Székelyföldi turizmus: a szezon tűrhető volt, a kilátások katasztrofálisak

A szálláshelyek zöme jelenleg minimális, 5 százalék körüli kihasználtsággal működik.

A 2021-es nyári szezon tűrhető volt a forgalom szempontjából, jelenleg azonban teljesen meg van bénulva a turizmus, s a közeljövő sem tartogat semmi jót, vélik a székelyföldi ágazati vállalkozók.

„A szezon aránylag jó volt, bár többen mentek külföldre, mint tavaly, részben azért, mert még maradtak meg vakációs jegyek” – nyilatkozta a Maszolnak a több háromszéki panziót üzemeltető Daragus Attila, az Antrec faluturisztikai szervezet országos alelnöke.

A kilátások tekintetében Daragus Attila pesszimista: „Ami a jövőt illeti, az katasztrófa. Minden le van állva, a szálláshelyek 5 százalékos kihasználtsággal működnek, s ez egyelőre így is marad. Ami előzetes foglalásaink voltak, azt is mondják le”. Az Antrec alelnöke szerint egyre több vállalkozás tart a csőd felé, mivel, bár bevétel alig van,  a személyzetet tartani kell, az energia drágulása miatt pedig megnőttek a költségek. „Fogy a buksza” – sommázza Daragus.

Magyari Vass István Hargita megyei idegenvezető tapasztalatai szerint a szezon elmaradt a várakozásoktól, annak ellenére, hogy az utazásnak nem voltak objektív akadályai. „Júniusban és júliusban szabadon lehetett utazni, mégsem volt nagy mozgás. Augusztusban és szeptemberben már jöttek a turisták, de nem akkora számban, amekkorára számítottunk” – nyilatkozta Magyari Vass István.

Becslései szerint az elmúlt nyári szezonban a forgalom körülbelül a fele volt a két évvel korábbinak. Nem csak a turistacsoportokból volt kevesebb, ezeknek a létszáma is elmaradt a megszokottól. A járvány előtt az 50 férőhelyes turistabuszok szinte tele voltak, idén nyáron 25-30 fő volt az átlagos létszám.

Az idegenvezető arra számít, hogy Advent alatt és Szilveszter tájékán lesz még egy fellángolás, azt követően azonban a forgalom alakulását az határozza majd meg, hogyan alakul a járványhelyzet, illetve az átoltottság.A forgalom az átoltottság függvényében alakul majd / Fotó: Agerpres

Nincs értelme nyitva tartani

„Sokkal többet vártunk tőle. Össze sem lehet hasonlítani azzal, ami a Covid előtt volt” – mondja Ilyés Emese, a nyárádszentlászlói Pásztortűz panzió tulajdonosa. Szinte kizárólag csoportos turizmussal foglalkoznak, normális években az ügyfélkörük 99 százaléka Magyarországról érkezik, idén azonban nagyon kevesen jöttek. „A buszos turizmus idén zéró volt” – állítja a vállalkozó. Véleménye szerint az emberek féltek, nehogy megismétlődjön a tavalyi forgatókönyv, amikor a külföldi tartózkodásuk ideje alatt változtak hirtelen a járványügyi szabályok, s kiderült, hogy karanténba kell vonuljanak, amiről induláskor még szó sem volt.

A korábbi években a panzió december elejéig tartott nyitva, mivel novemberben általában sok diákcsoport érkezett, idén azonban már bezártak. „Nem volt értelme nyitva tartani” – mondja Ilyés Emese. Jövő áprilisra már elég sok csoport jelentkezett be a szentlászlói panzióba, azonban a tulajdonos tudatában van, hogy a forgalomalakulása a járványhelyzet függvénye.

Ezek az állapotok nem Székelyföld-specifikusak, ugyanazon gondokkal küzd az idegenforgalom országszerte. „A zöldigazolvány bevezetését követő időszak katasztrofális volt, a foglalások 59 százalékát visszamondták” – nyilatkozta a Ziarul Financiar gazdasági napilapnak Violeta Nițescu, az azonos nevű fürdőhelyen szállodákat működtető Băile Govora cég igazgatója.

„Az év első kilenc hónapjában kb. 30 százalékos kihasználtsággal működtünk, miközben a járvány előtt 60 százalék volt az átlag. Idén 40 külföldi, Spanyolországból, Olaszországból, Angliából, Portugáliából és Belgiumbó érkező csoport mondta le a foglalását. (…) Románia azért vesztette el a külföldieket, mert piros zónának minősül. Félnek hozzánk jönni. Legalább két évbe fog telni, hogy visszaszerezzük a bizalmukat” – mondja Marius Vînătoru, szinajai International szálloda marketing igazgatója.

(Nyitókép: Szent Anna-tó Facbook oldala)

Kapcsolódók

Kimaradt?