Száztíz millió eurót hagytak tavaly Ausztriában a romániai turisták

A tavalyinál akár kétszer többen utazhatnak idén télen az osztrák Alpokba.

Hatvanöt százalékkal, 127 ezerre esett vissza tavaly az Ausztriába látogató romániai turisták száma. Egy évvel korábban 371 ezren voltak, s 60 százalékuk sízni utazott az Alpokba. Az Osztrák Idegenforgalmi Hivatal (ÖW) tájékoztatása szerint a Romániából érkezők 504 ezer vendégéjszakát töltöttek az országban, ahol mintegy 110 millió eurót költöttek.

A nagy visszaesés annak volt a következménye, hogy múlt télen zárva voltak az alpesi országban található síparadicsomok. Idén ellenben nyitva tartanak, ezért az ÖW arra számít, hogy a romániai vendégek száma nőni fog, a 2019-es érték 60-70 százalékát teszi majd ki. Ez nem eltúlzott optimizmus, figyelembe véve a hazai járványhelyzetet, valamint azt, hogy Ausztriában jelenleg az állam fizeti a védettségi igazolással nem rendelkező turisták tesztelését.

Az, hogy a romániaiak főleg sízni járnak Ausztriába onnan is látszik, 35,4 százalékuk a télisportok központjának számító Tirolba megy, ellenben Bécs csak 18,1 százaléknak a fő úticélja. Az alpesi vakációra utazók között sok a jól szituált, a Romániából érkezők 26,9 százaléka négy-vagy ötcsillagos hotelben foglal szállást magának. Ennél csak a panziók népszerűbbek, a tőlünk érkezők 33 százaléka választ ilyen szálláshelyet.

A romániai turisták zöme személygépkocsival utazik Ausztriába. Az elmúlt télen sízés helyett sokan olyan, charter-járatokkal elérhető egzotikus országokba utaztak, például a Maldív-szigetekre és Zanzibárba, ahol enyhék voltak a járványügyi korlátozások.

(Nyitókép:snow-online.com)

Kapcsolódók

Kimaradt?