A román gazdaság teljesített leggyengébben az EU-ban

A harmadik negyedév hazai gazdasági növekedése a felét sem éri el az uniós átlagnak.

A hazai gazdaság teljesített a leggyengébben idén az Európai Unión belül, úgy tűnik, a többi tagállamnál lassabban fogunk kikecmeregni a válságból. „A PSD kampányköltségeinek nagy része arra megy, hogy elkendőzzék a hivatalos és kitűnő gazdasági híreket. Hiába. Nincs az a pénz, ami el tudná rejteni a valóságot” – állítja Florin Cîțu. A kitűnő gazdasági hírek azonban csak a pénzügyminiszter fejében léteznek, az Eurostat hivatalos adatai kiábrándító képet festenek a hazai gazdaság állapotáról.

A kormánypropaganda kitűnő eredményként tálalja, hogy a harmadik negyedévben a gazdaság 5,6 százalékkal nőtt a második negyedévhez képest. Önmagában ez a szám meggyőzőnek tűnhet, azonban a megfelelő környezetbe helyezve és nemzetközi összehasonlításban valójában siralmas eredmény.

Az EU átlaga, az Eurostat hivatalos adatai szerint 11,6 százalék volt, több mint duplája a romániai értéknek. Uniós szinten a második negyedévi visszaesés 11,4 százalékos volt, amit a július-szeptember időszakban teljesen sikerült ledolgozni. Romániában a második negyedévben 12,2 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék (GDP), a harmadik trimeszteri növekedés pedig ennek a felét sem teszi ki.

Csak a spanyolokat előzzük meg

Ugyanolyan lehangoló az összkép ha a legfrissebb adatokat a tavalyiakkal hasonlítjuk össze. A harmadik negyedévben az EU-s GDP 4,3 százalékkal olt kisebb, mint 2019 azonos időszakában. A mi esetünkben a csökkenés nagyobb, 6 százalékos volt. A romániainál rosszabb adatot egyetlen tagállam, Spanyolország produkált, ahol a GDP 8,7 százalékkal maradt el a tavalyitól. A járványtól leginkább súlytott Olaszország gazdasága jobban teljesített, mint a román, 4,7 százalékos volt az éves szintű visszaesése.

A svéd, a szlovák és a holland kormánynak lenne alapja arra, hogy jó gazdasági adatokról beszéljen, mivel ezen országokban a visszaesés éves viszonylatban mindössze 2, 2,2 és 2,5 százalék volt a harmadik negyedévben. Nálunk Magyarország is lényegesen jobban áll: a harmadik trimeszterben 11,3 százalékkal nőtt a GDP a másodikhoz képest, a tavalyitól pedig csak 4,7 százalékkal marad el.

A Iohannis-Orban-Cîțu trió azt is elhallgatja az Országos Statisztikai Intézettel egyetemben, hogy az Eurostat végleges adatai szerint a román gazdaság az első negyedévben nem nőtt 0,3 százalékkal 2019 utolsó trimeszteréhez képest, amint azt az előzetes adatok mutatták, hanem stagnált.     

Kapcsolódók

Kimaradt?