Mégsem nőtt akkorát a román gazdaság a tavalyi negyedik negyedévben

Az országos statisztikai intézet kedden csökkentette a tavalyi negyedik negyedéves gazdasági növekedésre vonatkozó adatot, így a román bruttó hazai termék (GDP) 4,8 százalékkal emelkedett az előző negyedévhez képest a február közepi gyorsjelentésben közölt 5,3 százalékos bővüléshez mérten.

A statisztikai intézet a 2020. évi negyedik negyedév éves összevetésére vonatkozó adatait is módosította, így a hazai GDP a nyers adatok szerint 1,4 százalékkal csökkent 2019 utolsó három hónapjához mérten, míg a gyorsjelentésben korábban 1,5 százalékra számítottak. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított érték szerint a visszaesés 1,8 százalék volt, míg korábban 1,7 százalékot vártak.

Ugyanakkor tavaly egész évben a GDP változatlanul 3,9 százalékkal zsugorodott a 2019. évi adathoz mérten. A mostani kiigazítások ellenére a román gazdaság váratlanul jól teljesített 2020-ban, hiszen a járvány elején a román elemzők 7-8 százalékos gazdasági csökkenésre számítottak, az Európai Bizottság pedig még február elején 5 százalékos visszaesést valószínűsített, de a román kormány is 4,4 százalékos GDP-csökkenésre számított január közepén.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A kormány az idén 4,3 százalékos gazdasági növekedést remél, az államháztartási hiány pedig várhatóan eléri szerinte a 7,16 százalékot.

(Címlapfotó: AdobeStock)

banner_fqCTjirk_Double Rise 3oo.jpg
banner_slFPWcPP_WhatsApp Image 2021-07-23 at 15.48.23 79o.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?