Kezd magához térni a fürdőturizmus

Félix-fürdőn és Püspökfürdőn idén júniusban több volt a vendég, mint két évvel korábban.

1,67 millió lejes nyereséggel zárta 2021 első félévét a Félix-fürdőben működő turisztikai vállalatok legnagyobbika, a Turism Felix Rt. A tavalyi év azonos időszakában a cég 8,95 millió lejes deficitet könyvelt el. A Bukaresti Értéktőzsde tájékoztatása szerint az első félévben a Turism Felix árbevétele 30,1 millió lej volt, ami több mint duplája a tavalyinak.

Az Országos Statisztikai Intézet (INS) adatai szintén azt mutatják, hogy kezd magára találni a fürdőturizmus. A legnépszerűbb erdélyi fürdőhelynek számító Félix-fürdőben és Püspökfürdőben idén januárban 11 408 turista szállt meg, csupán 16,5 százalékkal kevesebb, mint 2020 januárjában. Februárban a forgalom már meghaladta a tavalyit, 11 709 látogató érkezett a termálvízéről méltán híres üdülőbe, míg egy évvel korábban 10 250.

Júniusban már ég és föld volt a különbség: idén 21 368 turista szállt meg a bihari fürdőhelyen, 2020-ban pedig csak 3 279. Még sokatmondóbb az a tény, hogy idén nagyobb volt látogatók száma mint 2019-ben, amikor még nem is hallottunk a koronavírusról.

Szovátán szintén kezdenek visszatérni a dolgok a normális kerékvágásba, ha nem is annyira látványosan, mint Félix-fürdőn. Januárban még közel harmadával maradt el a fürdőzők száma az egy évvel korábbitól, februárban azonban már közeledtek a számok: idén 8132 turista érkezett, 2020-ban 8 679. Júniusban már hatszor annyi látogató volt a Maros megyei üdülővárosban, mint egy évvel korábban. A 2019-es szintet azonban még nem érte el a forgalom az első nyári hónapban, két évvel ezelőtt ugyanis, az INS adatai szerint 11 596 látogató szállt meg Szovátán.

(Nyitókép: Wikipedia)

Kapcsolódók

Kimaradt?