Költségvetés-kiigazítás román módra: visszaadják novemberben azt, amit elvettek augusztusban

A munkaügyi tárcától augusztusban elvettek 2,781 milliárdot, most pedig kapott 2,195-t, a közlekedési akkor kapott 660 milliót, most elvontak tőle 757-t.

Pénzügyminisztersége utolsó napján nyilvánosságra hozta Dan Vîlceanu a küszöbön álló költségvetés-kiigazítás tervezetét. Ebből kiderül, hogy igazat mondott Raluca Turcan munkaügyi miniszter, amikor pár nappal korábban kijelentette, nincs pénz a nyugdíjak és a gyermeknevelési támogatás kifizetésére. A tárca a költségvetés-kiigazítás egyik fő haszonélvezője, 2,195 milliárd lejjel szerepel a tervezetben, vagyis 80 százalékát visszakapja annak a 2,781 milliárdnak, amit a büdzsé augusztusi módosításakor elvettek tőle. Ez azt jelenti, hogy légből kapott volt az indok, amivel a nyár végén forrásokat vontak el a minisztériumtól, mondván, a nagyobb bevételek miatt 3,319 milliárd lejjel kevesebbel kell kipótolni a társadalombiztosítási költségvetést.

Hasonló a helyzet, csak éppen fordított előjelű a Szállítási- és Infrastruktúraügyi Minisztériumnál. Ettől 757,3 millió lejt vesznek el, miután augusztusban kapott 660 milliót. A tárcánál azért maradt meg pénz, mivel jelentős lemaradások vannak az uniós forrásokból finanszírozott beruházások tekintetében, amit, természetesen már augusztusban tudni lehetett.  

A legtöbb pénzt, 3,4 milliárdot, a Pénzügyminisztérium kapja. Ebből 727 millió a kormány tartalékalapjába kerül, ami nagyrészt kiürült, mivel Florin Cîțu szétosztotta a pénz zömét a PNL-kongresszus előtt, az őt támogató liberális politikusok által vezetett városok és megyék között. 1,26 milliárd kamatfizetésre megy majd el, ennyivel nőttek az államadósság finanszírozási költségei az eredeti számításokhoz képest.

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériumtól 2,314 milliárd lejt vonnak el. A tárcának azért nincs szüksége erre az összegre, mert nem a tervezett mértékben, jobban mondva egyáltalán nem haladt az uniós források lehívása.

A Pénzügyminisztérium szerint a bevételek 4,31, a kiadások pedig 5,429 milliárd lejjel haladják meg a korábban becsült értékeket. Ezzel a deficit kb. 1 milliárd lejjel nő, azonban GDP-arányosan 7,13 százalék marad, mivel a bruttó hazai termék is emelkedik, 1 190 milliárd lejre. Kérdéses, hogy mennyire reális ez a prognózis, figyelembe véve, hogy az utóbbi időben az elemzők lefelé módosították a gazdaság növekedésére vonatkozó előrejelzéseket.

(Nyitókép: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?