Kevesebb mint két héttel a november 5-i amerikai elnökválasztások előtt a verseny nem is lehetne szorosabb. Az előrejelzést megnehezíti, hogy a kampányba augusztusba beszállt Kamala Harris nemcsak országos szinten veszített a lendületéből, hanem a választás kimenetele szempontjából kulcsfontosságú csatatérállamokban is.

A választási kampányban rengeteg közvélemény-kutatás készül, a tengerentúli média és az elemzők ezeket átlagolva próbálnak következtetéseket levonni. Az eltérő módszerekkel készült átlagok értelemszerűen más-más prognózishoz vezetnek. Az elemzők általában figyelembe veszik a felméréseket készítő kutatóintézetek hírnevét, de egyesek az előző választások eredményei alapján is korrigálják az adatokat. Például a New York Times kevésbé megbízhatónak tartja a brit Economist által foglalkoztatott YouGov-ot, ezért a felmérési eredményeit erősen súlyozva veszi figyelembe az összesítéskor. Az így kapott eredmény nagyobb valószínűséggel tükrözi a valóságot, csakhogy a jelenlegi helyzetben – a verseny rendkívül szoros állása miatt – jóformán lehetetlen megjósolni a választás kimenetelét.

A felmérések szerint a demokrata Kamala Harris és a republikánus Donald Trump között a különbség egy százalékon, vagyis jóval a mérési hibahatáron belül van. Harris a voksok 48-49 százalékára számíthat országos szinten, míg Trumpnak 46-47 százalékot valószínűsítenek.

Ezekből az adatokból nehéz bármilyen következtetést levonni a verseny kimenetelét illetően, már csak amiatt is, mert az amerikai választási rendszer sajátosságai folytán előfordulhat, hogy például Harris több szavazatot kap, mégis Trump lesz elnök. És fordítva. Amúgy az előbbi forgatókönyv esélye kisebb, ugyanis republikánus jelölt utoljára éppen 20 éve nyert szavazattöbbséggel elnökválasztást. 2016-ban például Trump csaknem hárommillióval kevesebb szavazatot kapott, mint Hillary Clinton, mégis győzött.

Elektorok és csatatérállamok

Az amerikai elnökválasztáson a választópolgárok nem közvetlenül a jelöltekre szavaznak, hanem az elnököt és alelnököt megválasztó elektorokra. Utóbbiak száma megegyezik az adott állam kongresszusi küldöttségének létszámával. Minden állam két szenátort és a népszámlálási eredmények függvényében változó számú képviselőt küld Washingtonba.

A fővárosnak otthont adó Columbia Körzet nem állam ugyan, de az 1961-ben elfogadott 23. alkotmány-kiegészítés értelmében mégis lehet három kongresszusi képviselője és ugyanannyi elektora. Velük együtt az elektori testület létszáma 538 fő. Az alábbi térképen az egyes államoknak leosztott elektorok száma jelenik meg. (Forrás: 270towin.com.)

Noha a média figyelme általában az elnökjelöltekre összpontosul, az Egyesült Államokban az alelnököt is választják. Győztesnek azt a jelöltpárost hirdetik ki, amelyik megszerez legalább 270 elektort.

A választások lebonyolításának szabályait a tagállami törvényhozások fektetik le, így rajtuk múlik az elektorok leosztásának módja is. Kvázi általánosan elfogadott a győztes mindent visz elve, vagyis a szavazatok többségét megszerző jelöltpáros megkapja az adott állam összes elektorát. Két kivétel van: Maine és Nebraska államban a kongresszusi körzetek után járó elektorokat egyenként is meg lehet nyerni, illetve plusz két elektort visz az állami szinten szavazattöbbséget szerző jelölt. A legutóbbi választás alkalmával Maine-ben Joe Biden 3, Trump egyetlen elektort szerzett. Nebraskából négyet vittek a republikánusok, és mindössze egyet hagytak a demokratáknak.

Az elektorok kötött mandátummal rendelkeznek, és a nagyon ritka kivételektől eltekintve tartják is magukat ehhez. Az amerikai elnökválasztások 230 éves történetében 157 elektor követett el „hűtlenséget”, viszont az esetek nagy részében az ok a jelölt elhalálozása volt még az elektori kollégium összeülése előtt. 82-en személyes vagy lelkiismereti okokra hivatkozva váltak „hűtlenné”, azonban döntésük egyetlen esetben sem változtatta meg a választás kimenetelét.

Kék és vörös államok

Az 50 amerikai szövetségi állam elsöprő többségében évtizedek óta megbízhatóan demokrata vagy republikánus többség van, így az elnökválasztási verseny gyakorlatilag féltucatnyi „csatatérállamra” korlátozódik. A fenti térképen a kék és vörös árnyalatok erőssége mutatja, hogy a felmérések alapján mennyire tekinthető biztosnak a demokrata, illetve republikánus többség az adott államban. A leghalványabb Új-Mexikó és Texas, de ezekben az államokban is legalább 5 pontos előnye van Harrisnek vagy Trumpnak.

Az államok háromötödét a republikánusok uralják, viszont a demokrata többségű államok népesebbek. Így aztán Harris 226, Trump 219 elektorra számíthat többé-kevésbé biztosan. A térképen barnával satírozott hét „csatatérállam” – Arizona, Észak-Karolina, Georgia, Michigan, Nevada, Pennsylvania és Wisconsin – összesen 93 elektort ad. Ezekben a többség hol az egyik, hol a másik nagy párt jelöltjét választja, így lényegében ezekben dől el az elnökválasztás.

Harrisnek elég lenne a győzelemhez, ha vinné a rozsdaövezet három államát – Michigant, Pennsylvaniát és Wisconsint. 2020-ban Biden hat csatatérállamot szerzett meg, mindössze Észak-Karolinát hagyva meg riválisának. 2016-ban viszont Trump győzött hat olyan államban, amely négy évvel korábban a demokrata Barack Obamának adta a szavazatait – köztük Floridában, Ohióban és Iowában.

Olvadó előnyök

Joe Biden augusztusi visszalépése után Donald Trump népszerűsége csökkenésnek indult, majd megállt a szeptember 10-i elnökjelölti vita után, melyet a legtöbb szakértő akkori értékelése szerint Kamala Harris nyert meg. Jelenleg a demokrata jelölt négy csatatérállamban vezet, helyenként kevesebb mint egy százalékkal.

A két tábor közötti különbség alapján – figyelembe véve a közvélemény-kutatók által használt 3–3,5 százalékos mérési hibát is – bármilyen végkifejlet elképzelhető.