A szakszervezetek hagyományosan a Demokrata Párt választói bázisának alapkövei, viszont ezúttal Kamala Harris-nek nem sikerült megszereznie néhány kulcsfontosságú szövetség támogatását. A fejlemények tágabb jelenségről árulkodnak: hosszú évtizedek után a liberálisoknak versengeniük kell a konzervatívokkal a munkásosztály kegyeiért.

Kamala Harris kifejezetten azért utazott el a hétvégén a Detroit tőszomszédságában található Redfordba, hogy elfogadja a tűzoltók szakszervezetének támogatását a kulcsfontosságú csatatérállamban. Az ügyben röviddel a demokrata alelnök és elnökjelölt érkezése előtt szavazott a Tűzoltók Nemzetközi Egyesülete, ám a formaságnak ígérkező voksolás váratlan eredménnyel zárult: kis többséggel ugyan, de alulmaradtak Harris támogatói.

Harris végül csak megtartotta a tűzoltók számára előkészített beszédét a redfordi városházán, azonban a rendezvényen Matthew Sahr, a michigani tűzoltók érdekvédelmének vezetője egymaga jelent meg, a támogató nyilatkozat nélkül.

A tűzoltók döntése nem előzménytelen. Szeptember végén a sokkal nagyobb, 1,3 milliós tagsággal rendelkező Teamsters szövetség szintén kihátrált a demokrata jelölt mögül. Pedig 2020-ban még mindkét szervezet támogatta a regnáló demokrata elnök kampányát.

Brian Fallon, a Harris-kampány egyik szóvivője a michigani fiaskó után azt hangoztatta az AP-nek: „az alelnök büszke arra, hogy élvezi a munkásszervezetek támogatását, beleértve a tűzoltókat a kulcsfontosságú csatatérállamokban”. Hozzátette: ő az egyetlen jelölt, aki kitart a dolgozók mellett, és harcol a túlóradíjak, a nyugdíjak és a szakszervezeti jogok védelméért.

Tény: Kamala Harris megszerezte számos érdekvédelmi szövetség támogatását. Biden visszalépése után az alelnök mögé felsorakozott egyebek mellett a tanárok és az építkezési dolgozók érdekképviselete, nem utolsó sorban pedig az AFL-CIO szövetség, amely mintegy 60 tagszervezetet és több mint 12 millió aktív és nyugdíjas dolgozót képvisel.

Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy az amerikai politikában folyamatban van egyfajta váltás: miután évtizedeken át a Demokrata Párt jóformán automatikusan számíthatott a munkásszervezetek támogatására, most versengenie kell a szimpátiájukért a Republikánus Párt jelöltjével.

Zsugorodó bázis

A szakszervezetek az évek során jelentősen visszaszorultak az Egyesült Államokban – mára már csupán minden tízedik amerikai munkás regisztrált tag –, de egyes államokban továbbra is számottevő a befolyásuk. Támogatásuk különösen a rozsdaövezetként is emlegetett északkelet csatatérállamaiban (Wisconsin, Michigan, Pennsylvania) lehet sorsdöntő. Trump 2016-os győzelmét egyebek mellett azzal is magyarázzák egyébként, hogy a szakszervezeti tagok több mint fele a republikánus politikusra szavazott.

A demokraták és a munkásosztálybeli szavazói közötti kapcsolatok az 1990-es évek elején indultak romlásnak. A téma szakértői szerint ezért a legtöbbet Bill Clinton tette, akinek 1993 és 2001 közötti regnálására keserűen emlékeznek a szakszervezeti dolgozók milliói.

„A Republikánus Párt az amerikai munkások pártja” – jelentette ki a minap Donald Trump a michigani Saginawban. Ebben nagy adag túlzás van megfigyelők szerint, ugyanakkor kétségtelenül kifejez egy létező trendet: miközben a demokraták egyre nagyobb mértékben támaszkodnak a fehérgallérosok szavazataira, addig a republikánusok megpróbálják elhódítani a diplomával nem rendelkező választókat.

Az elkeseredett versengést mi sem mutatja jobban, mint az, hogy az elmúlt hetekben a csatatérállamok ipari központjai abban a megtiszteltetésben részesültek, hogy pár napos különbséggel Donald Trumpot és Kamala Harrist is vendégül láthatták.

Tömeges pártváltás

A 2020-as választások előtt összességében többen vallották magukat demokratának, mint republikánusnak. Ezt a valóságot tükrözték a választási eredmények is: noha a verseny hajszálon dőlt el néhány csatatérállamban, összességében Joe Biden mintegy 7 millióval több szavazatot kapott Donald Trumpnál. Viszont négy év alatt a két párt közötti szakadék jócskán összezsugorodott: mára csaknem kiegyenlítődött azoknak a száma, akik demokratának (49 százalék) vagy republikánusnak (48) tartják magukat.

Amerikai lapok már a tavasszal cikkeztek arról, hogy egyre több munkásosztálybeli – fehér és latinó – pártváltó támogatja a Republikánus Pártot. Természetesen a pártkötődés alapján nem mindig jelezhető előre, hogy kire szavaz az adott választó, ezzel együtt a regisztrációra vonatkozó adatok támpontokat kínálnak annak megértéséhez, hogyan befolyásolták a közelmúlt politikai eredményeit a változó koalíciók – mutatott rá a Pew Research adataira alapozó elemzésében a New York Times. A hivatkozott kutatásból egyebek mellett kiderül, hogy a republikánusok felzárkózása elsősorban a főiskolai végzettséggel nem rendelkező fehér munkásoknak köszönhető. Jelenleg az ehhez a csoporthoz tartozók közel kétharmada (63 százalék) republikánusnak vallja magát vagy a Republikánus Párt felé hajlik. Ez az egyik legnagyobb politikai törése az utóbbi másfél évtizednek, ráadásul nem az első: a főiskolát végzett fehérek manapság nagyjából fele-fele arányban támogatják a két pártot, miközben az 1990-es években és a 2000-es évek elején még többnyire a konzervatívok mögött álltak.

Egy másik jelentős elmozdulás a felmérés szerint a vidéki szavazókat érinti. Barack Obama első elnökségének kezdetén, 2008-ban a két párt még egyenlő arányban osztozott ezen a csoporton, viszont mára a republikánusok 25 százalékpontos előnyre tettek szert (60 vs. 35%).