banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Átrajzolta a járvány a turisztikai térképet, nagyot zuhant Kolozs és Maros megye

Brassó, bár a turisták száma megfeleződött a második leglátogatottabb megye volt tavaly.

Nagyon eltolódtak a súlypontok az ország turisztikai térképén a koronavírus-járvány miatt. A leginkább Bukarest és Kolozsvár idegenforgalma sínylette meg a járványt. Az üzleti turizmus minimális szintre esett vissza, ami mindkét várost sújtotta, Kolozsvár esetében pedig nagy súllyal esett a latba, hogy a fesztiválturizmus lényegében megszűnt.

Az elmúlt években rendre Bukarestben fordult meg a legtöbb látogató, 2019-ben 2 milliónál is több. Tavaly negyedére, 559 ezer főre csökkent a turisták létszáma, amivel a főváros a harmadik helyre csúszott vissza. Contanța megye a harmadik helyről az élre ugrott, annak ellenére, hogy a turisták száma a 2019-es 1,38 millióról 1 millióra esett.

Brassó megye megőrizte a második helyet, annak köszönhetően, hogy az elmúlt esztendőben 715 ezren keresték fel, ami fele az egy évvel korábbi 1,4 milliónak.

Kolozs megye két évvel ezelőtt még országos negyedik volt, azonban tavaly három pozíciót vesztett. Az erdélyi megyét tavaly körülbelül 60 százalékkal kevesebben keresték fel, mint egy évvel korábban, 670 ezer helyett mindössze 253 ezren. Százalékosan nagyjából ugyanakkora volt a visszaesés Maros megyében: 2019-ben még 599 ezren fordultak meg a megyében, 2020-ban azonban csak 243 ezren. Ezzel az értékkel a megye az ötödik helyről a kilencedikre került a leglátogatottabb megyék rangsorában.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Bihar ellenben a nyolcadik helyről az ötödikre tornászta fel magát. A turisták létszáma a partiumi megy turizmusa e nagyjából megfeleződött, a 2019-ben 540 ezren, tavaly pedig 264 ezren keresték fel. Szeben szintén előbbre került a rangsorban, a hetedikről a hatodik helyre. 2019-ben 575 ezer látogatót vonzott a megye, míg tavaly 260 ezret.  

Egy sor megyében turizmus szinte nem létezik. Tavaly a legszembeötlőbb példát Giurgiu, Teleorman és Călărași jelentették, ahol 5 700, 6 500, illetve 9 900 utazó fordult meg.

(Fotó: Madarász Ákos)

Kapcsolódók

Kimaradt?