Mégsem hatékony a remdesivir a koronavírus ellen a WHO kutatása szerint

Nem halnak bele kevesebben a koronavírus-fertőzésben a remdesivir antivirális szernek köszönhetően és a betegek felépülését sem gyorsítja – jutott lehangoló következtetésre nemzetközi tanulmányában az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

Harminc ország 11 ezer koronavírus-fertőzöttjén végezték el a kutatást, írja a CNN. Ez idáig úgy tűnt, a remdesivir hatóanyagú gyógyszer lehet az egyetlen hatékony készítmény a koronavírussal szemben.

A WHO kutatása azonban most arra mutat rá, hogy a szer nincs különösebb hatással a koronavírus-fertőzöttekre, nem csökkenti a halálos kimenetelű eseteket, és a betegek felépülését sem gyorsítja. A remdesivir mellett a hidroxiklorokin, a HIV ellen használt lopinavir és ritonavir kombinációját, valamint az interferon hatását is vizsgálták, az eredmények ugyanolyan lehangolók a WHO szerint.

A kutatás eredményét ez idáig nem publikálták egy komoly szaklapban sem, furcsállta a remdesivir hatóanyagú Veklury nevű gyógyszer készítője, aki szerint nem kijelenthető, hogy a készítmény teljesen hatástalan lenne. Attól tartanak, nem vizsgálták meg kellő alapossággal a kérdést ahhoz, hogy ilyen következtetésre jussanak.  

(Címlapfotó forrása: Agerpre/EPA)

Kapcsolódók

Kimaradt?