Turizmus: messze elmaradt a szilveszteri forgalom a 2019-es szinttől

A legtöbb turista falusi panziókban és hegyvidéki üdülőkben szilveszterezett.

121 ezer turista töltötte a szilvesztert valamely hivatalosan működő szálláshelyen. A Romániai Idegenforgalmi Munkáltatói Szövetség (FPTR) adatai szerint ez 32 százalékkal marad el a 2019-es létszámtól.A vártnál kisebb bevételt hozott a szilveszter az idegenforgalomban/Fotó: Pexels

A lakhelyüktől távol szilveszterező turisták valós száma ennél jóval nagyobb volt, azonban az üdülési csekkek hiánya miatt sokan az engedély nélkül működő, hivatalos minősítéssel nem rendelkező szálláshelyeket választották. Dragoș Răducan, a FPTR alelnöke szerint voltak üdülőhelyek, ahol ez utóbbi kategória népesebb volt, mint azoké, akik a minősített szálláshelyeket választották. Elmondása szerint az ország egyik legnépszerűbb idegenforgalmi régiójában, a Prahova-völgyében is ez volt a helyzet.

A legnépszerűbbek a falusi környezetben található, kevés férőhellyel rendelkező panziók voltak. Ilyenekben 48 ezer személy szállt meg, 20 százalékkal kevesebb, mint a járvány kitörése előtti utolsó szilveszteren. A hegyi üdülőhelyeket 40 ezer turista választotta, 18 százalékkal kevesebb, mint 2019-ben.

Fürdőhelyeken 16 ezren szilvesztereztek, 37 százalékkal kevesebben, mint két évvel korábban. A legnagyobb visszaesés a nagyvárosokban mutatkozott, melyekben mindössze 13 500 turista töltötte a 2021/2022-es szilvesztert. Külföldről 42 százalékkal kevesebben érkeztek, mint 2019-ben, ami előrelátható volt.

A járvány kitörése előtti időszaktól eltérően, idén a foglalások jelentős részére kevéssel szilveszter előtt került sor, ami az idegenforgalmi ágazatot sújtó bizonytalanságnak, a folyamatosan változó járványhelyzetnek a számlájára írható.

Kapcsolódók

Kimaradt?