Joe Biden visszalépett, nem indul az elnökválasztáson

Joe Biden amerikai elnök bejelentette, hogy visszalép a 2024-es elnökjelöltségért folytatott küzdelemtől, ami sokkoló bejelentés kevesebb mint négy hónappal a választás előtt, miután hetekig kétségbe vonták fizikai és mentális alkalmasságát - írja az AFP.

„Úgy gondolom, hogy a pártom és az ország érdekeit szolgálja, ha visszalépek, és kizárólag az elnöki tisztség betöltésére koncentrálok a ciklusom végéig” – írta a 81 éves demokrata jelölt egy közleményben, amelyben bejelentette, hogy még vasárnap este beszédet intéz az amerikaiakhoz.

Azzal, hogy kiszállt a versenyből, megnyitja az utat Kamala Harris alelnök előtt, hogy átvegye az elnökjelöltséget, és ő legyen az első fekete nő az ország történetében - írja a Reuters. A 81 éves Biden nem említette őt, amikor bejelentette visszalépését, de a demokraták állítólag már megkezdték az adománygyűjtést Kamala Harris esetleges indulására.

A demokrata párti elnök egy másik, a közösségi médiában közzétett üzenetben azt is közölte, hogy teljes mértékben támogatja Kamala Harris jelenlegi alelnök jelöltségét, valamint a republikánus elnökjelölt, Donald Trump legyőzése érdekében a Demokrata Párt egységét sürgette.

A demokrata párt kongresszusi vezető politikusai méltatták az elnök döntését, köztük Chuck Schumer, a szenátusi demokraták vezetője, aki úgy fogalmazott, hogy Joe Biden a párt és az ország érdekét helyezte előtérbe, amikor nehéz döntést hozott.

Joe Bidenre június 27., a számára sikertelen televíziós elnökjelölti vita óta egyre nagyobb nyomás helyeződött pártja részéről, megválasztott kongresszusi tagok, valamint korábbi tisztségviselők és a Demokrata Párt anyagi támogatói felől, hogy lépjen vissza a jelöltségtől.

Percekkel azután, hogy Joe Biden elnök bejelentette, hogy visszalép a 2024-es jelöltségtől, Donald Trump volt elnök a CNN-nek telefonon „országunk történetének messze legrosszabb elnökének” nevezte Bident. Trump azt mondta, hogy szerinte Kamala Harris alelnököt könnyebb lesz legyőzni, mint Biden lett volna.

Bár a múltban már voltak olyan demokrata elnökök (Harry Truman 1952-ben és Lyndon B. Johnson 1968-ban), akik úgy döntöttek, hogy nem indulnak a második ciklusért, ez az első alkalom, hogy ez a választási folyamat ilyen késői szakaszában történik, hiszen kevesebb mint négy hónap van hátra a választásig.

Cikkünk frissül.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?