Megszólalt a héten a clevelandi Bocskai Rádió honlapján Csutak Zsolt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Székelyudvarhelyről elszármazott kutatója, és beszámolt arról, hogy miután a város egyik legrégebbi bevándorló negyedének, az Irishtown Bend környékének múltját vizsgálta, rácáfolt a korábbi ismeretekre, hiszen felfedezte, ott egykor nemcsak írek, hanem több ezer honfitársunk is élt.

A Dorgay Zsófiával folytatott beszélgetésben elmondta: annak a helytörténeti projektnek a keretében azonosította e negyed magyarjait, amely eredetileg az ír közösség emlékeit kutatta, és amelynek célja, hogy az egykor sűrűn lakott területet nagyszabású parkká és közösségi térré alakítsa. Viszont mivel neki sikerült kideríteni, hogy itt az írek mellett mintegy 3000, Északkelet-Magyarország, Erdély és Székelyföld szegény vidékeiről érkezett magyar is lakott, így megteremtődött annak a lehetősége, hogy a nemsokára elkészülő, kiállítótereket magába foglaló emlékparkban, akárcsak Cleveland többi helytörténeti intézményeiben, a magyar múlt ma alig látható lenyomatai végre fajsúlyosan jelen legyenek.

A dialógus során az asszimiláció és a kisebbségi lét kérdései is terítékre kerültek. Csutak Zsolt párhuzamot lát az amerikai magyar diaszpóra és az erdélyi szórványmagyarság helyzete között: mindkét közösség fennmaradásában döntő szerepe van a családi nyelvhasználatnak, az egyházaknak, a magyar iskoláknak, a cserkészetnek, a kulturális egyesületeknek és a magyar médiának.

„Cleveland egyik legrégebbi magyar közösségének története elevenedik meg annak a kutatásnak köszönhetően, amelyet Dr. Csutak Zsolt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kutatója végzett az elmúlt hónapban az Irishtown Bend városnegyedben. A feltárt anyakönyvek, népszámlálási adatok és korabeli dokumentumok nemcsak a magyar bevándorlók mindennapjait hozzák közelebb, hanem alapjául szolgálnak egy készülő emlékparknak is. A kutatás ugyanakkor túlmutat a helytörténeten: a diaszpóra identitásáról, az asszimiláció kihívásairól és a közösségi emlékezet fontosságáról is fontos kérdéseket vet fel.”

Ezzel a felütéssel indul az a diskurzus, amelyet a Duna tévés szerkesztő-riporter és Bocskai rádiós külső munkatárs, Dorgay Zsófia folytatott néhány nappal ezelőtt az ohiói egyhónapos kutatómunkáját most lezáró Csutak Zsolttal, aki saját bevallása szerint még erdélyi gimnazista korában, „amikor a román forradalom után úgymond felszabadult az ország és mindenféle amerikai vendégtanárok érkeztek hozzánk, és nagyon jó pozitív tapasztalat volt az oregoni és kaliforniai vendégoktatók hatása ránk” – eldöntötte, hogy Amerikával, „ezzel a csodaszép álomországgal fog foglalkozni.”

Ezért, mint bevallotta, felvételizett a Szegedi Tudományi Egyetemre, ahol akkoriban indult egy teljesen új szakirány, az amerikanisztika, az Amerika-kutatás, ami számára egy életre szóló elköteleződést jelentett. Persze erre rásegített az is, hogy a református egyházon keresztül már 97-ben sikerült alig 20 évesen az Egyesült Államokba kerülnie, és azóta, több alkalommal is itt tartózkodva, az amerikai külpolitika és az amerikai-magyar kapcsolatok kutatásával foglakozik.

Az amerikai magyar múlt iránti érdeklődésének köszönhetően derült ki például az is, amiről eddig nem tudott a magyar közvélemény, hogy: „talán az egyetlen európai nemzet a magyar, aki nyolc dandártábornokot adott a magyar az amerikai haderőnek”, kezdve Asbóth Sándortól el egészen Wass Albert fiáig, a tavaly elhunyt Wass Hubáig. Utóbbi kapcsán elmondta azt, ami az amerikai emigráns lét mindenkori legnagyobb problémája: miközben Wass Albertet ikonikus magyar íróként tartja nyílván a magyar közvélemény jelentős része, igaz az is, hogy a magyarságára oly büszke apa a négy fia közül egyiket sem tanította meg magyarul.

Hadd tegyek egy kitérőt is még mielőtt ismertetném az interjút, mert jó okom van személyesen is hálásnak lenni az USA-szerelmes honfitársamnak ezért a friss helytörténeti felfedezéséért.

Történt, hogy sok esztendeje, amikor a sors kegyelméből járhattam Clevelandban, kedves vendéglátóm, az amerikai magyar közösségi élet sajnos közülünk már eltávozott egykori fáradhatatlan szervezője, Böjtös László, elvitt a legendás hírű Buckeye Roadra, mert, mint mondta: itt nem körülnézni neked több mint bűn, hiba lenne. A Buckeye Road ugyanis hajdan egyedülálló jelenségnek számított. Az két világháború közötti Magyarország második legnagyobb városa után „amerikai Debrecennek” nevezett Buckeye környék száz évvel ezelőtt állítólag a világ negyedik legnagyobb magyar lakosságával rendelkezett. A múlt század harmadik évtizedében a mindenki által „magyar negyednek” nevezett városrész több mint 40 000 magyar bevándorlót számlált.

Eddig magam is, mint sokan mások, úgy tudtam, hogy a Buckeye Roadon vetették meg a lábukat az első magyar bevándorlók az 1880-as években, és az itteni magyar közösség egészen az 1920-as évekig csak néhány száz lakosú, átutazó környék maradt. Az első világháború és Trianon drámai politikai változásokat és gazdasági nehézségeket hozott a Kárpát-medencében élő magyar emberek számára, és válaszként nagy tömegek menekültek el hazájukból, hogy a tengerentúlon építsenek új életet.

Az 1930-as évek elején aztán a környék a bevándorlók közösségének legnagyobb bővülésének volt tanúja, egyre több magyar lakos vásárolt házat, és magyar üzletek uralták a Buckeye Road teljes hosszát. Ekkoriban például a magyarok a régió külföldön született lakosságának 18 százalékát tették ki. Továbbá hadd szolgáljak néhány figyelemre méltó, érdekes adattal: hét templom és három zsinagóga szolgálta az itteni magyar vallási közösségeket, a magyar szervezetek tulajdonában pedig nyolc klubház volt, ahol rendezvényeket, például szőlőszüreti fesztiválokat, bazárokat, kártyapartikat, szilveszteri táncokat, színházi előadásokat, piknikeket, banketteket és hagyományos magyar esküvőket gyakran tartottak. Volt itt magyar sajtóélet is, és nem is akármilyen: hat magyar újság szállította a híreket a Buckeye Road lakosainak.

És most kiderült Csutak Zsoltnak köszönhetően, hogy Clevelandban már korábban, a Buckeye Roadot megelőzően, a város ír negyedének nevezett részében is éltek magyarok, nem is kevesen. Szerinte legalább háromezren.

De ne szaladjak ennyire előre. Lássuk magát a teljes publikációt, azt, hogy mi mindent rögzített az újabb kutatóútját most lezáró Csutak Zsolttól Dorgay Zsófia.

A már ismertetett cikknyitányt szervesen egészíti a bevezető két passzus. Ezekben helyet kapnak azok az információk, melyek nélkül nem lenne érthető, miért épp most derült fény arra, hogy a legmagyarabb amerikai városban már sokkal korábban éltek és dolgoztak a Kárpát-medence különböző tájairól ideérkezett magyarok, mint amennyire eddig tudtuk:

„Cleveland történetének egyik legkorábbi magyar közössége hosszú időn keresztül szinte láthatatlan maradt a helytörténeti kutatásokban. Ezen változtathat az a projekt, amelynek keretében Dr. Csutak Zsolt Amerika-kutató és történész az Irish Bend városrész magyar lakóinak múltját tárta fel. A kutatás közvetlen célja egy nagyszabású városrehabilitációs program támogatása: Cleveland városa egy új parkot és közösségi teret alakít ki a Cuyahoga folyó partján, ahol méltó módon szeretnének emléket állítani azoknak a bevándorló közösségeknek – köztük a magyaroknak –, akik egykor ezt a városrészt otthonukká tették.”

A történész szerint a kutatás során világossá vált, hogy az Irish Bend nem csupán ír negyed volt. Az amerikai népszámlálási adatok, a Szent Imre-plébánia keresztelési és házassági anyakönyvei, valamint különböző városi nyilvántartások összevetésével körülbelül háromezer magyar származású lakost sikerült azonosítani a területen. „Annak a szűkebb, mintegy 3400 fős embercsoportnak, akit sikerült feldolgoznunk, jelentős része magyar volt” – mondta Dr. Csutak Zsolt.

Ezt követően Csutak elmondta, hogy a kutatása alapján kirajzolódik: a legtöbb magyar bevándorló az 1870-es évektől kezdődően érkezett Clevelandbe Északkelet-Magyarországról, valamint Erdély szegény vidékeiről – Nógrádból, Zemplénből, a Székelyföldről és Gyergyóból. Tudni lehet róluk, hogy többségük írni-olvasni alig tudó, egyszerű munkásember volt. A korabeli összeírások szerint szénbányákban, kikötőkben és gyárakban dolgoztak, de akadtak közöttük kiváló mesteremberek is. „Többnyire bérlők voltak, kőkemény fizikai munkások. Szénbányászok, gyári munkások, dokkmunkások – de voltak köztük híres asztalosok és kézművesek is” – fogalmazott a kutató.

Arra is van egyszerű magyarázata, amit József Attila a Hazámban oly szívbemarkolóan öntött szavakba, amikor arról szólt, hogy „kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk”.

Csutak Zsolt okfejtése erről a következő:

„A történelmi Magyarország szegényebb régióiból érkezők számára Amerika valódi kitörési lehetőséget jelentett. Sok esetben ezek az emberek otthon egy egész év alatt sem kerestek annyit, mint amennyit az Egyesült Államokban néhány hónap kemény munkával meg lehetett keresni.”

A beszélgetés egyik legfontosabb megállapítása a nóvum, a felfedezés volt, az, hogy Irishtown Bend magyar közössége megelőzte a később világhírűvé vált Buckeye Road magyar negyed kialakulását. Ez a városrész zsúfolt, 10–12 ezer lakosú munkásnegyed volt, ahol a magyarok az írekkel, szlovákokkal, csehekkel, lengyelekkel, románokkal és más közép-európai népcsoportokkal éltek együtt. Később sok család költözött tovább a Buckeye negyedbe, amiről már tudja az olvasó, hogy évtizedeken keresztül az amerikai magyar élet egyik központja volt. A kutatás másik, szintén nagyon fontos eredménye, hogy sikerült bizonyítani: ezek a korai bevándorlók alapozták meg Cleveland magyar intézményrendszerét. „Nélkülük némi túlzással nem létezne a mai nagy clevelandi magyar közösség. Ők jelenthették az egyik alapját” – hangsúlyozta a történész.

A folytatásban arról esik szó, hogy a mostani, több mint 10 milló dolláros projekt nem ér véget a levéltári kutatással. Az összegyűjtött adatokból digitális, interaktív térkép készül, amely megmutatja majd, mely házakban milyen családok éltek. A készülő parkban helytörténeti kiállítás és emlékhely fogja felidézni az egykori lakók – köztük a magyarok – történetét. A tervek szerint nemsokára már a beazonosított házak helyén szimbolikus kapubejárók vagy emlékpontok állnak majd, ahol a látogatók megismerhetik az ott élő családok történetét.

A historikus azt se hallgatta el, hogy nehézségekbe is ütközött. A kutatása számára hatalmas kihívást jelentett, hogy a több mint száz évvel ezelőtti források gyakran hiányosak vagy pontatlanok. „Az amerikai adminisztrátorok nem ismerték ezeket a közép-európai neveket, ezért megpróbálták amerikanizálni őket. Az a probléma, hogy ezek később hivatalos nevekké váltak, így ma sok esetben nagyon nehéz ugyanazt a családot azonosítani” – magyarázta a történész. Éppen ezért olvashatjuk a cikkben: „a kutatás valóságos detektívmunka: a népszámlálási íveket egyenként kell összevetni az egyházi anyakönyvekkel és más levéltári dokumentumokkal.”

Az Amerika-kutató szerint a mostani feltárás csupán az első lépése a múlt feltárásának. Az ezután teendőket ekképp jelöli ki:

„A következő szakasz célja az lehet, hogy sikerüljön felrajzolni az egykori családok leszármazási vonalát, és megtalálni azokat a clevelandi magyarokat, akik ezeknek az első bevándorlóknak az utódai. A kutatás során már most előkerültek olyan ismert családnevek, amelyekhez a város magyar kulturális életének későbbi szereplői kapcsolhatók. Emellett a kutató szerint a református és katolikus egyházi levéltárak további feldolgozása még számos új eredményt hozhat, különösen akkor, ha ezek az iratok a jövőben digitalizált formában is hozzáférhetővé válnak.”

Mindezek után a tudós szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy Cleveland történetének magyar vonatkozásai ma még messze nem jelennek meg olyan hangsúllyal a város történeti emlékezetében, mint amilyen szerepet a magyar közösség valójában betöltött. Meglepőnek nevezte, hogy a helyi történeti múzeum állandó kiállításain alig található utalás a több tízezres egykori magyar közösségre.

Ennek apropóján megjegyezte: a most zajló projekt ezen is változtathat, mert ezzel a magyar örökség Cleveland történetének látható részévé fog válni.

A cikk végéhez közeledve arról olvashatunk, hogy „Csutak Zsolt erdélyi magyarként saját tapasztalatait is megosztotta a kisebbségi lét kihívásairól, és párhuzamot vont az erdélyi szórványmagyarság és az amerikai diaszpóra között.”

Hogy miként történt részéről ez az összehasonlítás, arról a következőket jegyezte le Dorgay Zsófia:

„Úgy látja, ma már nem külső kényszer, hanem az önkéntes asszimiláció jelenti a legnagyobb veszélyt. »Sokkal egyszerűbb beolvadni és amerikainak lenni, mint megőrizni a világ egyik legnehezebb nyelvét és kultúráját. Ehhez tudatos családi nevelés és közösségi háttér kell« – fogalmazott. Szerinte a magyar nyelv és identitás megőrzésében kulcsszerepe van az egyházaknak, a cserkészetnek, a hétvégi magyar iskoláknak, a kulturális szervezeteknek és a médiának. »Az internet korában sokkal jobban kellene használni a kommunikáció lehetőségeit. Ezek a közösségek csak akkor maradhatnak fenn, ha van, ami összetartja őket« – mondta.”