Továbbra is gyengélkedik a turizmus Romániában

A turisták száma egyelőre messze elmarad a 2019-es szinttől.

A vártnál lényegesen gyengébb eredményeket ért el az idegenforgalom az év első öt hónapjában. Az Európai Unió tagországainak turisztikai népszerűsítésével foglalkozó Európai Utazási Bizottság (ETC) legfrissebb adatai szerint Romániában a turisták száma 48 százalékkal kisebb volt, mint 2019 azonos időszakában. Ez az egyik legrosszabb adat az EU-ban.Fotó: Agerpres

A leggyorsabban egyelőre Bulgária látszik kilábalni a válságból, ahol a turisták száma csak 8 százalékkal maradt el az 2019-es értéktől. Horvátországba 30, Szlovéniába pedig 37 százalékkal kevesebb látogató érkezett, mint a járvány előtti utolsó évben. Az EU-n kívüli országok közül Törökország kifejezetten jól teljesített, a lemaradás csupán 14 százalékos 2019-hez képest.

A helyzet Lettországban a legrosszabb, ahol az év első öt hónapjában 63 százalékkal kevesebb turista fordult meg, mint 2019 azonos időszakában. Ennek a fő oka a háború, valamint az, hogy Lettország viszonylag közel van a konfliktusos zónához, határos Oroszországgal.

Az ETC arra számít, hogy az Európai Unióban idén a turisták száma 30 százalékkal lesz kisebb, mint 2019-ben. A szervezet felhívja a figyelmet, hogy az infláció negatívan befolyásolhatja az idegenforgalmat. „Kulcsfontosságú, hogy az Európai Unió figyelemmel kövesse az inflációnak a megélhetésre gyakorolt hatását: Európának minden tőle telhetőt meg kell tennie, hogy az utazás ne váljon elérhetetlenné az átlagember számára” – mondja Luis Araujo, az ETC elnöke.

Románia jelentős turisztikai potenciállal rendelkezik, azonban az idegenforgalom alulfejlett. A  Román Nemzeti Bank (BNR) adatai szerint az ország turizmusból származó bevételei a bruttó hazai termék mindössze 1 százalékát teszik ki, ami a legalacsonyabb érték az Európai Unióban.

Kapcsolódók

Kimaradt?