben.

A COVAX az Indiai Szérum Intézettel (SII) is opciós megállapodást kötött az AstroZeneca brit gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem által kifejlesztett vakcina 100 millió adagjára. Az adagok többségét szintén az első negyedévben szállítják, de előzőleg a WHO-nak engedélyeznie kell a védőoltást, ami február közepére várható.

Az eddig több mint 2 millió ember halálát okozó koronavírus elleni hatékony védőoltás megjelenése „fény az alagút végén", azonban "nem önmagukban a vakcinák, hanem az oltás beadása segít véget vetni a világjárványnak" - hangsúlyozta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz.

„Morális bukás szélére került a világ”

Tedrosz hétfőn a koronavírus elleni oltóanyag igazságosabb elosztását sürgette, és úgy vélekedett: a „vakcinanacionalizmus katasztrofális morális bukás szélére sodorja a világot". Tedrosz szerint „jelentős kockázat" fenyegeti a vakcinák méltányos elosztására vonatkozó kilátásokat, ahogy a COVAX nemzetközi vakcinaelosztó kezdeményezést is, amely a tervek szerint a következő hónaptól kezdi meg szétosztani az oltóanyagokat.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A WHO főigazgatója megjegyezte, hogy az elmúlt évben 44, az idén pedig legalább 12 kétoldalú megállapodást írtak alá. „Ez késleltetheti a COVAX-szállítmányokat, és éppen olyan helyzetet teremthet, amelynek elkerülésére tervezték meg a COVAX-ot, azaz pazarláshoz, kaotikus piachoz, összehangolatlan lépésekhez, illetve folyamatos szociális és gazdasági zavarhoz vezethet” – mondta.

A WHO a következő héten kezdi meg két kínai Covid-19 elleni vakcina sürgősségi bevizsgálását - közölte a Mariangela Simao, a szervezete főigazgató-helyettese. Kína két vállalat, a Sinopharm és a Sinovac vakcinájából több millió adagra kötött le exportszerződéseket. Simao közölte, hogy a WHO az AstroZeneca Indiában és Dél-Koreában gyártott védőoltásának sürgősségi engedélyezését is vizsgálja.

Kapcsolódók

Kimaradt?