banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Amerikai elnökválasztás: kiéleződött a küzdelem a republikánusok és a demokraták között

Kamala Harris választási kampánya egy hét alatt 200 millió dollárnyi támogatáshoz jutott – közölte az alelnök és nem hivatalos demokrata elnökjelölt kampányigazgató-helyettese vasárnap.

Rob Flaherty az X közösségi oldalon megjelent közleménye szerint július 21-ét követően, amikor Joe Biden visszalépett a választási indulástól és Kamala Harrist ajánlotta maga helyett, 170 ezren jelentkeztek önkéntes kampányaktivistaként. A 200 millió dollár kétharmada új adományozótól érkezett, idézi a kampányvezető illetékest az MTI.  Fotó: Kamala Harris Facebook oldalaA demokrata kampánytámogatások beérkezése Joe Biden politikai támogatottságának csökkenésével párhuzamosan július első felében lelassult, ennek adott új lendületet az új jelölt színre lépése.

Donald Trump kampánystábja július elején tette közzé a felajánlásokat, ami szerint áprilistól június végéig 331 millió dollárt gyűjtöttek, és a hónap elején 284,9 millió dollár, választási célokra fordítható pénzeszközzel rendelkeztek.

A republikánusok és demokraták közti választási küzdelem kiéleződését mutatják a Joe Biden visszalépését követő héten készült közvélemény-kutatások is.

Szombaton hozták nyilvánosságra a Fox News által megrendelt kutatást, amely azt mutatja, hogy az elnökválasztás kimenetele szempontjából kritikusan fontos államok közül Michiganben és Pennsylvaniában 49-49 százalék a két nagy párt jelöltjének támogatottsága, míg a szintén fontos Wisconsinban Donald Trump egy százalékponttal vezet; a jelenleg demokrata vezetésű Minnesota államban Kamala Harris 6 százalékpontos vezetését mérték a kutatók.

A The Wall Street Journal napilap által megrendelt, pénteken kiadott felmérés szerint országosan Donald Trump 49, míg Kamala Harris 47 százalékos támogatottsággal rendelkezik. A demokrata szavazók 81 százaléka ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy lelkesen támogatja pártja várható új jelöltjét. Joe Biden jelöltsége iránt a demokrata párti szavazók 37 százaléka lelkesedett - derül ki a The Wall Street Journal korábbi felméréséből.

Pénteken jelent meg a Forbes által megrendelt közvélemény-kutatás eredménye is, ami 51-49 arányú vezetést mutat Donald Trump javára; a New York Times megrendelésére készült és csütörtökön kiadott kutatás szerint Donald Trump 48 százalékos támogatottságával áll szemben Kamala Harris 47 százaléka.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?