Vendéglátósok az ágazat helyzetéről: kivéreztettek bennünket

A Maszol által megkérdezett vendéglátóipari és turisztikai vállalkozók úgy látják, csődhullám jöhet, ha nem enyhítik az ágazatot sújtó korlátozásokat.

Általános a támogatottsága a vendéglátósok körében az ágazati érdekvédelmi szervezet, a FPIO, kormányhoz intézett javaslatának, hogy június 1-től a közélelmezési egységek megnyithassanak, működésüket pedig ne kössék fertőzési mutatókhoz.

„Ez egy jogos követelés. Minden étteremnek van terasza. Ha lehet utazni repülőn, buszon és villamoson, ahol szűk térben össze vannak zárva az emberek, ha szabad bevásárolni zsúfolt plázában, akkor miért nem lehet kiülni egy teraszra? Ott nagyobb a fertőzésveszély?” – mondta a több szálláshelyet működtető Daragus Attila, a faluturisztikai érdekvédelmi szervezet, az Antrec háromszéki elnöke.A korlátozások miatt drasztikusan visszaesett a vendéglátóipar forgalma / A szerző felvétele

Az üzletember véleménye szerint az ágazat az összeomlás szélén áll, mindenki a padlón van, a cégek felélték a tartalékaikat. Ennek ellenére az állam nem segíti a vendéglátóipart és a turizmust, sőt, rúg beléjük még egyet.

„A rendőröknek és a csendőröknek mintha más dolguk sem lenne, mint vendéglősöket bírságolni, nem vadásszák úgy a barnamedvét, mint minket. Az ellenőrzések és a bírságok terén nincs válság, egymásnak adják a kilincset az élelmiszerbiztonság, a tűzoltóság és a többi hivatal emberei” – nyilatkozta a Maszolnak Daragus Attila.

Nagyon elhibázott lépésnek tartja, hogy a kormány idén nem ad üdülési utalványokat a közalkalmazottaknak, mivel azok tavaly lélegzetvételhez juttatták az idegenforgalmat és a vendéglátást.

„Úgy tűnik, mintha szánt szándékkal tönkre akarnák tenni az ágazatot”

– sommázta a háromszéki turisztikai vállalkozó.

„Mint vállalkozók, haldoklunk”

Mostis Gergő, egy, Kolozsvár központjában található söröző tulajdonosa is teljes mértékben egyetért a FPIO javaslatával. „Mint vállalkozók, haldoklunk. 3-4 hónapot kibírsz, ha előrelátó voltál, s tartalékoltál pénzt, de az ágazatot sújtó intézkedések már több mint egy éve tartanak. Nincs rendben az, hogy nem önhibánkból megyünk csődbe, az államnak a gazdaságilag betegeken is segítenie kell” – nyilatkozta a vállalkozó.

Mostis Gergő úgy látja, hogy az ágazat mindent megtett, ami elvárható volt, de most már kritikus állapotban van.

„Kivéreztettek bennünket. A végletekig lojálisak voltunk, most már vállaljon részt más is a közös terhekből. Nem szabad egy iparágat mesterségesen csődbe vinni”

– mondta a vendéglátóipari üzletember.

A több kolozsvári sörözőt és kávézót működtető Cseke Róbert szerint a vendéglátóipari egységeket sújtó korlátozások fenntartásának már csak azért sincs értelme, mivel akik szórakozni, találkozni akarnak, úgyis megteszik, csak épp nem egy lokálban, hanem valamelyikük lakásában. Emiatt a szeszesital forgalom áttevődött a bárokból a szupermarketekbe és a benzinkutakba.

„Nem gondoltam volna, hogy eljön az idő, amikor annak is örülünk, hogy 6 óra helyett 9 óráig nyitva tarthatunk. Amilyen körülmények között most működünk, az egy vendéglátósnak sem éri meg” – nyilatkozta Cseke Róbert.

Daragus Attila szerint nagy hibát követ el a kormány, ha amiatt hanyagolja el az ágazatot, mivel papíron viszonylag kicsi a hozzájárulása a GDP-hez. A turizmus és a vendéglátóipar sok más ágazatra, például a szállításra és a mezőgazdaságra is jelentős hatással van, a valós súlya a gazdaságon belül nagyobb, mint azt a statisztikák mutatják.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?