Turizmus és vendéglátóipar: elkezdődött az állami támogatások folyósítása

Idén 1 milliárd lejjel kompenzálja az állam az ágazatban működő cégek veszteségeit, jövőre további 1,1 milliárdot kapnak.

Elkezdődött az állami támogatás kifizetése a turisztikai és vendéglátóipari cégek számára. A támogatás célja az ágazati szereplők részleges kártalanítása a koronavírus-járvány miatt elszenvedett veszteségekért. A cégek a 2020-as és a 2019-es árbevétel különbségének 20 százalékát igényelhették.Mentőövet jelent az ágazat számára a támogatás/Fotó: Agerpres

A támogatások keretösszege 2,1 milliárd lej. Ebből 1 milliárdot idén megkapnak a jogosultak, a fennmaradó1,1 milliárdot pedig 2022 folyamán. A támogatást 8 ezer cég igényelte.

„Mostanáig a kifizetések 97 százalékát elvégeztük, a a hét végéig pedig folyósítjuk a többi pénzt is” – közölte a Román Fejlesztési Bank (BRD). A pénzintézet hozzávetőleg 1 000 cég számára kell folyósítsa az állami támogatást.

Az idegenforgalmi és vendéglátóipari vállalkozók szerint a kompenzáció folyósítása mentőövet jelent a továbbra is súlyos gondokkal küszködő ágazat számára. „Hogy mit csinálok a pénzzel? Félreteszem tartaléknak. Továbbra is gondban vagyunk, gondoljunk csak az októberben és novemberben történtekre, olyan volt, mint egy rémálom. Három hónapnál többre nem tudsz előre tervezni” –nyilatkozta a Ziarul Financiar gazdasági napilapnak Radu Enache, a Continental Hotels tulajdonosa.

Az idegenforgalmi üzletemberek elmondása szerint a legnagyobb kiadásaik a dolgozókkal vannak, akiket egyre nehezebb megtartani az ágazat bizonytalan helyzete miatt. Két éve a bérköltségek a kiadásoknak még csak 20 százalékát tették ki, jelenleg azonban már a 35-40 százalékát.

Kapcsolódók

Kimaradt?