Kilencszer annyi szálláshely szűnt meg idén nyáron, mint 2020-ban

Egy részük nem zárt be, hanem az illegalitást választotta, működési engedély nélkül is fogad vendégeket.

Kétszáznál több szálláshely adta vissza a három nyári hónapban a működési engedélyét, derül ki a Pénzügyminisztérium adataiból. Ez körülbelül kilencszerese a tavalyi értéknek, amikor mindössze 28 szálloda és panzió szűnt meg.

A legtöbb szállodaipari egység Konstanca, Argeș, Prahova, Bihar és Bákó megyékben, valamint Bukarestben zárt be. Többségük két-, illetve háromcsillagos volt.

A koronavírus-járványt leginkább megszenvedő gazdasági ágazatok egyike a turizmus volt, s a bezárások számának a megugrása annak a jele, hogy a cégek mostanra teljesen felélték a tartalékaikat, a kormány által nyújtott támogatás pedig elégtelen volt. Az, hogy a közalkalmazottak idén nem kapnak üdülési utalványokat, szintén súlyosan érintette a szállásadókat.

Ugyanakkor nem biztos, hogy minden cég, amely lemondott a működési engedélyről, valóban felfüggesztette a tevékenységét. „Az utalványok hiánya lehet az egyik ok, ami miatt bizonyos cégek az illegalitást választották, a gazdaság szürke zónáját. Ez gazdaságosabb, mivel ha üzletszerűen működsz, akkor az energiát jogi személyként fizeted, ellenben ha az Airbnb-n keresztül adsz ki szálláshelyet, akkor magánszemélyként. Más az ingatlanadó is, nem fizetsz jövedelemadót sem, ezen okok miatt aztán egyesek a szürke zónába telepednek át. Az üdülési utalványok részben kifehérítették a szürke zónát, mivel sokaknak érdekükben állt, hogy hozzáférjenek ezekhez, most azonban ez már nem áll fenn” – nyilatkozta Călin Ile, az Országos Szállodaipari Szövetség elnöke.

A szállodaipar és a vendéglátóipar árbevétele tavaly 35 százalékkal volt kisebb, mint 2019-ben, míg az alkalmazottak száma körülbelül 24 ezerrel csökkent. Bár e zis brutális visszaesés, a járvány kitörésekor a szakemberek többsége a bevételek 70 százalék körüli csökkenésére számított.

(Nyitókép: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?