Szállodázás csak oltottaknak?

A szálláshelyek elsöprő többsége nem tesz különbséget az ügyfelek között, de van néhány, amely negatív tesztet kér az immunitással nem rendelkezőktől.

Nagyon valószínűtlen, hogy a beoltottsághoz kötnék Romániában az idegenforgalmi szolgáltatások igénybe vételét. „Nincsenek olyan szállodák, amelyek csak beoltottakat fogadnak, azonban olyanak igen, amelyek ajánlják ezt. Ez az ő üzletpolitikájuk, szerintem egy marketingfogás az elitista egységek részéről, hogy biztonságosabbnak tűnjenek. A többség minden vendéget fogad a társadalmi távolságtartási szabályok betartásával. Tekintettel arra, hogy tavaly normálisan működtünk, nem látom, hogy miért vezetnénk be idén ilyen feltételeket” – nyilatkozta Călin Ile, a Romániai Szállodaipari Szövetség (FIHR) elnöke.

Olyan szálláshelyek azonban, kis számban ugyan, de vannak, amelyek ajánlják a vendégeiknek, hogy immunizáltan érkezzenek hozzájuk. Ezek egyike a Duna-deltában működő Green Village üdülőfalu. „Abból indultunk ki, hogy Szentgyörgy egy sziget, amely, ha van két koronavírusos megbetegedés, bekerül a vörös zónába. A hely biztonsága érdekében, minden vendég a három kategória egyikébe kell tartozzon: be van oltva, átesett a betegségen, vagy rendelkezik egy negatív PCR-teszttel. Nem vagyunk rendőrség, csupán kérjük a vendégeinket, hogy juttassák el hozzánk az ezeket igazoló dokumentumokat, vagy legalább legyenek biztosak benne, hogy beletartoznak valamelyik kategóriába. Vannak gyorstesztjeink, érkezéskor elvégezhetik a tesztelést” – mondja Dragoș Anastasiu, a Green Resort tulajdonosa, hozzátéve, hogy 15 ezer euró értékben vásároltak gyorsteszteket. 

Călin Ile semmi kivetnivalót nem lát ebben a gyakorlatban. „Csak abban az esetben volna diszkriminatív, ha a be nem oltottaknak nem volna választási lehetőségük, azonban nem így van, mivel gyorstesztelést végezhetnek. Ezt belső szabályzatnak lehet tekinteni. Egyelőre a szállodák nemigen kérnek ilyesmit, mivel alacsony a kihasználtságuk” – mondja az FIHR elnöke.

Nagyon valószínűtlen, hogy a szálláshelyek jószántukból szigorúbb szabályokat vezessenek be, azon oknál fogva, hogy nem engedhetik meg maguknak, mivel minden egyes vendég fontos a számukra. Tavaly katasztrofális éve volt az ágazatnak, a bevételek 65 százalékkal maradtak el a 2019-es szinttől, 1 milliárd euróval kevesebb folyt be a szállodaiparba. A helyzetet súlyosbította, hogy más uniós államoktól eltérően Romániában az ágazat semmilyen célzott aktív támogatást nem kapott a kormánytól.

Az FIHR vezetői állítják, hogy június 1-re az ágazatban dolgozók 70 százaléka be lesz oltva.

(Nyitókép: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?