Az IMF 40 százalékkal nagyobb román gazdasági növekedésre számít, mint a bukaresti kormány

A derülátó jóslat főleg azon alapul, hogy a világgazdaság a vártnál gyorsabban fog kilábalni a válságból.

6 százalékkal fog növekedni idén a román gazdaság a Nemzetközi Valutaalap (IMF)  World Economic Outlook (A világgazdaság kilátásai) című előrejelzése szerint. Jövőre 4,8 százalékos növekedést jósolnak az IMF munkatársai.

A dokumentum szerzői roppant optimisták a költségvetési hiány tekintetében is, amit 5 százalékosnak tippelnek, míg a jövő évi deficitet 4,7 százalékosnak látják. Előrejelzésük szerint 2021-es 2,8 százalék lesz az infláció, 2022-ben pedig 2,5 százalék.

A Nemzetközi Valutaalap prognózisa sokkal optimistább, mint a kormányé, ami viszonylag szokatlan. A Cîțu-kabinet az idei költségvetés elkészítésekor 4,3 százalékos gazdasági növekedéssel és 7,16 százalékos államháztartási hiánnyal számolt. A World Economy Outlook a növekedés tekintetében 40, a deficitet illetően pedig 30 százalékkal optimistább a kormány prognózisánál.Az IMF prognózisai a világ régiói szerint | Forrás: imf.com

Az IMF arra számít, hogy idén a világgazdaság a korábban vártnál sokkal nagyobb mértékű, 6 százalékos növekedést fog produkálni. A nemzetközi pénzügyi szervezet januári előrejelzésében még csak 5,5 százalékos globális növekedés szerepelt.

A világgazdasági kilátásokat azért látják a korábbinál sokkal rózsásabbnak a Nemzetközi Valutaalapnál, mivel úgy tűnik, hogy az Egyesült Államok nemrég még nem remélt gyorsasággal lábal ki a válságból. Az USA 2021-es gazdasági növekedését az év elején 5,1 százalékosnak jósolták, azonban a prognózist most 6,4 százalékra változtatták. Ez a leggyorsabb növekedés a világ legnagyobb gazdaságában a 80-as évek óta.

Sok függ az oltástól

A jelentét készítő IMF-szakemberek hangsúlyozzák, hogy a válságból való kilábalás nem lesz egyenletes. „Minden régióban és az összes jövedelmi szinten a kilábalás eltérő sebességgel történik, mivel jelentős eltérések vannak az oltaási kampányok sebessége, a gazdasági támogatások szintje és a strukturális tényezők, mint például az idegenforgalomtól való függőség tekintetében” – olvasható az előrejelzésben.

Fondul Monetar Internațional și-a îmbunătățit estimările de creștere a economiei românești, la 6%, în condițiile în care...

Közzétette: Alexandru Nazare – 2021. április 6., kedd

Alexandru Nazare pénzügyminiszter visszafogott Facebook-posztban üdvözölte az IMF legfrissebb előrejelzését. „Az IMF a második nemzetközi intézmény a Világbank után, amely az utóbbi időben pozitív irányban módosította az országunk gazdasági növekedésére vontakozó becsléseit. Ez a tény pozitív üzenet a külföldi befektetők felé. Romániának stabil a gazdasága, 2021-ben rekord értékűek a beruházások, pályán van a fenntarthatóság irányába mutató adóügyi-költségvetési kiigazítás, véghez fogjuk vinni az elkezdett közigazgatási reformokat” – írta Nazare.

A pénzügyminiszter ugyanakkor hangsúlyozza, hogy óvatosságra van szükség, főleg a költségvetési kiadások terén, mivel „járvány alakulása egyelőre bizonytalan, a mi országunkban és világszinten is”.

A kormány realistább

Rácz Béla Gergely, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem gazdaságtudományi adjunktusa túlzottnak találja az IMF optimizmusát. „Ami a deficitet illeti, a mi számításaink szerint a kormány prognózisa reálisabb. A költségvetési kiadások merevek, az adóbehajtás hatékonyságának a növekedése pedig egyelőre nem látszik. A független, piaci szakemberekből álló Költségvetési Tanács is úgy látja, hogy a hiánycél megvalósítható, de nem lazán” – nyilatkozta a Maszolnak a szakember.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Ami a gazdaság növekedését illeti, az nagyon sok tényezőn múlik. Ezek egyik legfontosabbika a szakember szerint a járványhelyzet alakulása, ami nehezen megjósolható, ezért aztán azt sem lehet előre látni, hogy mikor kerülhet sor a teljes körű gazdasági nyitásra.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?