Az OTP csoport tulajdonába került a kolozsvári Travelminit

A Travelminit a leggyorsabban fejlődő romániai online szállásfoglaló, 2020-ban is fejlődni tudott.

Fuzionált a kolozsvári székhelyű Travelminit.ro és a magyarországi Szallas.hu. A tárgyalások két éven át folytak a két online szállásfoglaló tulajdonosai között, az egyesülésre 2020 végén került sor.

„A célunk, hogy a Travelminit az első számú romániai szállásfoglalóvá váljon. Ezen fúzió révén az online szállásfoglalás terén szerzett gazdag tapasztalatokhoz és olyan pénzügyi forrásokhoz férünk hozzá, melyek biztosítják a platform fejlődését. Sok turisztikai vállalkozás számára a válság fékként működött, a mi esetünkben azonban gyorsító hatása volt, legalább 50 százalékkal növeltük a piaci részesedésünket, az adatbázisunkat pedig 3 ezernél is több szállodával és panzióval növeltük” – nyilatkozta a Ziarul Financiar gazdasági napilapnak a Travelminit két alapítója, Rigó Ferenc és Buzogány László.

A Szallas.hu a legnagyobb magyarországi szállásfoglaló portál, többségi tulajdonosa az OTP csoporthoz tartozó PortfoLion Capital Partners. A Szallas.hu Zrt.-nek Csehországban és Lengyelországban is vannak érdekeltségei, a Hotel.cz, a Spa.cz és a Novlegi.pl. A cég 2019-es árbevétele meghaladta a 150 millió eurót.

Szigetvári József, a Szallas.hu Zrt. vezérigazgatójának elmondása szerint a vállalat célkitűzése az, hogy Közép-Kelet-Európa legnagyobb online szállásfoglalója legyen. A Travelminitnek fontos szerepe van ebben a projektben, mivel a leggyorsabban fejlődő romániai szállásfoglaló portál. A Szállas.hu-val való egyesülés révén bővül a Travelminit ajánlata, most már magyarországi termálfürdők, csehországi hétvégi kirándulások és horvát tengerparti nyaralások is elérhetők lesznek az ügyfelei számára.

Az egyik legnagyobb hazai online szállásfoglalónak számító Travelminitet 2014-ben alapította két kolozsvári magyar vállalkozó. A cég lendületesen fejlődött, 2018-ban 2,3 millió lej volt az árbevétele, 2019-ben azonban már 6,5 millió. A portál közel 7 ezer szálláshellyel működik együtt, 2019-ben az ügyfelek 620 ezer vendégéjszakát foglaltak le.

Kapcsolódók

Kimaradt?