A kampányfinishez közeledve egyre inkább elmosódnak a határok a demokrata és a republikánus jelölt közpolitikai elképzelései között. Sokszor egyenesen komikus, hogy még a szóválasztásuk is megegyezik, ami persze nem csoda, hiszen ugyanazokat a demográfiai csoportokat igyekeznek megcélozni.

Az év elejétől szeptember 30-ig 479 tömeges lövöldözés helyszíne volt az Egyesült Államok. Ezekben 570 ember életét vesztette és további csaknem kétezer megsebesült. Vannak az ideinél jobb és rosszabb évek, viszont a trend évtizedek óta változatlan. Ennek ellenére nulla az esély a polgárok fegyvertartási jogát szentesítő, 1791-ben elfogadott második alkotmány-kiegészítés eltörlésére, és a republikánusok a fegyvertartási szabályozások szigorítását is rendre megakadályozzák. A hagyományosan szabályozáspárti demokraták ezzel szemben feltételekhez kötnék a fegyvervásárlást, az AR–15 típusú, félautomata gépkarabélyokat pedig betiltanák. (Ilyennel követtek el merényletet Donald Trump ellen idén júliusban.) Maga a demokrata elnökjelölt, Kamala Harris az előző, 2019-as kampányban javasolta „a több millió rohamfegyver eltávolítását az utcákról”. Viszont a koncepció – amely szerint kötelezték volna a fegyvertulajdonosokat, hogy AR–15-öseiket „eladják” a kormánynak – már a múlté. Harris időközben lemondott a visszavásárlási programról, sőt a Donald Trumppal tartott egyetlen televíziós vitáján fontosnak tartotta kiemelni – kérdés nélkül amúgy –, hogy maga is fegyvertulajdonos. A minap azt bizonygatta Oprah Winfrey műsorában, hogy ha valaki betör a házába, számíthat egy golyóra.

Harris jelölttársa, Tim Walz minesottai kormányzó a kampányban büszke fegyvertulajdonosként és szenvedélyes vadászként mutatkozott be, holott a demokraták egyébként ritkán kérkednek az ilyesmivel. Az idei kampány ebben is kivétel. És nem is a fegyvertartási és használati jog az egyetlen közpolitikai kérdés, amelyben a demokrata és a republikánus jelölt közötti határok elmosódni látszanak.

Kamala Harris ugyanúgy kemény fellépést ígér a migráció ellen, mint Donald Trump, utóbbi pedig arról beszélt egy interjúban, hogy drasztikusan megnövelné az amerikai letelepedési engedélyek számát. Miközben „haladéktalanul kitoloncolná” az illegálisan érkező „terroristákat, gyilkosokat és őrülteket”, támogatja a legális bevándorlást. Például zöld kártyát adna az amerikai egyetemek külföldi végzőseinek. Ez milliós nagyságrendű új állandó lakost jelentene.

Harris jelenlegi álláspontja a fegyverek vagy a határellenőrzés kérdésében ugyanúgy istenkáromlásnak számított korábban demokrata körökben, mint a republikánusoknál Trump több új keletű elképzelése. Például Harrisnél is magasabb szintre emelné a gyereknevelési célú adó-visszatérítést, és felső küszöböt szabna a hitelkártya-kamatoknak.

Nem is olyan régen még az is elképzelhetetlen lett volna, hogy a minimális államra esküvő republikánusok jelöltje kötelezné a biztosítókat a mesterséges megtermékenyítés költségeinek fedezésére. A leglátványosabb váltás éppen az ehhez kapcsolódó problémakört, az abortuszt illetően látszik.

A konzervatív tábor legszélsőségesebb része egyfajta méhen kívüli abortusznak tartja, ezért ellenzi a mesterséges megtermékenyítést, ugyanis az eljárás során létrehozott embriók egy részét rendszeresen megsemmisítik. Maga Trump kijelentette, büszke arra, hogy az általa kinevezett főbírók felülvizsgálták az abortusz szövetségi szintű védelmét szentesítő 1973-as legfelsőbb bírósági határozatot. Azt is hangoztatta azonban, hogy nem akarja betiltani a művi vetélést, csupán azt akarta, hogy a döntés a kérdésről kerüljön vissza a tagállamokhoz.

Természetesen a két jelölt számos kérdésben képvisel szögesen ellentétes álláspontot. Míg a külpolitikában korábban a republikánusok voltak az intervencionizmus hívei, újabban a demokraták elképzelése Amerika nemzetközi szerepéről áll közelebb a neokonzervatívok „világcsendőr” koncepciójához. Nem véletlen, hogy a 2016 előtti republikánus adminisztrációk több neves képviselője, sőt Trump kormányának néhány egykori tagja is beállt Harris mögé. A legismertebb közülük Dick Cheney, az ifjabb Bush egykori alelnöke, akinek neve egyet jelentett az ezredfordulón az erőszakos demokráciaexporttal.

Az álláspontok közeledésének magyarázata paradox módon éppen az elnökválasztási verseny kiélezettségében keresendő – mutat rá elemzésében az Associated Press. Az 50 szövetségi állam legnagyobbrészt évtizedek óta változatlanul vagy a demokrata, vagy a republikánus jelöltre szavaz. Az elnöki szék sorsa féltucatnyi „csatatér államban” dől el, ezek többségében pedig a Harris és Trump közötti különbség alig mérhető. Végső soron a verseny nagyban függ attól, hogy hány elégedetlen külvárosi republikánus szavaz Harrisre, és mekkora hányad vándorol át Trumphoz a demokraták hagyományos bázisából – az afro-amerikaiak, latinók, fiatalok és szakszervezeti tagok köréből.