banner_sMBIsrBw_GOOGLE_970x250_2.gif
banner_nwQSwVIi_GOOGLE_728x90.gif
banner_5A50eRU8_GOOGLE_300x250.gif

„A politikában legfontosabb: a cél és a hiteles iránytű” – Milován Sándor 80 éves

Megszólalt a héten a Kárpátalja című lapban Milován Sándor, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) tiszteletbeli elnöke és abban az interjújában, melyet Badó Zsolt készített vele e jeles évforduló alkalmából, vallott fordulatokban gazdag életútjáról, a KMKSZ szerepéről valamint arról, hogy miként látja szűkebb pátriája magyar közösségének jelenlegi helyzetét. Milován Sándor, aki 1956-ban alig 15 évesen iskolatársaival együtt a magyar forradalmat támogató röplapokat és plakátokat készített, majd ragasztott ki szülővárosában, Nagyszőlősön, és ezért a kommunista hatalom négy év szabadságvesztésre ítélte, elmondja: az úgymond „szovjetellenes tevékenységért” történő meghurcolása egész életét döntően meghatározta.

Szabadulása után egyetemre nem járhatott, különböző cégeknél dolgozott, majd a gorbacsovi enyhülés idején alapítóként vett részt a Kárpát-medence első magyar érdekvédelmi szervezetének, a KMKSZ-nek az 1989. február 26-i megalakításában. Milován, aki korábban 18 éven át volt a KMKSZ alelnöke, egyebek közt elmondja: bár Kárpátalján is sokat változott a politikai környezet és a társadalom az elmúlt három évtized alatt, az itt élő magyaroknak a helyzete a bíztató kezdetek után mára drámaian megromlott. Keserűen kénytelen megállapítani: Kezdetben a szovjet, orosz sovinizmussal szemben igyekeztünk kiharcolni a bennünket megillető kollektív jogokat, majd eljutottunk az ukrán nacionalizmusig.”Milován Sándor l Fotó: Kárpátalja

Újsütetű alelnök voltam, mikor Orosz Ildikóval meghívtak egy ünnepélyes aláírási ceremóniára. Fodó Sándor akkor szabadságon volt. A Gödöllői Agrártudományi Egyetem rektora és vezetői mellett ott volt az agrárminisztérium államtitkára, az ungvári magyar főkonzul és Csoóri Sándor, a Magyarok Világszövetségének elnöke is megjelent, rajtuk kívül még néhány potentát. A szerződés elő volt készítve. Antall József miniszterelnök viszont azt kérte, hogy a KMKSZ írja alá a megállapodást, és azonnal utalják a pénzt a kárpátaljai mezőgazdasági képzés megszervezésére. Orosz Ildikóval egyeztetve elmondtam, hogy mi ezt nem írhatjuk alá. Nekünk nem mezőgazdasági szakemberekre van szükségünk, tanító- és tanárképzés kellene. Az arcokról lehervadt a mosoly. Csoóri Sándoron kívül mindenki úgy nézett ránk, mint a gőgös koldusra, akinek adunk valamit, és elutasítja. Keresztülnéztek rajtunk, az eseményt követő ünnepi vacsorára sem hívtak meg minket.”

A nemzeti elkötelezettségéről és karakánságáról ismert kárpátaljai érdekvédőnek, Milován Sándornak minap, a Kárpátaljában megjelent születésnap-köszöntő interjújából származik a fenti idézet. A ma is szülővárosában, Nagyszőlősön élő, 1941. április 13-án született emblematikus, mindig szókimondó tekintély és az őt faggató Badó Zsolt beszélgetéséből nem véletlenül választottuk ki ezt a sokatmondó részletet. Milován Sándor ugyanis e passzusban arra a történelmi pillanatra emlékezik vissza, amikor a rendszerváltást követően a termelőszövetkezetek megszűnésével jelentős erőforrások szabadultak fel a magyarországi agrár-felsőoktatásban, és a mezőgazdasági képzésben érintettek számára üdvözítő kiutat jelentett a „nemes magyar ügyként” eladható „önzetlen támogatása” a határokon túl élő magyarságnak, – ő volt az, aki bátran szembeszállt a fősodorral. Mint olvashattuk fentebb: határozottan szembeszállt az akkori kormányzati támogatást is élvező lobbistákkal és ki merte mondani: a kárpátaljai magyarságnak elsősorban nem agrárszakemberekre, hanem pedagógusokra van szüksége.

Vitathatatlan, hogy ez a mozzanat, amit követően általános volt pannon agrárberkekben a felhorkanás és harag a „kinyújtott segítő kezet elutasító hálátlanság” láttán, gyökeres fordulatot jelentett a kárpátaljai magyarság életében. Bizton állítható: ha nincs ez a Milován Sándor nevéhez köthető és Orosz Ildikó szakmai munkájára alapozó karakán kiállás, egészen másképpen alakulnak Kárpátalján a folyamatok és 1994-ben nem indulhatott volna be a főiskolai képzés Beregszászon. Az ő határozott, öntudatos és felelősségteljes fellépése nélkül nem került volna sor az 1996-tól önálló, hivatalosan bejegyzett, az ukrán állam működési engedélyével rendelkező felsőoktatási intézménynek, a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskolának létrejöttére, mely 2003-tól, immár struktúraváltással és profilját bővítve II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola néven működik.

Közbevetőleg hadd jegyezzem meg, hogy a szókimondásától elhíresült Milován Sándor nemcsak ekkor volt képes köntörfalazás nélkül rátapintani a lényegre. Ha például közösségének Magyarhonból és máshonnan is úgy akartak „önzetlenül” segíteni, hogy abban nem volt sok köszönet, – nem habozott azt sem kritikusan szóvá tenni. Máig emlékezetes marad számomra Kárpátaljában a 2000-es évek elején megjelent egyik jegyzete (ez a Kárpátaljai mozaik című kötetében is helyet kapott), melyben nem kis indulattal arról cikkezett, hogy „használt ruhaként küldött kacatok, lejárt szavatosságú élelmiszerek, gyanús orvosságok, decis kiszerelésű desztillált csinálmányok és egyebek tanúskodnak arról, hogy valahol valakik a saját lelketlenségükkel rombolják és elhalványítják sok jóakaratú, áldozatkész ember törekvését. És akkor még nem beszéltünk a kórházak pincéiben, raktáraiban, lomtáraiban tárolt vagy már megsemmisített, használhatatlan kórházi felszerelések, hiányos berendezések, ócskaságok tömegéről.” A kép ugye ismerős nekünk is, hisz tájainkon is volt hasonló negatív tapasztalat is az 1989-es fordulat után, nemde?

A nyílt, egyenes beszéd és a közösségi szolidaritás érzete a most 80. életévét betöltő Milován Sándornak mindig életeleme volt. Valójában már ifjúkora óta ez habitusának legfőbb jellemzője. Ennek tudható be, hogy alig 16 évesen már abban a „kitüntetésben” részesülhetett, hogy „szovjetellenes tevékenységért” a kommunista diktatúra bírósága négy év szabadságvesztésre ítélte.A tizenhat éves Milován Sándor 1957-es letartóztatása idején l Fotó: Mandiner  

Hogy miért is lett politikai fogoly egy kárpátaljai magyar kamaszgyermek a Szovjetunióban? Az ok egy „főbenjáró bűn”, melynek következő a története:

A félárva Milován Sándor, akinek édesapja szovjet lágerben vesztette életét, kilencedikes volt 1956-ban a nagyszőlősi magyar középiskolában. A magyar forradalom napjaiban, majd utána is, néhány iskolatársával együtt röplapokat és plakátokat készített, majd ragasztott ki szülővárosában, melyeken például „Oroszok, vonuljatok ki!”, és más hasonló felhívások voltak olvashatók. A titkosszolgálat, a KGB hamar rájött, hogy az iskolából indulnak útjukra ezek a röplapok, őt és négy tettestársát letartóztatták, majd következett a vizsgálati fogság. Ezt követően, 1957 augusztusában megszületett a példát statuálni akaró szigorú ítélet: a csoport legfiatalabb tagjaként, mindössze 16 évesen négyéves szabadságvesztésre ítélték. Büntetését a nyugat-ukrajnai Dubnóban levő fiatal köztörvényesek nevelő-javító intézetében kellett letöltenie, ahol ukrán politikai elítélt kiskorúakkal találkozhatott. A velük kialakult viszonyról így emlékezik: „vitatkoztunk, melyik nép szenvedett többet a kommunizmustól, az ukrán vagy a magyar, és álmodoztunk, hogy majd a Szovjetunió megszűnése után milyen szabadon fognak élni a népek. Álmomban sem gondoltam, hogy egyszer ez lesz, ami most van.”

A dubnói táborból történt hazatérése után, akárcsak társait, őt is megbélyegezték. Nem volt könnyű számára a beilleszkedés, hiszen lépten-nyomon „börtöntölteléknek” titulálták. Hogy miként élte meg a kiszabadulását követő éveket, arra így emlékezett vissza:

„Hazatértem után kétszer próbálkozott a KGB beszervezni, nem álltam kötélnek, aztán békén hagytak. Nem volt megtorlás, csak az egyetemi felvételimet durván, a látszatra sem adva elgáncsolták. Később sem éreztem hátrányát a rovott múltamnak, kivéve ezt az egy esetet, pedig a hruscsovi enyhülés ellenére az Unió olyan állam volt, ahol a törvénykönyv szerint egy kézifegyver engedély nélküli birtoklásáért négy év járt, egy írógépért hat.”

Milován Sándornak végül sikerült elvégezni a Munkácsi Kereskedelmi Technikumot és ezt követően különböző cégeknél helyezkedett el. Ekkor lett szorgalmas olvasója a napilapoknak és egyes, „vájt fülűeknek” szóló magyarországi hetilapoknak is. Ezeknek köszönhetően jött a felismerés: „A szovjet erjedés sokkal hamarabb indult, mint azt az átlagpolgár érezte volna, ezért nem volt bennem félelem, részt vettem például a Kovács Vilmos-féle beadvány­akcióban is.” (Ezekről bővebben itt. –n. n.)

Percig sem tagadja, hogy a közéleti szerepvállalás felé fordulását, a legendás hírű Fodó Sándornak köszönhette, akivel még a ’70-es években ismerkedett meg egy munkácsi magyar szellemi műhelyben és utóbb legfontosabb „fegyvertársa” lett. Az a Milován Sándor, aki 1989-ben ott volt a KMKSZ megalakulásánál és mindjárt a szűkebb vezetőségben is helyet kapott, majd 1992-től 2011-ig a szövetség alelnöke volt, azóta pedig a szervezet tiszteletbeli elnöke, arra a riporteri kérdésre, hogy miként látja a KMKSZ szerepét az elő húsz évben, illetve mit emelne ki a két évtized eredményei közül, a rá jellemző keresetlen nyíltsággal és őszinteséggel beszél:

„Fodóról azt tudom mondani, hogy egy zseni volt, annak minden előnyével és hátrányával. A zsenit a műve után ítéljük meg, a szervezet, amelyet létrehozott, kiállt minden próbát. Nem kicsinyítve Kovács Miklós vagy Brenzovics László teljesítményét, a Szövetség kiállta a sokéves ellenszelet és az ütközést is, működik. Ezt akkor értjük meg igazán, ha összehasonlítjuk a másik magyar szervezettel, (az UMDSZ-el – n. n.)  12 évig nekik állt a zászló, nem tudtak megerősödni, mert rossz volt az alap, homokra nem lehet építeni. Fodó sziklára, pontosabban az egyszerű magyar emberekre építette a jól megszerkesztett épületet, nem a melldöngető büszke magyarokra.”Milován Sándor a Magyar Érdemrend tisztikeresztjének átvétele után 2006. november 4-én Beregszászban Németh Zsolttal l Fotó: Kárpátalja/Fülöp László

Az interjúkészítő érveket is óhajt hallani arról, hogy „mi volt annyira zseniális a KMKSZ-ben?” Milován természetesen nem marad adós a bővebb válasszal:

„Ha már mindenáron példát akar kicsikarni a konstrukcióval kapcsolatban, mondok egyet – higgye el, van egynéhány. Például az alelnöki tisztséget nem engedte felhígítani, az alapszabály szerint csak két alelnök lehet a KMKSZ-ben, nem úgy, mint ez a politikai pártoknál van, fél tucat alelnök, és elvész a felelősség.

A tizennyolc év, amit a KMKSZ alelnökeként dolgoztam, nem volt nehéz, mert kemény építkezéssel telt. A „haladó” értelmiség elhagyta a Szövetséget még abban az évben, mikor alelnökké választottak, ők elmentek balra, és végül a jobboldalon kötöttek ki. A nacionalisták kerülték a KMKSZ-t – mint ördög a tömjénfüstöt –, ők jobbra mentek, és a baloldalon kötöttek ki. Mi pedig keményen tartottuk a nemzeti elkötelezettek vonalát. Ez igazán nem sikerült volna Gulácsy Géza hathatós munkája nélkül.”

Hadd tegyünk itt egy közbevető megjegyzést: a rendszerváltást követően magas kitüntetésekkel ismerték el Milován Sándor ’56-os helytállását, de az ő közismert szerénységére jellemző, hogy róluk említést se tesz ebben a jubileumi életpálya-visszatekintésben.

Az interjúban ezt követően olvashatjuk azt a vallomás-részletet, amivel indítottunk, arról az emlékezetes gödöllői találkozóról, amikor megtörtént a csak Csoóri Sándor rokonszenvét elnyerő bátor kiállás a kárpátaljai pedagógusképzés megteremtése érdekében, amivel Milován Sándor, az úgymond „gőgös koldus” történelmet írt. Nem ismételve a születésnapi interjú e, szerintünk legfontosabb passzusát, lássuk a folytatásban, hogyan vélekedik a veterán politikus arról, hogy miként változott az elmúlt három évtized alatt Kárpátalján a politikai környezet és a társadalom? Antall József határon túli magyar vezetőket fogad 1992 szeptemberében. Balról jobbra: Antall József, Ágoston András, Milován Sándor, Csáky Pál, Duray Miklós l Fotó: szakc.sk

Ez a látlelet is jellegzetesen „milováni”:

„Kezdetben a szovjet, orosz sovinizmussal szemben igyekeztünk kiharcolni a bennünket megillető kollektív jogokat, majd eljutottunk az ukrán nacionalizmusig. Az orosz birodalmi, rafinált kisebbségi politika nem akart tudomásul venni minket mint közösséget. A kárpátaljai párt- és állami fejesek szajkózták a szöveget a soknemzetiségű Kárpátaljáról, sorolták is a nemzetiségeket, a lettek és lengyelek után tizennegyediknek megemlítették a magyarokat is.

Ma pedig ott tartunk, hogy szeparatizmussal vádolnak bennünket, persze ezt a vádlók sem hiszik komolyan, ez a vád nevetséges lenne, ha nem lenne szomorú és szánalmas. Mindez arra jó, hogy eltereljék a figyelmet a katasztrofális gazdasági helyzetről és a másik nagy bajról. Mert minek lehet nevezni azt, hogy három és fél millió ember elhagyta az országot, és a folyamatnak nincs vége, ezeknek az embereknek nagy része soha nem tér vissza a hazájába. Mi, magyarok 1956-ban 150 ezer embert veszítettünk, ők ma is hiányzanak.”

Az interjú végéhez közeledve óhatatlanul is felmerül a kérdés: mivel magyarázza a sokat megélt Milován Sándor, hogy az amúgy is gyorsan fogyatkozó kárpátaljai magyarságot a mai Ukrajnában ellenségként kezelik.

Íme, mindezekről az okfejtése:

„Az eggyel korábbi megyei tanácsi választásokon a két magyar párt jól szerepelt, realizáltuk a sikert, Barta József lett a tanácselnök első helyettese, Orosz Ildikó az oktatási bizottság elnöke. A mostani választásokon a két magyar párt útjai elváltak egymástól. Hogy milyen módon sikerült ezt elérni azoknak, akiknek érdekében állt? Nem tudom. A dolgok mégis jól alakultak, a KMKSZ hozta a múltkori eredményt, és részt akart venni a megye politikai életében... A KMKSZ nem túlnyerte magát, csak learatta a több évtizedes munka eredményét. Itt csak az történt, hogy egy jól szervezett közösség megmutatta erejét. Ez kiverte a biztosítékot a választáson gyengén szereplők körében. Magyarázatot kellett találni a kudarcra, így jött a képbe mindaz, ami kéznél volt.”

A születésnapi beszélgetés fináléja aligha igényel kommentárt részünkről. Adjuk tehát közre szöveghűen a záró kérdést és az arra adott választ:

Van jövőnk ebben az országban?

A kárpátaljai magyarság jövője szerintem attól függ, hogyan alakul Magyarország és Ukrajna helyzete. Ukrajnával kapcsolatban nem mernék jósolni, féltem ezt a jobb sorsra érdemes országot. Magyarország sorsa pedig 2022-ben dől el.

A politika nem olyan bonyolult mesterség, mint amilyennek látszik, persze csak, aki érti, és akinek van célja, valamint hiteles iránytűje. Jó lenne, ha az ukránok is ezt az egyszerű, világos irányvonalat követnék, amit Winston Churchill úgy fogalmazott meg: „Az Egyesült Királyságnak nincsenek ellenségei és nincsenek barátai, Nagy-Britanniának csak érdekei vannak.” Az orbáni politikának is ez az alapja, és a KMKSZ is eszerint politizál.”

banner_y97vR58b_970x250.png

Kapcsolódók

Kimaradt?