Megint a Romániániával egyesülés mellett érvelt Maia Sandu

A Romániával való újraegyesülés az egyik lehetséges megoldás lehet a gyorsabb európai integráció érdekében - jelentette ki Maia Sandu a francia Le Monde-nak adott interjújában. Mint mondta, az Oroszország felől érkező nyomás közepette „a demokratikus államként való túlélés stratégiáját” jelenti az uniós csatlakozás.  

Maia Sandu az EU bővítése mellett érvelt. Szerinte a Moldovai Köztársaság, Ukrajna és a nyugat-balkáni államok integrációja kulcsfontosságú a régió biztonságának megerősítése szempontjából. Reményét fejezte ki, hogy a magyarországi politikai fejlemények elősegítik majd a Moldova csatlakozásának folyamatát képező   tárgyalási fejezetek megnyitását. Az EU-csatlakozás alternatív útjairól szólva Maia Sandu jelezte:  fontolóra veszi annak lehetőségét, hogy az ország a szakadár Transznisztria régió nélkül csatlakozzon az unióhoz. „Ez egy lehetséges megoldás” — hangsúlyozta. 

Maia Sandu az utóbbi időben rendszeresen emlegeti az egyesülés lehetőségét Fotó: Maia Sandu Facebook oldala

Kijelentette: a Romániával való egyesülés az egyik olyan lehetőség lenne, amely biztosítaná a Moldovai Köztársaság számára, hogy a szabad világ része maradjon, és békében éljen, különösen a jelenlegi regionális és nemzetközi helyzetben. Hozzátette, hogy az egyesülés kérdését nem vitatta meg európai vezetőkkel, s megismételte, hogy az ország az EU-csatlakozásra fog összpontosítani, mivel jelenleg nincs kedvező közvélemény az egyesülés mellett a moldovai választók körében.

Maia Sandu moldovai elnök januárban egy interjúban azt mondta, igennel szavazna egy, a Romániával való egyesülésről szóló népszavazáson. „Ha lenne népszavazás, én a Romániával való újraegyesülés mellett szavaznék. Nézzék meg, mi történik ma Moldova körül, nézzék meg, mi zajlik a világban. Egyre nehezebb egy olyan kis országnak, mint Moldova, demokráciaként, szuverén államként fennmaradni, és természetesen ellenállni Oroszországnak” – mondta Sandu a The Rest Is Politics brit podcastban. Az elnök hangsúlyozta, hogy jelenleg nincs többség Moldovában az egyesülés mögött. 

Maia Sandu április elsejei rigai felszólalásában felidézte az 1939-es esztendőt, amikor a Moszkvában született döntések a népek akaratanélkül rajzolták újra Európa térképét. Kijelentette, hogy a mai Moldovai Köztársaság területét ugyanazon titkos protokoll alapján szakították ki Romániából, amely a balti államok sorsát is megpecsételte. Az elnök szerint a szovjet megszállás nem csupán területi rablás volt, hanem szisztematikus kísérlet a nemzeti identitás eltörlésére: átnevezték a nyelvet, átírták a történelmet, és tudatosan elvágták a Moldovát Európához fűző kapcsolatokat.

Április elején Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök is kijelentette: a Romániával való egyesülés kérdése „egyre aktuálisabbá válik”. „A Prut mindkét partján élő állampolgárok ráébrednek, hogy nagyon közel vagyunk az egyesüléshez. A Romániával való lehetséges egyesülés témája egyre fontosabbá válik, és az állampolgárok egyre inkább reális lehetőségként tekintenek rá” – mondta Munteanu.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

-

Kapcsolódók

Kimaradt?