Négyhavi mérleg: jól mutatnak a költségvetési adatok

A költségvetési hiány 0,73 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbi értéknél.

20,7 milliárd lej volt április végén a költségvetési hiány, ami a bruttó hazai termék (GDP) 1,81 százalékának felel meg. Ez lényegesen jobb a tavalyi adatnál, amikor négy hónap után 2,54 százalék volt a deficit. Ennek a fő oka az, hogy a koronavírus-járvány kitörését követőn bevezetett szigorú korlátozó intézkedések miatt 2020 márciusában és áprilisában nagyon kedvezőtlen volt az államháztartás helyzete, gyenge tehát a viszonyítási alap.

A bevételek idén 20,6 százalékkal voltak nagyobbak, mint 2020-ban, 118,4 milliárd lejt tettek ki. A személyi jövedelemadóból származó bevételek 15,2 százalékkal nőttek, míg társadalombiztosítási hozzájárulás formájában 13,4 százalékkal több pénz folyt be az államkasszába. Az áfa 41,3 százalékkal több pénzt hozott az államháztartásnak, a jövedéki adó esetén pedig 13 százalékos volt a növekedés.

A kormány 139 milliárd lejt költött az év első négy hónapjában, 11,3 százalékkal többet, mint az elmúlt év azonos időszakában. A Pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint ennek egy részét a koronavírus-járvány miatti „rendkívüli jellegű kiadások” tették ki, ezek nélkül kisebb tétel jelenne meg a kiadási oldalon, tehát a költségvetési hiány is mérsékeltebb volna.

A személyi kiadások, ami lényegében a közalkalmazotti béreket jelenti, 5,7 százalékkal lettek nagyobbak. A szociális kiadások 15,8 százalékkal több pénzt vittek el, mint tavaly. Pozitívum, hogy a beruházások terén ennél lényegesen nagyobb volt a növekedés, 31,8 százalék. A beruházásokra fordított összeg 13,1 milliárd lej volt, ebben a belső és az uniós források is benne vannak.

Kapcsolódók

Kimaradt?