Az üdülési utalványok minimum öt évre történő bevezetését kérik az idegenforgalmi szervezetek

Azt szeretnék, hogy az utalványok kibocsátása már idén decemberben elkezdődjön, de ahhoz kormányra is szükség volna.

Az üdülési utalványok újbóli bevezetését szorgalmazza a Szövetség a Turizmusért (APT) nevű ernyőszervezet. A 24 idegenforgalmi szakmai- és érdekvédelmi szervezetből álló APT azt szeretné, hogy a jövendő kormány minimum 5 évre szóló döntést hozzon az ügyben.

„Így, a turisták és az idegenforgalmi ipar is haszonélvezője lesz a kiszámíthatóságnak, ami annyira hiányzott az elmúlt években. Ezek kibocsátása 2021 decemberével kezdődően lehetővé tenné a vakációk idejében történő megtervezését és növelné az értékesítést” – áll a szervezet által kiadott közleményben.

Az ágazat képviselői szerint az üdülési utalványokra nagy az igény a versenyszférában is. Az adataik szerint 2021 első kilenc hónapjában a magáncégek 52 millió euró értékben jutalmazták a munkatársaikat üdülési utalványokkal. Azt is jó ötletnek tartanák, ha a lengyel példa szerint, a munkavállalók 18 évesnél fiatalabb gyerekeinek is járna támogatás, ami a szülőknek juttatottnak minimum25 százaléka lenne.

Az APT szerint, amennyiben nem kerülne sor az üdülési utalványok újbóli kibocsátására vagy késedelemmel történne, annak katasztrofális hatásai lennének a hazai idegenforgalomra, a nyaralók ugyanis 2022-ben tömegesen utaznának külföldre.

Az ágazati ernyőszervezet emlékeztet rá, hogy az üdülési utalványok ösztönözték a beruházásokat és hozzájárultak a feketegazdaság kifehérítéséhez. A 2010 és 2021 közti időszakban az engedéllyel működő szálláshelyek száma 326 százalékkal nőtt, az elszállásolási kapacitás pedig megduplázódott.

„…az üdülési utalványok Covid-utókezelést jelentenének az alkalmazottaknak és az oly szükséges lélegzetvételnyi levegőt az ágazat számára” – állapítja meg az APT.

(Nyitókép:Facebook/Tichete de vacanta)

Kapcsolódók

Kimaradt?